Blog

Kortárs művészek installációi Szentendrén

Kortárs művészek installációi Szentendrén

Szentendre városa rendhagyó módon, kortárs művészek installációival emlékezik meg 2016. október 23.-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 60 éves évfordulójáról.

Az érdeklődők számos érdekességgel találkozhatnak a hét helyszínen

– hiszen a város nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a megemlékezés hiteles képet mutasson arról, hogy hogyan érintette Szentendrét a forradalom – mondta el beszédében Gyürk Dorottya, a város kulturális alpolgármestere.

Hirdetés

A Városház téren mindjárt két installációt tekinthetnek meg az oda látogatók

Az egyik Margit Szabolcs Megtisztulás című videó-installációja, melyet sötétedés után lehet megnézni, a másik Csató Máté nevéhez köthető, és A Pecsét nevet kapta. Mint megtudtuk, 1956-ban a Városi Tanács dolgozói a térre dobálták azokat a Sztálin és Rákosi szobrokat, melyek addig az irodáikat díszítették. A tér hamar megtelt cserép és gipszdarabokkal, melyeket azonnal el is takarítottak onnan. A kommunizmus idején, a párttitkár asztalán lévő pecséttel emberek sorsa felett döntöttek. A két installáció ezen események hangulatát igyekszik megidézni.

Csato Máté pecsét - Szentendre

A Fő téren szintén két installációval találkozhatunk

– az egyik Nagy Barbara Irtás című videója, a másik Tóth Eszter Vörös Csillag nevű műve. Nagy Barbara videóján maga a művész fejszével vagdossa szét azokat a könyveket, melyek Marx, Lenin, Sztálin és Rákosi azon könyveit idézik meg, melyeket 1956. október 26.-án kihordtak a könyvesboltból és elégettek. A téren kiállított vörös csillag a hatalmi rendszer múlttá válását jelképezi. Október 24.-én Szentendrén pesti egyetemisták beszámoltak a fővárosban zajló harcokról, felolvasták a város terén a követeléseiket, és arra buzdították a fiatalokat, hogy fogjanak fegyvert és harcoljanak maguk is.

Tóth Eszter - Vörös csillag Szentendre

Ef Zámbó István művész úr személyesen is elkísérte a sajtó munkatársait a körúton

– így maga mutatta be saját szobrát, mely a Nyárson égetett könyvek nevet kapta. Az installációt a Dunaparti Művelődési Ház kertjében állították ki, mely korábban a Járási Könyvtár volt, és 1956. október 28.-án itt égették el a marxista-leninista ideológiai tartalmú könyveket. A művész szobra tulajdonképpen egy sütögetést ábrázol, ahol a könyvek fel vannak húzva egy nyársra, és az alattuk lobogó tűzön perzselődnek.

A Ferenczy Múzeumnál Vincze Ottóval is találkozhattunk

– aki a Halld meg a hangom! kültéri hanginstalláció megalkotója. Az épület korábban a rendőrkapitányságé volt, amit 1956. október 28.-án fegyveresek támadtak meg. Vincze Ottó elmondta, hogy a 8 hangszóróból óránként szól majd hang. Az anyag 6 perces, eközben a Kossuth Rádió, a Szabad Európa Rádió és a Csokonai Rádió szignálját hallhatjuk, valamint korabeli díszbeszédeket, magyar és orosz nyelvű felvételeket. A művész kiemelte, hogy hallható lesz a Csokonai Rádió adásában elhangzott anyag is, ahol felszólítják az oroszokat, hogy ne lőjenek. Vincze Ottó lényegesnek tartotta megemlíteni, hogy számára azért volt fontos hangszórókon keresztül megidézni az ’56-os történéseket, mert régen a szülei falujában összesen két rádió volt, azon keresztül értesültek az emberek a forradalom eseményeiről.

Vincze Ottó - Szentendre

Mintha a forradalmi tömegek sziluettje lenne látható

A Bizottság parkban, ami a Posta épülete előtt helyezkedik el, egy 56 zászlóból álló térinstalláció kapott helyet, melyet a Forgács Társaság készített és az Együtt a szabadságért címet viseli. Ahogyan a zászlók mozognak a szélben, olyan hatást keltenek, mintha a forradalmi tömegben férfiak és nők, idős és fiatal emberek sziluettje lenne látható. Az eseményre kiadott prospektus szavaival élve „ezek a zászlók pusztán mozdíthatatlan jelképei az emberi közösségnek és az együtt akarásnak”.

Forgacs társaság - Szentendre

A kortárs művészek remekei

A városi megemlékezés október 23.-án 17 órakor kezdődik a PMK Színházteremben, míg a kiállítás megnyitója 19 órakor lesz a Városházánál, ahol először lehet majd megtekinteni Margit Szabolcs fényfestését. A szervezők reménykednek abban, hogy sokakhoz eljut majd a kiállítás üzenete és a kortárs művészek mondanivalója.

A sajtóbetekintés során sajnos nem nézhettünk és hallgathattunk meg minden installációt, hiszen még zajlanak az utolsó simítások. Mi mindenképpen visszalátogatunk ezért Szentendrére, ahol november 4.-ig láthatóak még ezek a public art művek.

Megosztás: