Egy falatnyi Börzsöny
Az ember természete szerint közösségi, társas lény, ugyanakkor mindnyájunknak szüksége van a magányra. Adódnak hetek, napok, órák, pillanatok, mikor semmi másra nem vágyunk, mint a jóleső egyedüllétre, a természet csendjére.
E hangulattól átitatva vágtam neki egy gyönyörű szép október végi napon a Börzsöny-hegység „tetejének”, a 938 méteres Csóványosnak.
„Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük.” – Mikszáth Kálmán
A kora reggeli ébredés után a legszükségesebb holmik összepakolásával telik az idő. Esőkabát, térkép, palack forrásvíznek, élelmiszerek miket a természet adott, valamint egy kis jó hazai szilvórium a reggeli hideg ellen és étvágyhozónak. Rövid vonatozás és buszozás után körülbelül félóra után megérkezem a kiindulópontra, a mesés helyen fekvő és neves Királyrétre. Királyrét Szokolya település külterülete és a középkor óta ismert és kedvelt pihenő-, és vadászhelye volt uralkodóinknak. Szokolya település neve is a szokol (sólyom) szóból származik.
A Pap-hegyen, illetve a Királyrét feletti Várhegyen található földvárak nyomai mind azt bizonyítják, hogy a környéket ősidők óta benépesítette az ember. Később, a 14. 15. században Zsigmond király szászokat telepített ide az itteni vasércbányák művelése céljából. A táját nézve megelevenedik szemem előtt a történelem, látom, ahogy a jó szászok izzadnak a bányák mélyén, és a huták mellett, és az is feldereng, midőn Zsigmond királyunk és elődei díszes kísérettel vadászatra indultak. A történelem súlya nehezedik e csodás tájra.
Túraútvonal
A kék négyzetes túravonalat kell követnem, így a királyréti horgásztavat érintve a Bajdázói-tó felé veszem az irányt. Már a buszon feltűnt, hogy az égen közel, s távol egy árva felhő sem látszódik, pompás kékség tölt be mindent, amíg csak a szem ellát. Jólesően nyugtázom, hogy az esőkabát csak egy biztonsági felesleges teher, csodálatos kiránduló idő és nap vár rám.
Őszi élmények
Az ősz közepi időjárás sajátja, hogy míg nappal akár egy szál felsőben is kellemesen izzadhatunk, addig éjjel a völgyekben, erdők mélyén fagypont közeli a hőmérséklet. Ez okozza azt is, hogy az egyre melegebben sütő nap hatására a horgásztó melletti turistaút fölé magasodó tölgyek leveleiről, ahogy a dér olvadni kezd, mindez olyan érzetet kelt, mintha eső cseperegne rám. A tó köd fedte víztükre lassacskán felfedi kilétét, a vadkacsák ide-oda szállingóznak felette.
A Bajdázói-tónál aztán jól ismert békabrekegés és a madarak éneke elmarad, mint ahogy a teknősök is elbújtak már. Az állatvilág érzi, hogy valami új közelít. Jön az elmúlás, a halál, a tél, mely egyúttal az újjászületés ígéretét hordozza magában. A tónál található menedékben helyet foglalok néhány percre, hogy elkölthessem reggelimet, mely erőt adhat az előttem álló hosszú útra. A hazai szilvórium melege átjárja a reggel merevségétől erőtlen és átfázott tagjaimat. Megjön az étvágy, majd az erő is, túrára fel!
A Bajdázói-tótól a Szénpataki-kulcsosház irányába vezet utam a kék négyzeten.
Ahogy a ligetes tölgyes erdő mellett kapaszkodom felfelé a gerincre, a környezettel párhuzamosan ébredező elmém azon gondolkodik, hogy vajon miért hagytuk el e csodát, a háborítatlan természetet? Miért választotta az ember a kétségtelenül könnyebb, de boldogtalanabb utat? Egyértelmű válasz bizonyára nincs, hiszen az irodalom, a filozófia ezredéves kérdése ez.
A Szén-patak, mely előbb a Morgó-patakba torkollik, majd ez utóbbi jóvoltából Török-patak képében ömlik a Dunába Verőce és Kismaros közt, a táj egész képét uralja. Az általa kialakított völgy Királyrét „főútja”. E főút mélyébe vezet az utam a gerincről, hogy aztán a patak bal partján húzódó rengetegbe vethessem magam. Előbb bozótost, majd csodaszép bükköst érintve érem el a kulcsos házat, mely az utóbbi időben kapta nevét. Az épületet annak idején az átkosban még a Spartacus sportegyesület turista szakosztálya hozta létre, hiszen csodálatos kiindulópontja a Csóványos és Nagy-Hideg-hegy meghódításának, valamint edzőtáboroknak is kiváló helyszíne lehet. Az épületet az Ipoly Erdő Zrt. manapság is karban tartja, bár nem elit hely, de bátran ajánlható mindenkinek, ki a természet szerelmese.
Fultán-kereszt
A patakhídon való átkelés és a ház szemrevételezése után újból rátérek a kék négyzetes turistaútra, annak is az egyik legmeredekebb szakaszára, mely a Fultán-keresztig tart. Majd egy óra fárasztó, lihegős kutyagolás vár rám, mely az elmét igazán kitisztítja. E szakasz első 2/3-ad részében épp ezért nincs helye a nagy gondolatoknak, a szárnyaló képzeletnek. A kilátásban gyönyörködve mászok, élvezem a megterhelést, ahogy egyre magasabbra és magasabbra hágok, 2 kilométeren több száz métert emelkedve.
A kereszt előtti néhány száz méter már közel vízszintes, így a gondolatok újra röpködnek. Néhány perce már hallgatom az egyre közelebbről és közelebbről hallatszódó láncfűrész zaját, amit óriási recsegés-ropogás szakít meg. Képzeletem szerint egy büszke, hatalmas bükkfa leheli ki így lelkét, amihez a kegyelemdöfést a gépiesített halál adta meg. Alig néhány másodperc telik el és robbanás zaja veri fel a rövid csendet. A kőbánya mélyén is dolgozik az ember… Így „öltök” ti, írhatnánk Karinthy után szabadon. A halál a keresztnél is visszaköszön, hiszen az emlékmű a bátor Fultán János erdőőr tiszteletére készült, akit munkája közben ehelyütt gyilkoltak meg.
Országos Kéktúra útvonal
A 700 méter magasan fekvő kis rét mára a turisták igazodó-, és az útvonalak csomópontja, de a méretes kőfeszület és az emléktábla tanúskodik arról, hogy a Börzsöny népe nem felejt, tiszteli halottait. A perceken át tartó tiszteletadás és emlékezés után bizakodom, hogy az Országos Kéktúra vonalon már alig 45 percnyi sétára lévő Csóványoson élettel, a monumentális felújított Csóványosi-kilátó szépségével és a tiszta idő nyújtotta Kárpát-medencei csodás panorámával találkozom majd.
Csóványosi-kilátó
Kis lihegés és némi sárban csúszkálás után fel is sejlik felettem az építmény alapzata, valamint már messziről hallom a gyerekzsivajt, a beszélgető felnőtteket. Bár keddi napon érkeztem, de az iskolaszünetben, így magam is számítottam rá, hogy jó néhány családdal találkozom, akik szabadságra menve kihasználják az év tán utolsó kirándulóidejét az együttlétre. Derűs, mosolygó közösséggel találkozom, kik falatoznak, szaladgálnak, elmélyülten beszélgetnek, vagy épp a kilátó tetejéről próbálgatják hangjuk erejét. Végigolvasom a Börzsöny és a környék történetével foglalkozó táblákat, majd legyőzőm az igencsak kórosnak mondható tériszonyom, és elindulok a csigalépcsőn felfelé.
Itt kell, megjegyezzem, hogy az új építmény tervezőit és kialakítóit dicséret illeti, hisz minden apró részletre odafigyeltek, kezdve a magamfajta embert leginkább mozgató információszolgáltatástól, a biztonságérzet és a tényleges biztonság kialakításáig. Ennek ellenére bátortalanul teszem meg az első lépést a négyzet alapú, a lépcsőház körül kialakított erkélyre, de ami ott fogad, minden képzeletet felülmúl, és minden félelmet felülír. A jó Isten meghálálta erőfeszítéseinket, a felhőtlen, napsütötte időben több száz kilométerre nyúló Kárpát-medencei körpanoráma képe sejlik fel. Délkeletre a szinte magányos tanúként szomorúan álló Naszály-hegyet ismerem meg először, hiszen bár csak szemből láthatom nap, mint nap, az emberi „túlbányászat” miatt hátulról is jellegzetes formát ölt.
Páratlan panoráma
A tekintetem innét dél felé halad, ahol a Duna, a Dunakanyar környéki dombok és a Pilis-hegység panorámája fogad a maga gyönyörű szép hegyeivel, többi közt a kultikus Dobogókővel. Innét az erkélyen sétálva délnyugat felé haladok, ahol kissé párásabb a levegő és a Gerecse vonulatai uralják a képet. Egy fiatal apuka nevetve meg is jegyzi: „Ha nem volna ez a kis pára, tán Bécsig is elérne tekintetünk!” Mosolygok, majd szép lassan észak és északkelet felé tekintek, ahol aztán ledermedek: A Felvidék teljes egészében megelevenedik előttem.
