18. Kaleidoszkóp VersFesztivál

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

18. Kaleidoszkóp VersFesztivál

2018-11-23 - 13:00 - 22:00

részletes program:

13 óra: Első Magyar Versszínház/Csavar Színház – Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon

ifjúsági előadás

 

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésültük át az egész művet s azon szavakat, melyek a mai kor emberének (diákjának) már nem érthető, játékkal, magyarázattal vagy zenével tettük azzá. Így az egyetlen gátat, mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 év keze által lebontottuk, ezzel bizonyítva, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, de a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is.

 

Az előadás 5-től 150 éves korig ajánlott, mert ez a két pont ama epochában, melyben van nézőkedv… nemcsak a  dámákban. Aki az időnek e két pontja közt van, annak, mint megannyi angyal olyan a CSAVAR.

 

Az előadás időtartama 70 perc.

Rendező: Gál Tamás

Jelmez és bábtervező: Őry Katalin Rozália

Zene: Bodonyi András

Játékmester: Gál Tamás

Zenész: Mester László

Jegyár: 1900 Ft

 

17 óra: Versmondó szalon – vers- és prózamondó verseny

 

19 óra: Turay Ida Színház: Zita

Egy svájci falucska kolostorának régi lakójához, a titokzatos, meggyötört de megtörhetetlen asszonyhoz látogató érkezik: egy fiatal rebellis lány. A Habsburg dinasztiáról írja szakdolgozatát, és azért jött ebbe az eldugott faluba, mert itt él a leghitelesebb ember, akitől mindent megtudhat: Zita asszony, az utolsó magyar királyné. Aki egyébként a nagyanyja…

Múlt és jelen, hagyomány és változás, két – szinte végletekig eltérő – világnézet ütközik meg, hogy végül valami egészen különös kapcsolat szülessen a két nő között.

Jöjjenek velünk egy elképesztően izgalmas, időn és tereken átívelő utazásra.

Nem tart sokáig. Mindössze száz év – hetvenhét percben.

 

Tervezett szereposztás:

BENCZE ILONA (Érdemes művész, Jászai Mari-díjas)

PÁNICS LILLA

FALUSI BALÁZS ÁRON

Rendező:

SZEREDNYEY BÉLA

Érdemes művész, Jászai Mari-díjas

Az előadás időtartama kb. 80 perc

Jegyár: 1500 Ft

 

20 óra: A Rubra Színpadán: Csonka vers, avagy Anyám tyúkja megy a levesbe! – A Kávészünet zenekar és a VersFesztivál versenyprogramjának zenés estje – a Rubra Art Lounge-ban, vacsorával, kávé nélkül!

 

Hogyan szól a vers mai köntösben? Milyen, amikor a rímek között valódi tartalom van? Lehet- áncolni a versre? Naná! Mert ez itt a Kávészünet együttes, amely a tehetségkutató televíziós showk világából robbant be a popkultúrába, és hozta magával a klasszikus és kortárs versek legjavát, popzenébe csomagolva!

 

A Kávészünet együttest Popovics György és Németh Ferenc alapította 2005-ben, egy budapesti kollégiumban. A hobbiszintű zenélést fellépések követték, és az első sikerek után 2009-ben, a Csillag születik című tehetségkutató műsorban ismerhette meg őket a nagyközönség. Ekkor döntöttek a Kávészünet név mellett, mely sugallja munkásságuk irodalmi töltetét. Ettől kezdve menedzsmenttel dolgoznak, és legtöbbször zenekarral kiegészülve koncerteznek hazai és határon túli helyszíneken egyaránt. A Magyar Versmondók Egyesülete számos kulturális és művészeti programjában közreműködnek.

Fellépéseik mellett saját klubestsorozatot indítottak a Millenáris Parkban, később a Gödör klubban folytatva. Kávészünet Slam Turné nevű projektjükkel járták a nagyvárosokat, ahol saját műsoruk mellett mindig teret kaptak a helyi slammerek is, és rendszeresen sztárvendég volt többek között Saiid (AKPH), Wolfie (Punnany Massif) és Busa Pista (Irie maffia).

A duóból napjainkra négytagú együttes lett, mely a korábbi tagcserék és különböző formációk (soundsystem beatboxerrel; 10 tagú zenekar vonósokkal) után stabil koncertzenekarként működik. Máig legnépszerűbb slágerük Hollós Korvin Lajos Csonka vers című művének megzenésítése.

 

Néhány évvel ezelőtt a Kaleidoszkóp VersFesztiválon megkapták a Kultúra Fiatal Nagykövetei címet.

 

A zenekar tagjai:

 

Boros Bálint – basszusgitár, vokál

Komáromi Kristóf – dob, sampler

Németh Ferenc – gitár, vokál

Popovics György – ének, billentyűk

 

Ezen az estén a Kaleidoszkóp VersFesztivál zenés versenyprogramjának résztvevői is fellépnek, és a borversekhez bor, Petőfihez Anyám tyúkja, a vacsorához pedig populáris verszene jár! Persze kávé nélkül, ha már Kávészünet…

 

Az előadás a Rubra Art Lounge Étteremben (Dr. Csányi László körút 52.) kerül megrendezésre, a belépés díjtalan.

Részletek

Dátum:
2018-11-23
Időpont:
13:00 - 22:00
Esemény címkék:

Helyszín

Vác
Vác, 2600 Magyarország + Google Térkép