Blog

Adventi vásárok és karácsonyi programok

Top 10 karácsonyi vásár és adventi program a Dunakanyarban!

Végre elérkezett az év legszebb része, és hivatalosan is kezdetét veszi az adventi időszak, ill. több karácsonyi vásár is megnyitja kapuját. Ez alkalomból természetesen a Dunakanyar településein is számos helyen nyílnak adventi vásárok, és karácsonyi programok is színesítik a programkínálatot. Összegyűjtöttük nektek azokat az eseményeket, ahova mindenképpen érdemes lesz ellátogatni! Kerekedjetek fel, és járjátok be a térséget többször is, mutatjuk, melyek a legizgalmasabb karácsonyi programok a Dunakanyarban!

Karácsonyi édességek

 

TOP 10 karácsonyi vásár és program a Dunakanyarban

 

1 Advent Szentendrén

(2018.12.01. – 2019.01.06.)

Szentendre öt héten át igazán színes programkínálattal vár benneteket. Kiállítások, koncertek, és gyerekprogramok kísérik az adventi gyertyagyújtást és az adventi vásárt.

A négy adventi vasárnap délutánján ünnepélyes gyertyagyújtás lesz Szentendrén a Fő téri keresztnél elhelyezett óriási adventi koszorúnál. Harangjátékkal, énekléssel és közös imával gyújtják meg sorban a gyertyákat, majd ezt követően adventi fényfestés is lesz.



A forraltborozás és a forró tea fogyasztás immár megszokott, szívünkhöz nőtt program a városban, ahogyan az adventi vásár portékáinak megcsodálása is. A korábbi évekhez hasonlóan idén is érdemes lesz felkeresni a gasztronómia, a kézműves árusok és a helyi művészek pavilonjait is, így a falatozás és a teázás mellett könnyedén megtalálhatjátok azokat az ajándékokat, amit a karácsonyfa alá tehettek majd karácsonykor.

A kihelyezett tűzkosarak mellett nagyon hangulatos lesz a barátokkal és ismerősökkel pár szót váltani, elvégre ez az időszak az összetartozásról és a kapcsolatok szorosabbá fűzéséről is szól. Éljetek a lehetőséggel, és látogassatok el Szentendrére!

Részletes programot az alábbi honlapon találtok.

Advent Szentendrén

Fotó: szentendre.hu

2 Advent Esztergomban

(2018.12.01. – 2019.12.31.)

Esztergomban a Széchenyi téren az adventi időszakban minden hétvégén programok és sztárfellépők várják az érdeklődőket. A közös gyertyagyújtást követően érdemes lesz végigböngészni az adventi kézműves vásár kínálatát, közben pedig megkóstolhatjátok a különféle ízesítésű forraltborokat, illetve a téli hónapok nagy kedvencét, a kürtőskalácsot is.

A főtéren idén is ingyenesen használható korcsolyapálya lesz, a sztárfellépők között pedig Radics Gigi, Varga Miklós, Pál Dénes és Gregor Bernadett nevét is felfedeztük. December első hétvégéjén Takács Nikolas és Horányi Juli lép majd fel!

Programok bővebben ITT

Advent Esztergomban

Fotó: infoesztergom.hu

3

 Advent Vácon

(2018.11.21. – 2019.12.31.)

A váci adventi vásár a korábbi évekhez hasonlóan rengeteg programmal készül számunkra, hiszen koncertek, gyermekprogramok és egyházi programok közül is válogathatunk. Természetesen az adventi vásárt sem szabad kihagyni, ahol forró teát, puncsot, és forraltbor-különlegességeket is kóstolhatunk, és beszerezhetjük a karácsonyi ajándékokat is.

Hirdetés

A szokásos évi Mikulásfutás semmiképpen nem marad majd el idén sem, de a Vendégvárók Váci Egyesülete szervezésében bejglisütő verseny is lesz, erre érdemes benevezni azoknak, akik évek óta méltán büszkék híresen jó bejglijükre! Apropó, neveztek idén a karácsonyfa-díszítő versenyre? Ne hagyjátok ki!

Az ünnepi készülődés napjain fellép majd a Váczi Néptáncegyüttes, a Crockodeal együttes, és az AK26 is, a gyerekekkel pedig mindenképpen érdemes lesz megnézni a Maszk Bábszínház Betlehemes előadását is.

A teljes programért kattintsatok IDE.

Váci Adventi Vásár 2018

4 Adventi programok Szigetmonostoron

(2018.12.01. – 2019.12.24.)

Szigetmonostor ismét nem okoz majd csalódást azoknak, akik már régóta várják a Szentendrei-sziget egyik legbájosabb településének karácsonyi programjait.

A közel 30 eseményt felsorakoztató karácsonyi vásár keretein belül több koncert is lesz, de a horányi adventi vásár, a közös koszorúkészítés és gyertyagyújtás, a Sünkarácsony, és a Családi Kézműves Játszóház is hívogat benneteket. Ugye halljátok?

