
6+1 nagy múltú kastély a Dunakanyarban
Egy kastély a Dunakanyarban minden alkalommal felcsigáz bennünket, hiszen rengeteg gyönyörű kúria, villa épült az 1900-as évek első felében a Duna-parton, és a hegyekben. Mutatjuk, mely épületek kerültek fel a listánkra!
Tartalomjegyzék:
6+1 kastély a Dunakanyarban
1. Migazzi-kastély, Verőce
Bár találgatások szerint a kastély helyén a római limeshez tartozó őrtornyok álltak egykor, erre feltárás hiányában nem lehet biztosan tudni a választ. Azt azonban tudjuk, hogy a Verőcén található különleges kastélyt 1769-ben építtette az olasz származású gróf Migazzi Kristóf püspök.
A barokk stílusú épületet Isidore Canevale, francia származású építész tervei szerint építették, majd az 1800-as években klasszicista stílusban átalakították. Ez az a forma, amelyet ma is megcsodálhatunk, ha ellátogatunk a kastély épületéhez.
A Migazzi-kastélyhoz olyan híres személyek köthetőek, mint a néhai huszárkapitány Zubovics Fedor, 1895 és 1900 között pedig a kastélyban lovászként alkalmazta Sisa Pistát, a valamikori börzsönyi betyárt. Ő a hosszú börtönbüntetése letöltése után jó útra tért és munkába állt.
A kastély a 20. században papi otthon volt, majd később menekültotthon volt, 1954-től pedig a Váci egyházmegye kezelésében van. Jelenleg a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat otthona működik benne.
A megközelítéséhez több infót találtok ITT.
2. Dőry-kastély, Zebegény
Szinte nincs olyan alkalom, hogy egy vízi túra vagy hajózás során ne csodálnák meg a helyi lakosok és a térségbe kiránduló turisták a zebegényi kastélyt, amely méltóságteljesen magasodik a Duna fölé. A Sauska család birtokában lévő épület a Dunakanyarban több más kastély mellett üresen áll, ám látványa így is páratlan.
A 20. század elején egymás után épültek meg a szebbnél szebb kúriák és villák a zebegényi Duna-parton, köztük a Dőry-kastély is.
Az épület eredetileg a Jobaházi Dőry család birtokában volt, és 1917-ben épült meg, eklektikus stílusban. Az évek során az épületből szakszervezeti üdülő lett, majd sokáig romos állapotban állt. 2001-ban újították fel, és teljesen átalakították a belsejét, míg egy 2006-os árverésen végül új tulajdonosa lett.
A megközelítéséhez több infót találtok ITT
3. Dreher vadászkastély, Szentendre
A szentendrei Lajos-forrás közelében álló turistaházról biztosan sokat hallottatok az elmúlt évtizedekben, bár az évek során több néven és becenéven emlegették.
Valamikor a ’30-as években, a második világháború előtt a Dreher család építtette a vadászkastélyt, ám a világháború alatt a Dreherek gyárát államosították, és a nép vette használatba a Pilisben található kastélyt.
Az épületben később 85 férőhellyel nyílt meg a Ságvári Endre menedékház, melyet időközben többször átépítettek és bővítettek. 1955. május 1-től menetrend szerinti buszjárattal is el lehetett érni Szentendréről, és bár a kastély a Dunakanyarban már nem vadászkastélyként működött, azért nagyon népszerű volt.
1975-ig sokan keresték fel kirándulás közben, de 1975 után az épület egyre rosszabb állapotba került. Kulcsosházként működött még egy darabig, 2005-ben aztán bezárt. A hírek szerint hamarosan ismét turistaház lesz belőle.
A megközelítéséhez több infót találtok ITT.
4. Görgey-villa, Visegrád
Görgey Artúr tábornok 1874-ben látogatott először Visegrádra, és annyira megtetszett neki a település, hogy ezután 15 évig a Latinovits-villában vendégeskedett. Eközben gazdálkodott, szőlőt termesztett, és folyamatosan képezte magát.
Miután a testvére, Görgey István is építtetett egy vadászkastélyt Visegrádon, Gróf Tisza Kálmán miniszterelnök, és Tisza István, valamint Mikszáth Kálmán, Than Mór és Jászai Mari színművésznő is meglátogatta itt a tábornokot. Az épületet gyakran felkereste Móricz Zsigmond és felesége is.
A visegrádiak csak „visegrádi remeteként” emlegették Görgey Artúrt, aki ideje nagy részében a vizet és a hajókat figyelte a kastély előtt állva, a Duna-parton. 98 éves koráig élt a Görgey-villa falai között. A régi vadászkastély ma Vár Kastélyszállóként ismert. Érdemes felkeresni a tábornokról elnevezett Görgey lépcsőt, és az itt található Görgey-szobrot, amely emléket állít Görgey-Artúrnak.
A megközelítéséhez több infót találtok ITT.
5. Luczenbacher-kastély, Szob
A Luczenbacher család kastélyának helyén eredetileg egy Árpád-kori templom állt a XVIII. század elejéig, majd később lakóépületek épültek itt, és az első szobi iskola. A feltételezhetően Belgiumból származó család Szobon telepedett le, meggazdagodása után vásárolta meg a telket, és a XIX. század második felében építette a mai Széchenyi sétány mellé a földszintes kúriáját.
Egy 1904 és 1907 között zajló átépítés során nyerte el Alpár Ignác tervei alapján a kastély mai, klasszicista-neobarokk külsejét. Miután a család csődbe jutott, a kastélyban lazarista rendház, majd nevelőotthon is működött. Jelenleg a Szent László Gimnázium kollégiuma található itt.
Tipp!
Ha Szobon jártok, feltétlenül keressétek fel a kastélyt, amelyet – mint történelmi emléket – mindenképpen érdemes megtekinteni. Ha szükségetek van egy kis pihenésre a kastélylátogatások közben, álljatok meg a szobi OIL! benzinkútnál. Itt nemcsak kiváló minőségű üzemanyaggal tankolhattok fel, de biztosan jól eső érzés lesz bekapni néhány kiadós szendvicset (hogy az olasz kávéról már ne is beszéljünk)!
A segítőkész és mosolygós személyzetnek hála, máskor is biztosan betértek majd ide, ha a Duna bal partján kirándultok.
6. Madách-kastély
Ez a mesés kastély a Dunakanyarban eredetileg a Bodendorfer házaspár tulajdona volt. A házaspár nagyon szerette a fiatalokat, akik gyakran vendégeskedtek náluk. Saját gyermekük nem született.
A „Délibáb-villaként” is ismert épület kedvelt találkozóhelye volt a zenészeknek, művészeknek, irodalmároknak, ám sajnálatos módon a háború alatti megszállás igen nagy pusztítást végzett a villában, és a kertjében is.
A Bodendorfer házaspárt ez annyira megviselte, hogy többet nem látogattak Gödre. Az emberek összefogása által 1946-ban újult meg az épület, s 1958-ig óvodaként funkcionált. Ezt követően a Pesti úton lévő polgári épületbe költözött az óvoda, s ott is maradt 1996-ig.
+1. Sorg-villa
A Leányfalun található villa először a bútorgyáros Lingel, ezt követően az áruház-tulajdonos Nagykovácsi, majd végül 1939-től az építési nagyvállalkozó Sorg család birtokába került. A villát jelenlegi formájára Sorg Antal fia alakíttatta át, aki éveket töltött az argentínai Córdobában, ahol beleszeretett a helyi koloniális stílusba.
A villa a háború végén volt szovjet főhadiszállás is, majd államosították, és ezután vált Tildy Zoltán köztársasági elnöki nyaralójává. Az állampárt vezetőinek elzárt pihenőhelyeként is működött.
A komplexum a rendszerváltást követően egy évtizedig Villa Étterem néven volt ismert. A műemléki védelem alatt álló épület egy 7 hektáros területen fekszik.
Jelenleg esküvőkhöz, fotózásokhoz, forgatásokhoz, kiállításokhoz és koncertekhez bérelhető helyszínként működtetik, a Duna közvetlen szomszédságában, Leányfalun, a 11-es út mellett.
A lista természetesen nem teljes, hiszen szerencsére sok gyönyörű régi villaépület található a térségben. Ez a nyolc kastély a Dunakanyarban nagy kedvencünk, és biztosak vagyunk benne, hogy egyikhez-másikhoz kellemes emlékek kötnek benneteket is.
Van esetleg olyan, ami igazán közel áll a szívetekhez?