Verőce – Nagy-Kő-hegy – Nógrád hétvégi túra
Verőce – Nagy-Kő-hegy – Nógrád hétvégi túra
A Börzsöny-hegység szerelmeseként, ha tehetem, úgy minden héten többször is koptatom e vidék erdei útjait, turistaösvényeit, vízmosásait, hegyeit és gerinceit. Akár párban, akár egyedül, jól eső érzés, ha az ember a hét fáradalmai után nyakába veszi lábait, és átadja magát a természet nem csalfa örömeinek. Irány a Nagy-kő-hegy!
Ad-hoc kirándulás
Tapasztalatom, hogy a nem tervezett túrák, hanem a hirtelen ötlet vezérelte megindulások szinte mindig jobban és kellemesebben sikerednek, mint azok, amelyek előtt akár órákig bújom az internetet, valamint a turistatérképemet. Bár az útvonal már napok óta a fejemben volt, de mégis valami hasonlóra vállalkoztam a hétvégén. A Nagy-Kő-hegy-Nógrád vonal azok közé tartozik, amelyeket becsukott szemmel is vállalni merek, ugyanakkor mindig újabb és újabb élményekkel gazdagítanak.
Az előkészületek
A korai kelés után gyors szedelőzködés, elemózsiakészítés, és már utcán is vagyok. Otthonról a Csattogó-völgy irányában a piros sáv vonalán haladok, amely a lankás verőcei dombok között visz ki Magyarkútra, a település jól ismert üdülőövezetébe. Innét az Országos Kéktúra vonalát kell követnem egészen Nógrádig. Mivel nem kerget a tatár, a reggeli harmatos időben megpihenek az Irma-forrásnál a kis réten, ahol a kulacsom is megtölthetem.
Magyarkút és az Irma-forrás
Rengeteg szép hely van Magyarország, Kárpát-medence, és világszerte, elképesztő csodák, amelyeket felfogni sem tudunk, mégis az ember számára a szűkebb pátriája marad a legkedvesebb mindig is. Valahogy így vagyok én is Magyarkúttal, és az Irma-forrással. Hiszen sokat bosszankodom, hogy mennyivel szebb, rendezettebb, „turista-barátabb” lehetne e hely. Ennek ellenére újra és újra elgyengülten, nosztalgiázva tekintek a barátságos, testvéri tájra, ahol minden egyes fűszálat, levelet név szerint köszöntök, és ők is eszerint köszönnek vissza rám. Ezen gondolatok közt kapom fel a hátizsákot és veszem az irányt a kéken Nagy- Kő-hegy felé, a gombászások során agyonra koptatott tölgyesek flaszterén.
Laza – könnyed túra
A patakon való átkelés után egy rövid meredek szakasz következik, de ezután is lényegében végig emelkedve, hol lankásabban, hol kaptatósabban haladunk a kedvenc tölgyeseimben a szikrázó napsütésben. Ez egy igen kellemes, Nógrádig mindössze kb. 15 km-es táv, amely a kezdő túrázók számára is teljesíthető, míg a gyakorlottak egy kis laza edzésként, kikapcsolódásként foghatják fel.
Az egyedüli túrázás egyik előnye (a sok-sok hátrány mellett), hogy van ideje az embernek merengeni… Hallgatni az erdő hangjait, a madárcsicsergést, mi több, mivel csendben haladhat, reménykedhet abban is, hogy szembetalálkozik valamely kedves erdei állattal. Mókusok, őzikék a legszelídebbek közül, de megeshet, és meg is esett, hogy egy hatalmas szarvastehén vág át előttünk alig 10 méterrel.
A hirtelen robaj a frászt hozza az emberre. Aztán megnyugszik és elmosolyodik, hiszen rádöbben, hogy egy békés tájon jár, ahol bár óvatosnak kell lenni, de sok veszély mégsem fenyeget. Eszembe is jut, hogy tavaly ilyenkor még a Gyergyói-havasok fenyveseit róttam, ahol egy ilyesféle hang sokkal inkább összerezzentett, hiszen a bundás medvepajtás nem viccel.
Nagy- Kő-hegyet és a Lokó-pihenő
Nem sietek, de talán másfél óra sem kell és elérem a „csúcsot”, Nagy- Kő-hegyet és a Lokó-pihenőt, ahol tudva-tudom, hogy a megszokott csodás börzsönyi kilátás, valamint béke vár rám. Nem is kell csalatkoznom, ámulva-bámulva, mintha nem sokadszor látnám, tekintek a tájra, és költöm el a jól megérdemelt reggelimet. 10-15 percet legalább időzöm, magamba szívva a börzsönyi „magashegyi” levegőt, majd továbbra is tölgyesekben ereszkedem Nógrád felé.
„Felkap a történelmi levegő”
A kedves táj és az ereszkedés elfeledteti velem, hogy igencsak meleg van. Nagyon hamar elérem Nógrád szélén a rétet, ahonnét már jól látszódik végcélom, a nógrádi vár. Nem is tudok már másra gondolni, hiszen elrabol, felkap a történelmi levegő. A vár még az Árpád-korban épült, majd több újításon is átesett.
A 13. század végéig királyi birtokban volt, majd átkerült a váci püspökség fennhatósága alá. Ebben a minőségben élte fénykorát is, hiszen a korábbi cikkünkben említett Báthori Miklós püspök jelentős felújításokat végzett rajta. A török korban a végvárként a vármegye egyik éke volt. 1685-ben azonban egy villám csapott a vár öregtornyába, amelynek következtében felrobbant a puskapor, és a vár szinte teljesen védhetetlenné vált, elvesztette jelentőségét.
Berkenye és Diósjenő
Napjainkban nincs rossz állapotban az egykori erődítmény, időről-időre rekonstruálnak valamit rajta, így tán egyre inkább a turisták kedvelt célpontjává válik. Fent a kellemes fűben leheveredve körbenézek, hisz a tiszta időben jól látható a Magas-Börzsöny a Csóványossal, valamint a szomszédos települések Berkenye és Diósjenő is. A barátságos dombvidékek és a magashegyek érintetlen környezetébe e három település ügyesen besimul, a lehető legkevesebb káros emberi nyomott hagyva a teremtett világon.
E gondolatok jegyében ereszkedem le a várból és közelítem meg a tövében az egyik „műintézményt”, hogy igyak egy hűsítőt. Ezt követően még feltöltöm a kulacsom a Csurgó-forrás méltán híres jó vízéből. Elfoglaltságaim miatt ezúttal nem gyalog, hanem a Vác és Balassagyarmat között közlekedő piros vonattal indulok haza, szépen zárva e szép délelőttöt.
Fotó: koos.hu, orszagalbum.hu