A részletes programkínálatot ide kattintva olvashatjátok el Szigetmonostor honlapján.

Adventi vásár Horányban

5 Karácsonyváró programok Nagymaroson

(2018.12.02. – 2019.12.23.)

A programsorozat a nagymarosi Mikulás futással kezdődik, amelyre már emlékezhettek a tavalyi évről is. A négy hét alatt vásárolhattok madáretetőt és fészekodúkat, részt vehettek a jótékonysági vásáron, illetve kézműves foglalkozásokon is. Az Adventi koncerten a Dunakanyar Fúvósegyüttes zenél majd, a Karácsonyvárón pedig megtekinthetitek a Maszk Bábszínház Betlehemi történet bábjátékát.

A programok ingyenesen látogathatóak, a részletekről ITT találtok bővebb információt!

adventi vásár Dunakeszin

Fotó: dunakeszipost.hu

6 Advent Dunakeszin

(2018.11.30. – 2019.12.23.)

Dunakeszin az adventi vásárban idén is beszerezhetitek a karácsonyi ajándékokat, emellett pedig természetesen felavathatjátok ebben az évben is a korcsolyapályát, ami nagy kedvence a helyi gyerekeknek. A vásár megnyitóját követően hétvégenként színes programokon vehettek részt, de érdemes lesz csupán a hangulat miatt is ellátogatni ide.

Tipp!

A karácsonyi ajándékdoboz akció keretén belül helyi rászoruló családok gyermekeinek karácsonyát tehetitek szebbé, és értékesebbé néhány kedves játékkal, vagy megfelelő állapotban lévő ruhával! A kezdeményezésről és a programokról ITT találtok több infót.

Dunakeszi karácsonyi vásár

7 Karácsonyi Forgatag Dunabogdányban

(2018.12.16. 17:00-20:00)

A minden évben megrendezett Karácsonyi Forgatag közelebb hozza egymáshoz karácsony közeledtével a falu lakóit. Ezen az estén fellépnek az általános iskola tanuló, a Cecília kórus, és helyi zenészek is, majd ezt követően a templom téren a melegről a tea és a forralt bor gondoskodik. Mint egy hamisítatlan karácsonyi vásár, nem igaz?

Megkóstolhatjátok a helyi BBQ különlegességeket is, ezért érdemes üres hassal és meleg szívvel érdemes érkezni Dunabogdányba!

Rénszarvas Expressz

8 Kisvasutas karácsonyi programok

(2018. december)

A Börzsönyben lévő kisvonatok járatai között Száncsengő Expressz, Mikulás Expressz és Rénszarvas Expressz is közlekedik a családok és kisebb gyerekek legnagyobb örömére.

A vonatozás már önmagában is élmény a gyerekeknek, így ne csak a karácsonyi tematikus vonatokat figyeljétek, mert a tél folyamán egyébként is élvezhetitek a vonatozást és a téli kirándulást!

A menetrendekkel és a jegyárakkal kapcsolatban a kisvasut.hu honlapon tájékozódhattok!

Mikulás Expressz 2018

9 Swing karácsony Gödön

(2018.12.09. 19:00-20:00)

Ha szeretitek a swinget, sőt,  karácsony táján különösen közel kerül a szívetekhez, látogassatok el Gödre Gájer Bálint ingyenes swing koncertjére a József Attila Művelődési Házba!

Többet nem is kell mondanunk, bizonyára jól ismeritek már Bálint mesés hangját!

Füstölgő Sarok BBQ - Zebegény

10 BBQ a Zebegényi forraltbor-főző versenyen

(2018.12.01. 17:00-21:00)

Végül, de nem utolsó sorban a Zebegényi jótékonysági forraltbor-főző versenyen amellett, hogy megkóstolhatjátok a számotokra legszimpatikusabb forraltborokat, még a BBQ világában is elmerülhettek a Füstölgő Sarok BBQ jóvoltából.

Igen, mi is imádjuk a BBQ finomságokat, éppen ezért azt tanácsoljuk, indítsátok velük a decembert! Amennyiben már tudjátok, hogy mindenképpen jönnétek, ITT tudtok jelentkezni az eseményre. Hajrá, irány Zebegény!



Természetesen nem tudtuk nektek az összes karácsonyi vásár és adventi program tippet összegyűjteni egyetlen írásban, ezért azt javasoljuk, hogy keressétek fel gyakran a Programajánlónkat, ahol tájékozódhattok arról, hogy milyen események várnak még rátok!

Ami nagyon fontos: a jókedvet semmiképpen ne hagyjátok otthon, és öltözzetek melegen, hogy minél tovább élvezhessétek a téli programok által nyújtott élményeket. Kit érdekel a hideg idő, ha ennyi szuper karácsonyi vásár vár rátok, nem igaz?

Borítókép: szentendre.hu

Megosztás: