Blog

Dunakanyar bicikliút - EuroVelo6

Megegyezés született az EuroVelo6 útvonalának ügyében

Egyeztető tárgyalást és helyszíni bejárást tartottak a Kisorosziba vezető Eurovelo6 kerékpárút hídjának kijelölése céljából Dunabogdányban.

A tárgyaláson részt vettek az érintett települések polgármesterei, Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, Berencsi Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpáros főosztályának vezetője, Szabóné Pányi Zsuzsanna Pest megyei főépítész, valamint a vízművek és a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselői. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a hidat kizárólag kerékpárosok és gyalogosok használhatnák majd, gépjárművek áthaladására nem lesz alkalmas. Berencsi Miklós a híd tervezésében látja erre a garanciát.

Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat az Európai Kerékpáros Szövetség terve 15 hosszú távú, egész Európát átszelő kerékpárút kialakítására. A tervezett utak teljes hossza több mint 70 000 km, ebből már több mint 45 000 km elkészült. Az első olyan EuroVelo vonal, ami érinti Magyarországot, az EuroVelo6, ennek a tervezett útvonala halad majd át Dunabogdányon is.

A kormánybiztos ígéretet tett arra, hogy az épülő EuroVelo6 szakaszt összekötik a már meglévő dunabogdányi kerékpárúttal.

Ezen kívül a kormánynak szóló előterjesztésében szerepelni fog a tahitótfalui tűzoltóőrs és mentőállomás megépítésére vonatkozó javaslat is, ami rendkívül fontos a térségben élő emberek biztonságának és egészségének biztosítása szempontjából.

Berencsi Miklós a tárgyaláson elmondta, hogy korábban 1,2 milliárd Forint volt betervezve a Duna jobb partján haladó bicikliútra, ezt az összeget 3,4 milliárd Forinttal egészítette ki a kormány az út Szentendrei-szigetre való átvezetésének fedezetéül. Révész Máriusz kormánybiztos eredményesnek tekintette az egyeztetést, véleménye szerint sikerült minden fél számára megfelelő megoldást találni, ami ellen nem lesz kifogása sem a vízműveknek, sem a természetvédőknek.

Hirdetés

A tárgyalást követően a polgármesterek és az érintett szakemberek a helyszínen tekintették meg, hogy merre visz majd az EV6, és megegyezés született arról, hogy a híd Kisoroszi oldalon a Hajós utcánál, Dunabogdányban pedig a vízmű kutak területének Visegrád felé eső határánál kösse össze a két partot. Valószínűleg 2018 elejére derül majd ki, hogy hogy ki tervezheti meg, a tényleges építkezésre 2020-ban kerülhet sor.

A bicikliút és a híd megépítésével sokkal biztonságosabbá válik majd a kerékpározás a Dunakanyarban, így az ide látogatók jobban kiélvezhetik a friss levegőt és a természet közelségét. Mi már azon gondolkodunk, hogy hol szerezzük be álmaink biciklijét a szuper túrázásokhoz!

Megosztás: