Blog

Budapest Visegrád vonattal

Budapest-Visegrád vonattal? 10 útvonal Visegrádig!

A Dunakanyar egyik legszebb és legnépszerűbb kiránduló célpontja Visegrád, ahova évente több ezer turista érkezik Budapestről, a környező településekről, de még külföldről is. Mutatjuk, milyen módon tudjátok megközelíteni a várost vonatközlekedés híján, más módokon!

Ha mégis vonattal utaznátok

Vonattal úgy közelíthetitek meg Visegrádot, hogy Budapestről a Nyugati-pályaudvarról átszállás nélkül a Nagymaros-Visegrád nevű állomásra utaztok, és onnan révvel kelhettek át a Duna túloldalára. A vonatok kb. félóránként közlekednek, a menetidő 45-50 perc, a távolság pedig 51 km. A MÁV honlapjántájékozódhattok a jegyárakról és a menetrendről bővebben. Nagymaroson a vonatállomástól 5 perc kényelmes sétára található a rév, ami minden kerek órakor indul Visegrádra. A menetrendet ITT találjátok. A visegrádi révtől 10 perc sétával elérhettek a Királyi Palotába, 15 perces sétával pedig a Salamon-toronyhoz is.

Visegrád

Busszal a Duna jobb partján

Ha busszal szeretnétek Visegrádra utazni, akkor Budapestről az Újpest-Városkapu XIII. kerület nevű megállónál tudtok felszállni a Budapest-Szentendre-Visegrád-Esztergom vonalon közlekedő sárga Volán buszra, amely általában hétköznap és hétvégén is átszállás nélkül minden óra 35 perckor indul Újpestről. Közben indulnak olyan járatok is, amelyekkel szentendrei átszállással mehettek Visegrádra, ám mivel ritkán, de előfordulnak néhány perces eltérések a menetrendben, ezért a menetrendek.hu oldalon mindenképpen tájékozódjatok a lehetőségekről.

Hirdetés

Itt azt is megnézhetitek, hogy alacsonypadlós-e a busz, amivel utazni szeretnétek, ha pedig kutyával szeretnétek nyakatokba venni a Dunakanyart, akkor az alábbi linken böngészhetitek át az utazás feltételeit. Az információs vonal száma +36 1 382-0888. Az út maga egyébként 38 km és nagyjából 1 óra 15 percet vesz igénybe, ami hamar elröpül, ha a busz ablakából megnézegetitek Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu és Dunabogdány szépségeit is.

Hajóval a Duna közepén

Ha szívesen kirándulnátok hajóval Budapestről Visegrádra, akkor dönthettek a gyorshajós és a sétahajós utazás mellett is. A Budapest – Vác – Visegrád – Esztergom vonalon – a forgalmi helyzet és a vízállás függvényében – felújított, 71 személyes „Vöcsök” típusú szárnyashajó vagy a felújított, 54 személyes „Bíbic”típusú szárnyashajó közlekedik. A szárnyashajókon korlátozott számban állnak rendelkezésre helyek, ezért elővételben is megvásárolhatjátok a jegyeket, akár online is, sőt, így még 15% kedvezményt is adnak a jegyárból a keddtől péntekig tartó utazási időszakban, szombati és vasárnapi utazási napokra pedig 5%-ot. A szárnyashajók a Vigadó térről indulnak, április 28. és szeptember 30. között, hétfő kivételével naponta közlekednek. A menetidő 1 óra. A menetrenddel, a jegyárakkal és a különféle kedvezményekkel kapcsolatban bővebb információt a MAHART honlapján találtok.

