Remete-barlang – a Dunakanyar „csúcsán”
Nagymaros – Hegyes-tető – Remete-barlang – Zebegény II.
A barlangjelzés zömével tölgyerdőben halad, ahol jól látszódik, hogy a börzsönyi jó vaddisznaink nem álmodnak makkal, hiszen munkájuk nyomán az erdő jórészt „felszántódott”, összeszedték az utolsó falatot is. Egészen különleges környezet, csodás illatok, romantikus hangulat, amelyek feledtetik a várandós kedvesem egyre előtérbe kerülő fáradtságát is. Ám sajnos nem kell sokat kutyagolnunk hozzá, hogy újra előtérbe kerüljön.
Jól tudom, hogy egy részen a barlangjelzés találkozik a sárga kereszt jelzéssel, ahová a Remete-barlangtól vissza kell térnünk, hogy aztán ezen folytathassuk tovább utunkat egészen Zebegényig.
Nem egyszerű feljutni…
Mivel azonban nem igazán emlékeztünk az útvonalra, meglepő volt, hogy az elágazástól a barlangig tartó jó félórás ereszkedés milyen nehéz, és micsoda veszélyeket rejt magában egy kismama számára.
A talaj ugyan a jó Istennek hála száraz volt, mégis a meredek lejtő mind lefelé, mind pedig felfelé igencsak csúszósnak bizonyult kedvesem számára, aki nem profi túrabakancsban érkezett. Emellett visszafelé igencsak megizzadt a „mászástól”. Mint azonban utólag megerősítette: nagyon is megérte a fáradtság barlangnál elé táruló látványért.
Néhány jó tanács
Fontos kiemelni, hogy a túrázó olvasó legyen nagyon óvatos, lehetőleg száraz időben menjen (ahogy mi tettük), jó cipőben, és akkor is válassza a legbiztonságosabb útvonalat, hiszen korábban is számos baleset történt már a környéken. A képek magukért beszélnek, a Dömösi-átkelés felett, Dömössel és a Rám-völggyel szemben fekvő barlang a Dunakanyar egyik legcsodálatosabb helye. Állítólag a barlangot az Árpád-kortól egészen a török korig lakták, időről-időre itt elrejtőzve az ellenséges hadak elől.
„Meredek és csúszós”
Az bizonyos, hogy akárki nem találhatta meg e helyet, és nem is mindenki vette a bátorságot arra, hogy a meredek és csúszós utakon felkaptasson a hegyre. Talán nem a leginkább logikus utat választottuk, hiszen már másodszorra újráztunk, de a válaszható jelzések közül mindenképpen ez a legbiztonságosabb, tekintve, hogy a sárga háromszöget a sajnálatos balesetek miatt mára törölték. A katartikus élmény ellenére nehezen vesszük az akadályt, mi több, kissé ijedten konstatáljuk, hogy ki kell lépnünk, hogy még világosban elérjük Zebegényt.
Megérkezés és fotózás
A kaptatás fáradtsága után felérünk a Szent Mihály hegy magasabb részeire, ahonnét a sárga keresztet követve a gerincen, csodás környezetben ereszkedünk Zebegény felé. A többi közt a Borostyánkő-pihenő, és a Dobozi-orom érintésével. Néhány fotó még itt is készül, de sokat nem időzhetünk, hogy időben odaérjünk.
A zebegényi forrás
Az ereszkedés közben, már az alsóbb régióban az út mellett előbb néhány galambgombát, majd az erdőszélen csiperkét is lelek, ami megerősít abban, hogy lassan elérkezik a nagy gombászások ideje is. Ilyen fáradtsággal teljes örömmel érjük el Zebegény határát még világosban, megcsodálva a kastélyt, és konstatálva, hogy maradt még időnk arra is, hogy 6-7 palacknyit hazavigyünk a finom zebegényi forrásvízből.
A „tankolás” után kisétálunk az állomásra, és kevéske várakozás után felpattanunk a vonatra, hátunk mögött hagyva ezt a nagyszerű délutánt, a természet csodáit. Útra fel, Dunakanyar szerelmesei!
Képek: Világ Viktória
A túrafelszerelésért köszönet a Tengerszem – Túrafelszerelés és túraboltnak!
