Blog

Szigetmonostor PirosLábos fesztivál, élmény a Dunakanyarban

10 élmény a Dunakanyarban, amit a térségnek köszönhetünk

Amikor az ember lánya elgondolkodik azon, hogy mit szeret a legjobban a Dunakanyarban, akkor rájön arra, hogy tulajdonképpen mindent. Hogyan is lehetne egyetlen dolgot kiemelni, amikor 3 évig megállás nélkül tudnám sorolni a legizgalmasabb látnivalókat, a legszebb barlangokat, vagy éppen a legszuperebb strandokat. Szerencsére nem szűkölködünk fesztiválokban és emlékezetes kalandtúrákban sem, így bátran mondhatom, hogyan élmény a Dunakanyarban élni (és felnőni). Sőt, még kirándulni és nyaralni is!

Most következzen 10 olyan szabadidős elfoglaltság/helyszín, amely egyértelmű érv amellett, hogy miért is olyan jó felfedezni magunknak a térséget (és akár lehorgonyozni itt).

Búbánatvölgy - piknik

 

Amiért élmény a Dunakanyarban lenni

 

Talán a listát kezdhetném azzal, hogy felsorolom, mely települések a legszebbek, hol töltöm legszívesebben az időmet. Igen ám, akkor viszont véget nem érő listát kapnék. Hiszen hogyan lehetne választani a visegrádi történelmi séta, a verőcei kirándulás, vagy éppen a váci Duna-part között? No és persze ott a Szentendrei-sziget mesés, egyedi világa, Nagymaros vendégszeretete, Szentendre macskaköves utcáinak látványa, és az élmény, amikor a szemünk elé tárul a dunai panoráma.

Talán egyet fogtok velem érteni abban, hogy mindenkinek az a település a legszebb, amihez a legszebb emlékek kötik. Nekem ilyen Dunabogdány, nektek talán Dömös, Pócsmegyer, vagy Sződliget. Nézzük, mi köt össze mégis bennünket!

Búbánatvölgy

1. A Duna-part szeretete

A Dunakanyart felkaroló hegyek között folydogáló Duna az egyik legjobb házigazda. Minden évben készül számunkra meglepetéssel. Van, hogy hatalmas jégtáblákat csodálunk meg a folyón, és előfordul, hogy a szokatlanul alacsony vízszint miatt térünk folyton vissza a partra.

A fürdés mellett nagy élmény építeni iszapból néhány(száz) homokvárat a gyerekekkel, és a kacsák is örömmel fogadnak minket a Pócsmegyeri révnél minden alkalommal. Télen-nyáron visszavágyódunk újra és újra a Duna-partra, ki ezért, ki azért. A lényeg, hogy a folyó összeköt bennünket.

Duna-part Vác

2. A hajózás élménye

Maradjunk még egy kicsit a vízi élményeknél. Remélem, ti is pontosan tudjátok, milyen izgalmas egy hajókirándulás a MAHART járatain. Teljesen mindegy, hogy szárnyashajóval, vagy kirándulóhajóval utaztok, biztosan örökre emlékezni fogtok arra, hogy mennyire más arcukat mutatják a teleülések a víz közepéről nézve, mint amikor az utcákat járjátok.

A hajózás mindig feltölt energiával. Gondoljatok csak a menetszél jellegzetes „Duna illatára”, vagy akár arra az érzésre, amikor a hajóról először megpillantjátok a visegrádi fellegvárat, vagy a szentendrei Duna korzót. Ugye, hogy kihagyhatatlan élmény? És a zebegényi kilátás? Mondtam én, hogy sokáig tudnám sorolni!

hajózás a Dunakanyarban

3. A véget nem érő túrázások

Mindenki számára élmény a Dunakanyarban élni, aki szeret túrázni. Hiszen ki ne használná ki az összes adandó alkalmat arra, hogy végigjárja a Rám-szakadékot, felkapaszkodjon a Szent Mihály-hegyre, vagy akár a Naszály magasabb részeire, hogy a természet szépségében és a panorámában gyönyörködjön? Biztosan nagy kedvencetek a Prédikálószék, és a Vaskapu is, de a Mogyoró-hegy sem maradhat ki a sorból.

Egy szó mint száz, nincs nap, hogy gondolnánk arra, hogy munka helyett leginkább egy hátizsákkal vetnénk bele magunkat az erdei kalandozásba.

Dunakanyar látnivalók, Rám-szakadék

4. A kilátók és a panoráma

Bizony, számos kilátó van a Dunakanyarban, amely csak arra vár, hogy megmásszátok a lépcsőit, hogy meghódítsátok a legmagasabb részeket. A Prédikálószék-kilátó, a Julianus-kilátó és a Rezső-kilátó tárt karokkal vár, de a rövidesen megépülő Csipkerózsika-toronyból is páratlan lesz a panoráma. Kirándulhattok a gyerekekkel, vagy baráti társasággal is, rossz döntést nem tudtok hozni.



Ugyanilyen szép a kilátás például a Dömössel szemben található Remete-barlangból is, a bátor és kitartó túrázóknak pedig a Csóványosi-kilátót is muszáj legalább évente egyszer felkeresni. Ugye ti is úgy érzitek, hogy jogosan kerültek fel a kilátók a listánkra?

kilátó a Dunakanyarban

5. A tavak és a horgászhelyek

Akár úsznátok, akár pecáznátok, nem férhet hozzá kétség, hogy a térség bővelkedik mesés tavakban (no és persze ott van erre maga a Duna is). A horgászok nagyon szeretik Búbánatvölgy tavait, de a gödi Szakáts-kertet is, vagy éppen a Bánki-tó partját. Meg sem tudnám számolni, hogy hány horgászkalandon vettem részt, apukám peca tudományát ellesve pedig hamar megtanultam, hogy a tuttifrutti és a vanília bizony a vattacukron kívül a csali-kukoricáknál is gyakori ízesítés.

Szívesen mártóztok meg a legnagyobb melegben egy-egy tóban? És vajon melyik a kedvencetek, a pócsmegyeri Pázsit-tó, vagy esetleg a divatosabb Lupa-tó?

Pócsmegyer - Pázsit-tó

6. A városnézések

Tapasztalatból mondom, hogy annyira könnyű hozzászokni a Dunakanyar vendégszeretetéhez, hogy én dunabogdányi gyerekként alig jártam annak idején mondjuk Szobon, Kemencén, vagy az Ipoly-parton fekvő településeken. Pedig ha tudtam volna, hogy Márianosztra, vagy éppen Nagybörzsöny milyen szép, biztosan addig nyaggatom a szüleimet, amíg meg nem ismerem a környék minden látnivalóját.

Tipp!

Ha ilyen túrára készültök, jól jöhet, ha megálltok a szobi OIL! benzinkútnál,  amely nem csak szuper ár-érték arányú üzemanyagot kínál ahhoz, hogy felfedezzétek autóval a Börzsönyt, de egy kávézás után feltankolhattok szendvicsekből is az útra. Ja, és a szuper kedves kiszolgálásnak köszönhetően hazafelé is megállhattok inni egy kellemes teát, hogy picit megpihenjetek az egész napos mászkálás után. Próbáljátok ki!

Szob, OIL! benzinkút

A Börzsöny mellett biztosan ti is szívesen fedezitek fel újra és újra Visegrád, Esztergom, vagy éppen Vác nevezetességeit, hiszen ki ne szeretné többször is látni a Babits Emlékházat, a Salamon-tornyot, vagy akár a diadalívet? Ezután pedig jöhet egy Skanzen túra, vagy egy zebegényi élmény gyűjtés!

