Blog

Elek, a dömösi gólya

Hazatérhet Isztambulból Elek, a sérült dömösi gólya

Törökországból hozza haza Eleket Márton Vlad András madármentő, miután egy szigeteletlenül hagyott középfeszültségű oszlopon megcsapta az áram. Elek, a sérült dömösi gólya szerencsére már jó kezekben van, és hamarosan ismét biztonságban lesz itthon.

Ismét egy remek példa a közösségi oldalak mindent elsöprő erejére. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy közösségi összefogásnak köszönhetően megújult a nagymarosi játszótér, most pedig szerencsére újabb remek hírrel szolgálhatunk. Bár a történet szomorúan indult, ma már örülhetünk a ténynek, hogy az állatok és a környezet védelme apró lépésekkel ugyan, de az internet segítségével (is) megvalósítható.

Hirdetés

A Dömösi Madárpark és Vadmadár- mentőközpont alapítványi formában működő madárpark, ami egzotikus madarakat mutat be, és vadmadarak mentésével foglalkozik. Talán ismerős számotokra a hely neve, ugyanis itt nevelkedett Zokni gólya, akit egynapos kora óta Márton Vlad András nevelt, a Fióka és Madármentés vezetője. Zoknit halálos áramütés érte még tavasszal, a hír pedig bejárta az országot.

Eleket szintén kézzel nevelték fel, így tanították meg tücsköt és sáskát fogni még 2015-ben. A szervezet pár nappal ezelőtt kapta a hírt, hogy Eleket, a gyűrűzött gólyát Törökországban találták meg sérülten, ugyanis melegebb égtájra vándorlás közben megcsapta az áram. A dömösi gólya szerencsére nem pusztult el, de segítségre szorul. Mikor egykori gondozójához elért a hír, így reagált a helyzetre.

„Napok óta kering egy gondolat a fejemben. Amióta hír jött Elekről, aki egyike annak az 5 gólyagyerekemnek, akit kézzel neveltem fel, akit a kezemben melengettem, akit tanítottam tücsköt, sáskát fogni, akit sikerrel útjára engedtem, akinek “szüleje” voltam, akiért azóta is szülőként aggódom…, szóval amióta jött a hír, hogy él, de baja esett, azóta tudom, mennem kell érte. Mennem kell, látnom kell, meg kell simogassam, hogy tudja, ott vagyok vele, hogy bármi áron segítek neki. Mert a lelkünk örökre összenőtt” – írta a közösségi oldalán.

Ezen a közösségi oldalon az önzetlen és segítőkész követők egy nap alatt összekalapozták a repülőjegy árát, így Elek rövidesen újra itthon lehet. Egy ilyen történetben már csak egy dolog teheti fel a pontot az „i”-re: még a török madármentő kollégák is segítenek abban, hogy a gólya mielőbb hazakerülhessen.

Ha nyomon szeretnétek követni a dömösi gólyák sorsát, keressétek fel a dömösi madárpark facebook oldalát, itt ugyanis élő közvetítéseket is láthattok a madarakról!

forrás: infoesztergom.hu, fotó: BirdMania (a fenti kép illusztráció)

Témába vág

Augusztusi hosszú hétvége a Skanzenban! Az augusztusi hosszú hétvégén az első világháború alatti és utáni mindennapokat mutatja be a szentendrei Skanzen, Fronton innen, fronton túl címmel. ...
Nagyot szólt idén az 50. Szentendrei Teátrum! Június elején úgy gondoltuk, hogy nem telhet el nyár Szentendrei Teátrum nélkül. És milyen jól gondoltuk! A szentendrei fesztiválok egyébként is nagy...
JÖN, JÖN, JÖN! – 11. Monostori lecsófőző verseny Hamarosan megint csatasorba állíthatjátok a legfényesebb és legízesebb paprikákat és paradicsomokat, ugyanis idén is lesz Monostori lecsófőző verseny...
Ilyen szép lett a felújított verőcei szabadstrand! A Dunakanyar strandjainak felújítása már javában zajlik, sőt, van olyan strand, amelyet már birtokba vehettek a fürdőzők. A felújított verőcei szabad...
TOP13 augusztusi program a Dunakanyarban Mit szólnátok hozzá, ha azt mondanánk, hogy van olyan elképesztően jó augusztusi program a tarsolyunkban, amire biztosan felkapjátok a fejeteket? Na ...
Sikeresen zárult a háromnapos Kékevező Fesztivál! A korábbi évektől eltérően a Kékevező Fesztivál 2019-ben három napon keresztül várta az érdeklődőket Horányba. A fesztivál nem csak a helyi lakosok é...
Így alakulnak a strandfejlesztések a Dunakanyarban! Ahogyan korábban arról tájékoztattunk benneteket, a 2018-ban elindított strandfejlesztési program második ütemében a Dunakanyar strandjai 1...
Szentendrei Ister Napok – Népzenei fesztivál! A Dunakanyar legnépszerűbb népzenére épülő fesztiválja kétségkívül a Duna ünnepe, amely a Szentendrei Ister Napok nevet viseli. 2019. július 20-21-én...
Kitárja kapuit a XXVII Váci Világi Vigalom! Ismét eltelt egy év, és a nyári meleggel megérkezik természetesen a XXVII Váci Világi Vigalom is, amely annyira népszerű Vácon, hogy sokan még a szab...
Új hullámokon jön a Kékevező Fesztivál 2019 Miért beszélünk új hullámokról? A Kékevező Fesztivál 2019-ben teljesen megújul! Változatos programokkal, kulináris és vízparti élményekkel immár háro...