A Kisoroszi Helytörténeti Múzeum alapítója – Józsi bácsi
A hagyományőrzés nagyon fontos dolog napjainkban, hiszen a régi történetek, tárgyak és szokások elvesznek, ha nem ápoljuk őket. Futaki József, Józsi bácsi a Kisoroszi Helytörténeti Múzeum alapítója, vele beszélgettem a régi Kisorosziról. A közlekedésről, a lakosokról és a hagyományokról. Üljetek le közénk, és hallgassátok ti is Józsi bácsi meséit!
Amikor leültem Józsi bácsival beszélgetni, mindannyiunk nagypapájával beszélgettem. Öltönyben, nyakkendőben várt, és bizony, még kezet is csókolt nekem! Nagyon élveztem hallgatni a történeteit, olyan voltam, mint egy kislány, akinek a kedvenc meséjét mesélik hosszú-hosszú perceken át, a Dunakanyar egyik legszebb településéről, Kisorosziról. Néhol nevettem, néhol meghatódtam. Életre szóló élmény volt számomra ez a találkozás, és boldog vagyok, hogy hozzátok, a ti nappalitokba is eljuthat ez a beszélgetés.
Tartalomjegyzék:
Hogyan kötődik Józsi bácsi Kisoroszihoz?
A gyerekkoromat Kisorosziban töltöttem, abban az időszakban, amikor még 3 osztály működött egy osztályteremben. Egy nevezetes történelmi dátummal, 1956-tal kezdtem meg az iskolai tanulmányaimat és 1960-ban fejeztem be, tehát a gyerekkoromnak a legszebb részét ott töltöttem. Kisoroszinak rendezett, apró kis utcái vannak, a kirándulók most is nagyon szeretik.
Józsi bácsi, milyen volt Kisorosziban az élet több évtizeddel ezelőtt?
60 évesen mentem vissza a szülőfalumba. Az Ófalu látványa és képe semmit nem változott. Itt van egy falu a Szentendrei-sziget csúcsán, ami megőrizte az ősi településszerkezetet. Egy Ófalu programot tett magáévá, csak a helyi népi építészet hagyományai alapján lehet a belső övezetben építkezni. Ez a mi kincsünk és erre nagyon büszkék vagyunk! A házak földszintes kis parasztházak, kétablakosak és a főutcára néznek. Az 1772-es első nagy osztrák birtoktérkép szerint is egy utcából állt a falu, és kétoldalt voltak a házak. Ezt hívták fésűs településszerkezetnek. Szigorú előírások szerint lehet a házakat felújítani. Két kisoroszi van. A szőlőhegyek, szántóföldek területén egy egész városrész van már, ott mindent lehet, az Ófaluban nem.
Van olyan kedves gyermekkori története, amit megosztana velünk?
Hát kérem szépen, a legkedvesebb emlékeim azok a paraszti öregasszonyokhoz fűződtek, akik a ’60-as és ’70-es években is összejártak. Egymásnak segítettek. Hát például a szomszédunkban a Lidi néninek rengeteg libája volt, és ugye átszólt a nagyanyámnak, „Te Mári, hát gyertek már át, lesz egy kis libatollfosztás. Hát akkor csinálok valami jó kis harapnivalót hozzá, és jót beszélgetünk!”. És én meg kisgyerekként ott ültem, és szájtátva hallgattam a szebbnél-szebb meséket. Hát ez volt az igazi! És mit vacsoráztunk hozzá? Kérem szépen, csemege főtt kukoricát. De nem popcorn-t, mint Amerikában, hanem puhára főzöttet, ami akkora volt, mint egy dió. Ez egy nagy tálba bele lett téve, meg volt sózva, azt eszegettük, és mire éjfél lett, addigra nem tudom hány dunyhára való tollat megfosztottunk. Na, ez volt a kukoricafosztás
Milyen történeteket meséltek ezek az asszonyok tollfosztás közben?
Nem csak toll, de kukoricafosztás közben is. Elmesélték azt, hogy az ördög inkognitóban hogyan férkőzött a falusiak közé. Ugye fosztottuk a kukoricát, nyolcan-tízen, a csuhét a levelekkel leszedni és meghagyni egy párat, és akkor szépen összekötni őket csomóba és egy rúdra felakasztani, hogy száradjanak a kukoricacsövek, amit aztán majd meg lehet morzsolni. Na, ez volt a kukoricafosztás. Na és hát ott mesélték, hogy volt egy nagyon csinos legény, aki udvarolt egy kisoroszi lánynak, és amikor az kísérte haza, a lány lenézett a nadrágjára, a cipője helyett egy lópatát látott. Na, hát gondolja el, hogy egy tízéves gyerek egy ilyen történetet hall! És akkor gyorsan kizavartak az udvar végébe, hogy „Hát hozzál egy nagy kosár fát!”….a sötétbe…hát remegtem a félelemtől…
Sok-sok ilyen mese volt. A macskává változott boszorkányokról, akiket az istráng kötéllel kellett megcsapni…nos, hát sajnos ezek a történetek mára teljesen kihaltak. Egy-két 80-90 éves nénike él Kisorosziban, rossz emlékezőtehetséggel…ha ezeket nem őrizzük meg, akkor sajnos nyom nélkül elvésznek. Ezekhez a mesékhez kell az adott helyszín, az adott miliő.Más hely nem adja azt a légkört, amit Lidi néninél az ember tollfosztás közben átélt. Az igazi helyszíne a mesének az mindig ott kell, hogy legyen, ahol született.
Átadta másoknak, vagy leírta Józsi bácsi ezeket a történeteket?
Sajnos Kisorosziról még nem készült helytörténeti monográfia. Az a generáció, aki nagyon pontos információkat tudna mondani, az már elment, tehát a 24. óra után vagyunk. Levéltári munka folyik, de a néhai református lelkész lánya, B. Tóth Klára nagyon remek tollú, ő most készül írni Kisorosziról egy kis könyvet, amiben ezek a történetek szépen benne lesznek. Az igazi helytörténeti monográfia várat még magára.
Kisoroszi kinevelt magából egy hajós társadalmat
Menjünk vissza kicsit az időben. Hogyan közlekedtek régen azok, akik Kisorosziban éltek?
Kisoroszi a szigeten helyezkedik el, ami védettséget ad neki, de ugyanakkor nehézség volt az itt lakóknak, mivel a két partot csak hajóval lehetett elérni. Kisoroszi kinevelt magából egy hajós társadalmat. Ez egy fantasztikus példája annak, hogy a vidéki emberek hogy tudták megszervezni maguknak azt, hogy ugye hatalmas területen gazdálkodtak, fákat vágtak ki, szekerekkel vitték a búzát őröltetni és ugyanakkor viszont hajóácsok is voltak. Ne vegye szerénytelenségnek, de mindkét ősöm, Horog Ambrus, és Horog Imre nagyapám hajóácsok és hajóépítők voltak. Ez azt jelentette, hogy ők maguk kereskedtek. A megtermelt árut levitték a Duna partra, felrakták az ún. dereglyékre. A dereglye az egy nagyméretű lapos ladik volt, azt jól megrakták, szépen lementek vele a Petőfi hídig, ahol a csarnok volt, utána napszámosokkal, kézzel húzták vissza. Kb. 15-20 méter hosszú, 3 méter széles ladik volt, amit jó alaposan meg lehetett rakni. Az 1940-es évek végéig ez a hajós közlekedés működött.
Ez az a kereskedőhajó volt, ami több faluban is megállt, hogy a terményeket Budapestre szállítsa? Erről sokat mesélt a nagymamám és a dédnagymamám.
Amire maga céloz, azok a bőgőshajók voltak. Azoknak az orrán volt egy csigavonalban kunkorodó nagyon szép díszítmény. Ezek az ún. bőgőshajók nagyon komoly terheket tudtak elviselni. Kisorosziban ilyet csak javítottak.
Láttam régi képeket Kisorosziról, ahogyan az állatokat komppal hozták át a túloldalra, és azt is tudom, hogy Gobbi Hilda is szerette őket nézni, éppen ezért, és a kilátás miatt épített magának a hegyre egy nyaralót, ami Kisoroszira néz. Önnek van ehhez kapcsolódó emléke?
Ha már tetszett említeni a villát, akkor tudja, hogy annak a kerítése lópatkókból készült. Gobbi Hilda átjárt Kisorosziba és összegyűjtötte a patkókat. Bőven talált, de nem szívesen adtuk, mert a lópatkót az ember kiszögezi, mert ha az alsó íve lefele van fordítva és a felső íve üres, akkor azt odaszegezzük az ajtófélfára, hogy szerencsét hozzon. Nos, Gobbi Hilda összegyűjtötte ezeket, és a kerítésébe belehegesztette. De feltétlenül mesélnem kell Biai-Föglein Istvánról is, aki fantasztikus illusztrátor volt, aki pl a Pál utcai fiúk illusztrátora volt. Ironikus, szatirikus látásmódú festő volt, akinek régen gyerekkoromban én voltam az ecsetmosója. Pista bácsi leült a háromlábú székre az Óutcába, maga elé tette az állványát, és elkezdte vízfestékkel felvázolni a tájat. Utána hazament és eladta.
Ön miért döntött úgy, hogy visszaköltözik a faluba?
A nagyszülői házba költöztem vissza a szülőfalumba. Előtte Pesten laktunk, panelházban, de az nekem kínszenvedés volt. Azért jöttem vissza, mert nosztalgiám volt a falu iránt és én ezt az ősi nyugalmat szeretem, a temetőt, ahol négy sírt gondozok, az öregasszonyokat, a bácsikákat, akik gyerekorom óta ismernek, az utcán megszólítanak, én ezek közt gondoltam, hogy valami kis meghitt közösségben élem majd a további életem.
Hogyan került kapcsolatba a Kisoroszi Helytörténeti Múzeummal?
A Kisoroszi Helytörténeti Múzeummal úgy kerültem kapcsolatba, hogy amikor Kisorosziba visszajöttem, volt még pár aktív évem. Láttam, hogy lepusztult épületben volt a könyvtár, és én az önkormányzatnak jeleztem, hogy ebből a halott Csipkerózsika álomból felébresztem ezt a könyvtárat. Kérem szépen, néhány hónapi munkával sikerült megnyitni ezt a könyvtárat. Akkor derült ki, hogy működik itt a faluban egy indián és cowboy múzeum, de titokban a sárga irigység evett meg, hogy indián múzeum van, helytörténeti múzeum meg nincs. Addig gyötört a gondolat, míg szépen elkezdtem gyűjteni a relikviákat, és néhány év múlva önkényesen lefoglaltam egy helyiséget, és ide csináltam egy múzeumot.
A múzeum két részből áll, van egy tárgyakat bemutató terület, ahol paraszti munkaeszközök, faragóeszközök, szövőszékmaradványok, kocsimaradványok, gereblyék, és vasvillák vannak, a másik része egy digitális archívum. Keserves dolog volt képeket találni, hónapokon át kutattam őket, de találtam 20-25 darab képet. Még az 1910-es 20-as évekből is találtam kincseket! Egy részét kinagyítottuk, és be is vannak digitalizálva.
Az Ön gyerekkorából is vannak olyan tárgyak, melyek megtalálhatóak a múzeumban?
Hogyne lenne, ott van, kérem szépen az én Horog nagyapámnak, aki asztalos volt, a munkaládája, amit megpakolt vésőkkel, vasakkal, és fűrészekkel, lehetett vagy 60 kiló, azt ő föltette egy tragacsra 1931-ben Kisorosziban és oldalán a tarisznyával, amiben a szalonna és a kenyér volt, 1931-ben gyalog eltolta az Óbudai Hajógyárig, mert asztalost kerestek. És amikor odaért, addigra betelt az állás. Visszajött, gyalogolt újabb 40 kilométert, csalódottan, mert otthon 4 éhes száj várt rá és rá egy évre TBC-ben meghalt. Hát ez a láda ott van a múzeumban. Közel áll nagyon a szívemhez és meg is szoktam simogatni. Kiakasztottam a falra egy citerát is, amit én készítettem a nagyapám tiszteletére. A látogatóknak is el szoktam játszani 1-2 citera dalt. Sok minden a szívemhez nőtt.
„Még a parázsnak is lelke van”
Miért érdemes még felkeresni a Kisoroszi Helytörténeti Múzeum épületét?
Józsi bácsival is találkozhatnak ott a látogatók?
A múzeum Kisoroszi központjában van. Ki szoktam ülni elé hétvégenként, mellettem van egy asztalka, azon olykor kávé, néha egy pohárka piros bor is ott van, és az emberek odajönnek és beszélgetünk. Franciául könnyen tudok velük beszélgetni, mert francia szakos voltam az egyetemen, németül is elboldogulok, de hát én magyarul szeretek beszélni.
Viszont a múzeum sajnos egy halott dolog. Nehéz bele életet vinni. Megcsináltuk azt, hogyJenei Zsiga bácsi hozta a prését, és összeszedtünk valamennyi szőlőt, és bemutattuk az óvodás gyerekeknek, hogy hogyan készül a must. Megszűrtük és nagyon tetszett nekik. De a kisoroszi kenyér hiteles készítésének a receptje is ott található a múzeumban. Augusztus 20.-án készül a kisoroszi újkenyér kisoroszi búzából, kisorosziban őröljük meg, ott szitáljuk meg a lisztet és ebből a lisztből Kisorosziban a kisoroszi pék megdagasztja kovásszal és kisoroszi kemencében sütötték meg a kisoroszi Duna parton szedett rőzsével, mert még a parázsnak is lelke van. Ez is a helyi hagyományokhoz tartozik, amit igyekszem ápolni.
Ezek után azt tanácsoljuk nektek, hogy egy szabad hétvégén, amikor időtök engedi, kiránduljatok el a Kisoroszi Helytörténeti Múzeum épületébe, ahol találkozhattok Józsi bácsival és feltehetitek neki a kérdéseiteket a helyi hagyományokkal és régmúlt poros – de annál értékesebb – kincseivel kapcsolatban. Ugye, milyen jó érzés részt venni egy kis időutazáson?
forrás: Futaki Horog József fotó: Futaki Horog József, fortepan.hu