Babits Mihály Emlékház Esztergom

7. Biciklizés, evezés, kalandparkok

Nem is lehet kérdés, hogy egy kellemes futás a Duna-parton, egy kiadós biciklizés vagy evezés mennyire jól esik a friss levegőn. A térségben több helyen bérelhettek kajakot, kenut és sárkányhajót is, de a bicikliket sem kell otthonról elhozni, ha mondjuk Ceglédről szeretnétek kiruccanni a Dunakanyarba.

Vegyetek részt a számos szervezett túra egyikén, ha pedig szívesen ismerkednétek meg inkább magatok a térséggel, azt tanácsoljuk, hogy tájékozódjatok előzetesen a főbb látnivalókkal kapcsolatban. Gödön például a Feneketlen-tó, Vácon pedig a Március 15. tér kötelező állomás kell, hogy legyen!

Ha pedig kalandparkot kerestek, esetleg szívesen boboznátok, csak kattintsatok IDE, ezeken a helyeken garantált a felhőtlen kikapcsolódás! Inkább eveznétek egy jót Visegrád környékén? Keressétek a BTZ csónakkölcsönzőt! A srácok nagy segítőkészek, remek móka velük az evezés!

BTZ Nagymaros

8. Kisvasúttal a Börzsönyben

A Börzsönyben közlekedő kisvonatoknak köszönhetően minden korosztály számára élmény lehet a vonatozás, amit érdemes összekötni egy kellemes sétával, esetleg egy nagyobb kirándulással. Ha gyakran jártok erre, akkor biztosan tudjátok, hogy Királyrét, Nagybörzsöny és Kemence is remek úti cél, nem beszélve a köztes megállókról, ahonnan szintén rengeteg helyre juthattok el gyalogosan.

Van olyan vonatos élmény a Dunakanyarban, ami abszolút kedvenc nálatok? Osszátok meg velünk, kíváncsiak vagyunk rá, nektek mi tetszett legjobban a kirándulás során!

Királyréti erdei kisvasút

9. Fesztiválok és vásárok

Emlékeztek, hogy az írás elején azt mondtam, hogy akár 3 évig is tudnám sorolni, mit szeretek a legjobban a térségben? Nos, a fesztiváloknak egyértelműen rabja vagyok, de biztosan ti is. A szigetmonostori PirosLábos Fesztivál, a Váci Világi Vigalom, és a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztiválok nagy kedvenceim, de nem is lennék igazi Duna-imádó, ha a Kékevezőt kihagynám a sorból.



A fesztiválok mellett a kézműves vásárok, adventi vásárok és a termelői piacok is egyértelműen toplistás helyek, nehéz lenne választani közülük. Na jó, azért a nagymarosi termelői piac tényleg nagy kedvenc!

Piroslábos fesztivál

Fotó: Kovács Attila

10. Bográcsozás és szalonnasütés

A végére hagytam azokat az élményeket, amelyek a hétköznapjainkat is színesítik. A térségben laktok? Akkor biztosan tudjátok, milyen hihetetlenül jó a vízparton vagy a kertben szalonnát sütni. Tudjátok, milyen felejthetetlen élmény kavargatni a bográcsban rotyogó babgulyást, miközben a szomszédok, a barátok vagy a család körülöttetek pihen a nyugágyakon.

Igazi „víkendesek” vagytok, akik alig várják, hogy kisüssön a nap tavasszal, és máris birtokba veszik a hétvégi házat? Akkor ti biztosan élvezitek a csendes estéket, a napozással töltött órákat, és a keresztrejtvény fejtést a Duna-part árnyékos részein.

Hirdetés

Ezek mind-mind egytől egyik olyan közös élmények, melyek összekötnek minket egymással. Még akkor is, ha nem a te kertedben ülve sütöm a szalonnámat. Még akkor is, ha nem találkozunk a kirándulóhajókon, és nem együtt másszuk meg a Szamárhegyet. Mégis, ott vagyunk mindannyian a Dunakanyar egy-egy szegletében, mert tudjuk, hogy a térségnek köszönhetjük ezt a rengeteg élményt!

Borítókép: Kovács Attila

Megosztás: