Kistehén @Barlang

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kistehén @Barlang

május 17 - 21:00 - 23:30

Újra Szentendrén lép fel a Kistehén! A koncerten ráadásul hallhatók lesznek legújabb albumok, a Bocsánat dalai is.
Kollár-Klemencz László eddigi Kistehén albumai kifejezetten az ő keze nyomát viselték, az új anyagot azonban a teljes zenekar jegyzi. Igazi, közös produkció, a frontember sajátos szövegeivel és hangzásvilágával. “Ez az anyag önálló, szabad, kísérletező, műfajok határait feszegető, mind zenében, mind szövegben. Nincsenek tabuk, ezért nincs is mit ledönteni, eleve ott hevernek a földön. A Kistehén pedig rutinosan ugrál és táncol közöttük, legtöbbször nevetve, máskor pedig melankóliába fordulva.” – mondta az albumról Kollár-Klemencz László.
Sidó Attila, a zenekar gitárosa szerint ezek a mostani dalok zúzósabbra sikerültek mint a régiek: “Van egy olyan dal amiről nekem kifejezetten a Led Zeppelin jut eszembe, de jellemző a 90-es évek hangzásvilága is, ugyanakkor vannak “hard dance” jellegű elektronikus, filteres dalok is. A vokálos részek pedig még izgalmasabbak lettek, kibővülve Mákó Katóval és Magyar Borival, ami eleve nagyon jó alaphangot ad az egész albumnak. A pszichedelikus vonal is felfedezhető 1-1 dalban, például az egyik kedvencem, az Öntsd le sóval című szám egy sötétebb, fátyolosabb világba visz. Mindent összevetve azt mondanám, hogy zeneileg sokkal összetettebb ez az anyag, mint a korábbi Kistehén albumok voltak.”
“Nekem a szövegek is tetszenek mert személyesebbek, mélyebbek. Bár most inkább a hangzásra van ráállva a fülem, összességében ez egy bátor lemez lett. Áprilisban négy szám jött ki, a próbákat már legalább két éve elkezdtük, de akkor még inkább csak a témákat, ötleteket gyűjtöttük. Törekedhettünk volna koncentráltabb üzemmódra, akkor viszont lehet, hogy nem lenne ilyen kiforrott az új lemez anyaga. Szerintem, most jutottunk el oda, hogy szakmailag és emberileg is jól működik a zenekar, úgyis mondhatnám, hogy ez egy reálisabb énképpel rendelkező Kistehén. Tudjuk, hogy hol tartunk és mit várunk el magunktól és a zenekartól.”- mesélte Jancsovics Máté, a zenekar dobosa.

Belépő: 2500 Ft
Jegyek a szentendre.jegy.hu oldalon és a koncert napján a helyszínen válthatók.

Részletek

Dátum:
május 17
Időpont:
21:00 - 23:30
Esemény címkék:
,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/1747374518699108/

Szervező

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Telefon:
+36 26 312 657
E-mail:
dmh@szentendre.hu
Honlap:
https://szentendreprogram.hu/

Helyszín

Szentendre, Duna korzó
Duna korzó
Szentendre, 2000 Magyarország
+ Google Térkép