A kisebb hegységek és dombságok alacsonyabb vonulatain népes települések, városok és egy erőmű kontúrjai látszódnak, messze északon pedig megpillantom azt, aminek ígérete régóta vonzott. Baloldalt a Magas-Tátra, jobboldalt pedig az Alacsony-Tátra hófödte csúcsai jelennek meg a maguk büszke monumentalitásában! „Szó bennakad, hang fennakad”. Csak állok némán és megélem a csodát. Bámulom az őseink által több mint ezer éven át őrzött Kárpát-medence gyönyörűségeit.
Irány a Nagy-Hideg-hegy
Az idő szalad, ámulok és bámulok, de aztán csak elszánom magam, hogy lejöjjek és eltöltsem a jól megérdemelt ebédem. A gyors étkezés után váltok néhány szót sorstársaimmal, elköszönök mindenkitől, és immár a piros vonalas turistaúton Nagy-Hideg-hegy felé veszem az irányt. Az út lankásan halad lefelé, számos sziklatömbbel, emlékhellyel tarkítva. Ilyen a Tóth Tamás emlékmű, vagy épp a Haramia-lyuk.
Sisa Pista búvóhelye
Ez utóbbinál hosszasan gondolkodom… Vajon a jó Sisa Pista betyár hányszor rótta ezt az utat és töltött-e itt hosszú napokat a csendőrök elől bujkálva? Sisa a 19. század 70-es éveinek hírhedt Nógrád, Pest és Heves megyei betyárja volt, akitől egyszerre félt a nép, és mesélt róla csodás történeteket. A romantikát mellőzve mást kellene írnom, de annyi bizonyos, hogy a betyárvilág színesebbé, érdekesebbé tette a magyar kultúrát, közte a Börzsöny népének szájhagyományát is. Sisa, miután 15 évet raboskodott, a börtönből kijőve új életet kezdett. A többi közt épp településemen, az akkori Nógrádverőcén vállalt szolgálatot Zubovics Fedor huszárkapitánynál, aki a Migazzi-kastély bérlője volt. Előkapom hát a szilvóriumos üveget és egy kortyot a földre löttyintve iszom egyet a jó Sisa, valamint minden erre járó vándor tiszteletére, majd továbbindulok.
A turistautat levágva, meredek sípályán érem el a Nagy-Hideg-hegyi turistaházat
– mely gyönyörű szép panorámával és ízlésesen karbantartva várja az idelátogatókat. A kőteraszon néhány percre helyet foglalok és a tájat nézve hallgatom társaim, a sportoló fiatalság beszélgetését. Úgy hiszem a legidősebb, vagy csupán a leginkább tapasztalt fiatalember arról mesél barátaiknak, hogy az egyhetes edzőtábor során milyen utakon, időjárástól függően milyen ruházatban, tudnak fel-, majd lefutni Hideg-hegyről. Lelkesen és elszántan beszélgetnek, így elismerésemnek hangot is adok. Arra gondolok közben, hogy ha elegendő társuk akadna Kárpát-medence szerte, úgy minden bizonnyal nem kellene aggódnunk a magyar jövendőért.
Futólépés Magas-Taxig
Rápillantok az órámra és szomorúan konstatálom, hogy az idő eltelt. Túl sokáig merengtem és fotóztam, ezért az utolsó kilométereken össze kell magam szedni, hogy elérjem a buszomat. A gyors szedelőzködés után így szinte futólépésben teszem meg a táv elejét Magas-Taxig, a taxi rétig és a turistaházig. A réten átkelve letérek a piros vonalról és a jelöletlen, de közismert róka-ösvényre térek, ami jelentősen levágja az első kilométereket.
Az időm nagyon rövid, ezért itt sem lassítok különösebben, de ide-oda tekintgetek a meseszép erdőben. Tisztában vagyok vele, hogy a gombaszezon javának már vége, mégis azon gondolkodom, hogy egy méretes vargányáért még a buszt is hajlandó vagyok lekésni. Az álom, álom marad, így lassan a róka-ösvény végére érek. Rátérek az egykori grófi útra, melyen elődeink megközelítették a hegyet, illetve a valamikori inóci kőbányát. A történelem a természet csodáival karöltve mindenütt kíséri utamat. A fáradtság ellenére kedélyesen, lelkileg és szellemileg megtisztulva, felfrissülve érek vissza Királyrétre, ahol éppen elérem a buszt. E csodás nap végén, csak ezt kívánom: Te jó vándor, ki az elszakított területek vadregényes tájait járod vágyódva, ne feledkezz meg a csonka hon csodáiról, a Börzsöny hegység ősvadonáról!