SzárnyashajóAmennyiben inkább sétahajóval utaznátok Visegrádra, akkor szintén a Vigadó térről fogtok indulni kétfedélzetes – az alsó zárt és fűthető utastér üléssoros elrendezésű, a felső oldalról nyitott fedélzet padsoros kialakítású – sétahajóval. A hajón büfé is üzemel, a menetidő 3 óra 20 percÁprilis 14.-én és 21.-énszombaton, április 28. és szeptember 2. között hétfő kivételével naponta (+ április 30. és május 21.), szeptember 8. és szeptember 29. között szombatonként választhatjátok a sétahajós közlekedést. Ahogyan a szárnyashajóknál, úgy ebben az esetben is a MAHART honlapján kaphattok a jegyárakról és a menetrendről bővebb tájékoztatást. Az ügyfélszolgálat száma +36 1 484 4013.



A hajók a visegrádi Hajóállomásra érkeznek, amely a település Pesthez közelebb eső végénél található. Innen könnyedén elsétálhattok a Salamon-toronyhoz (10 perc), a Királyi Palotához (15 perc), és a város központi részébe is ( 20 perc), de a Fellegvár sincs elérhetetlen távolságra.

A várat kétféle útvonalon lehet felkeresni. A város központjából legkönnyebben a Rév utca – Nagy Lajos utca – Mátyás király utca – Panoráma utca vonalon érhető el, Visegrád-Szentgyörgypuszta felől pedig a Visegrád, Várkert nevű buszmegállónál kell felkanyarodni a szerpenitenes betonúton, és a várig ezen az úton kell haladni. Gyalogosan 1-2, vagy akár több óra is lehet az út.

visegrádi naplemente

Autóval a Duna mindkét partján

Autóval három útvonalon közelíthetitek meg Visegrádot. A 11-es úton haladva Szentendrén és Dunabogdányon át nagyjából 1 óra és 50 km az út, míg ha Szentendre belvárosánál lekanyarodtok a Sztaravodai útra, Pilisszentlászlón át 50 perc alatt Visegrádra érhettek. Utazás közben mindenképpen álljatok meg többször is, remek helyekre bukkanhattok!



Ha a Duna bal partjáról szeretnétek megközelíteni a várost, a fővárosból a 2-es vagy az M2-es úton 1 óra alatt Nagymarosra érhettek, onnan pedig révvel kelhettek át a túloldalra. Az út 60 km, és olyan szép települések mellett vezet, mint Göd vagy éppen Vác. Ne feledkezzetek meg arról, hogy ha az M2-es utatválasztjátok, ott útdíjat kell fizetni!

Két keréken gurulva

Azt tanácsoljuk nektek, hogy Budapest felől a Duna bal partján Dunakeszi-Vác-Kismaros- érintésével az EV6-os számú kerékpárúton, Nagymarosnál átkelve érkezhettek Visegrádra. Amennyiben útközben elfáradnátok, szálljatok fel a biciklikkel egy Budapest-Szob vonalon közlekedő vonatra! Ha a jobb parton kerekeznétek, akkor nagyon körültekintőnek és óvatosnak kell lennetek, hiszen nem vezet végig kerékpárút Visegrádig. A 11-es út sok helyen igen keskeny, ezért nem igazán biztonságos erre két keréken közlekedni, főleg nem gyerekekkel.

HÉV-vel Szentendréig

Ha Budapestről HÉV-vel indulnátok útnak, akkor a Batthyány tér – Margit híd – Békásmegyer útvonalon érkezhettek Szentendrére, onnan pedig busszal mehettek tovább. Az I. világháború előtt ugyan tervbe vették, hogy a szentendrei HÉV törzsvonalát Visegrádig meghosszabbítják, de a háború és az azt követő gazdasági válság miatt az elképzelés lekerült a napirendről. A HÉV 40 perc alatt ér Szentendrére, és mivel gyakran változik a menetrend, ezért a hagyományos menetrend mellett érdemes rendszeresen ránézni a BKK info oldalára is.

Bármelyik útvonalat és közlekedési eszközt választjátok, töltsetek minél több időt a friss levegőn! Kiránduljatok, fotózzatok és álljatok meg néha egy-egy étteremnél, vagy hangulatos beülős helynél kikapcsolódni és lazítani egy kicsit!

BorítóképFreich Balázs

Megosztás: