Blog

Dömösi átkelés

Dömösi átkelés – Újra jár átkelőhajó Dömösnél!

Remek hírrel szolgálhatunk azoknak, akik régóta várták már, hogy újra közlekedjen átkelőhajó Dömös Hajóállomás és a bal parton lévő Dömösi átkelés nevű megállóhely között. A kishajóval mostantól hétfő kivételével minden nap egy kellemes, 10 perces hajókázást követően érhettek át a túloldalra!

Hirdetés

Az átadás ünnepélyes keretek közt zajlott

Április 5.-én ünnepélyes keretek között adták át a járatot Dr. Völner Pál és Rétvári Bence államtitkárok, Spányik Gábor, a MAHART PassNave ügyvezetője, és Herman Jenőné, Dömös polgármestere. Spányik Gábor elmondta, hogy az elmúlt években sok megkeresést kaptak a dömösi átkelés átkelőhajó ügyében. Mivel 2013-ban működött a járat utoljára, ezért bízik benne, hogy örömmel fogadják majd a jelentétét mind a falu lakói, mind pedig a környékre látogató turisták. A számok azt mutatják, hogy egyre többen érkeznek a térségbe, az átkelőhajó csatasorba állításával pedig lehetőség nyílik arra, hogy a kirándulók összekössék a vonatozást egy kis hajózással, vagy biciklizéssel Dömösön és a település környékén.

Nincs rossz irány, nincs rossz úti cél, főleg akkor nem, ha a hajózás is a program része!

Dömösi átkelőhajó

A hajóállomás nosztalgikus környezete

A dömösi átkelőhajó átadó napján ugyan szeles volt az idő, de a dömösi átkelés Hajóállomásnál igazán nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba bennünket. Pontosan tudjuk, hogy mekkora élmény a forró nyári napokon megpihenni a hatalmas fák árnyékában, a kikötő közelében. Megszámolni sem tudnánk, hogy hányszor üldögéltünk az állomás padjain, miközben sorban mentek el mellettünk a hófehér szárnyashajók, és a lomha kirándulóhajók. Mostantól pedig az átkelőhajó útját is alkalmunk lesz megfigyelni!



Mielőtt útnak indultok, tudnotok kell az átkelőhajóról, hogy hétfő kivételével minden nap szállít utasokat, délelőtt kilenctől este 18 óráig. Az indulások idejét a Budapest-Szob vonalon közlekedő vonatokhoz igazítják, de a hajó csak akkor közlekedik, ha az utasok telefonon jelzik, hogy át szeretnének kelni vele a túloldalra. Amennyiben csoportosan utaztok, fontos információ lehet, hogy egyszerre legfeljebb 26 utast tud szállítani a hajó. Ennek megfelelően az átkelés előzetes szervezést igényel, de az út maga nem több mint 10 perc.

Dömösi átkelőhajó belseje

Az átadón természetesen utaztunk is a járattal. Be kell vallanunk, hogy akár háromszor ennyi időt is szívesen ringatóztunk volna vele a vízen… Már csak a hajózás öröméért (és a hullámok kedvéért) is. Eddig csak a Szentendrei-szigetnél keltünk át ekkora révvel, most viszont a Duna teljes szélességén vágtattunk át a pici hajóval a Szent Mihály-hegy lábához. Emellett egy félórás hajózásra is lehetőségünk nyílt. Kipróbálhattuk, hogy a hagyományosan Visegrádról induló CORVIN rendezvényhajó milyen szolgáltatásokat nyújt, és milyen a fedélzetén utazni. Csak egyet mondhatunk: nem telhet el úgy a tavasz és a nyár, hogy nem teszteltétek ti is a dömösi átkelőhajót, és a CORVIN rendezvényhajót egyaránt!

Fontos!

Az átkelőhajó március 30. és szeptember 30. között naponta közlekedik. A járat a megadott telefonszámon történő előzetes bejelentkezés esetén indul, a 06-30/780-1762-es telefonszám 9.00-tól – 18.00-ig hívható. Kerékpárok csak korlátozott számban szállíthatóak, a kutyák pedig pórázzal és szájkosárral térítésmentesen kelhetnek át a túlpartra.

Dömösi átkelőhajó átadás - 2018

Dr. Völner Pál az átadón kiemelte, hogy a szívének nagyon kedves a tény, hogy ismét jár majd a dömösi rév, hiszen az újra közlekedő hajóval állami szolgáltatásokat kapcsoltak össze, ugyanis a Szob vagy Budapest irányából vonattal érkező kirándulók így könnyedén megközelíthetik a túlpartot, ahol felkereshetik akár a Rám-szakadékot, akár az 1,3 milliárd forintból hamarosan megépülő Dunakanyar Látogatóközpontot is.



Azoknak sem kell búsulni, akik két keréken szeretnék felfedezni a Duna jobb partját. Dömösön halad majd át az EuroVelo6 kerékpárút, melynek egyik pihenőállomása szintén a már említett látogatóközpont lesz.

A helyiek és a turisták egyaránt örülhetnek!

Az átadón részt vett Rétvári Bence is. Az államtitkár elmondta, hogy a térségben az elmúlt időszakban és a következő hónapokban és években számos fejlesztés történt és történik jelenleg is. A vízi közlekedés fejlesztése pedig megkönnyíti majd a helyiek közlekedését a Duna két partja között. Természetesen a turistáknak is remek lehetőséget biztosít arra, hogy közlekedési nehézség nélkül, jobban megismerhessék a régiót.

Dömös - Mahart

Arra bíztatunk benneteket, hogy használjátok ki a jó időt, hajókázzatok a Dunán akár sétahajón, akár szárnyashajókon, hiszen mindkettő remek élmény! Ha tehetitek, Dömösön keressétek fel a prépostsági romokat, vagy rövidke sétával a Szentfa-kápolna környékét, és ha belefér a napba, keljetek át hajóval a túlpartra, hogy az itt közlekedő vonattal tovább zötyöghessetek Zebegény, vagy Vác felé.

A rollereket, bicikliket és a kismotorokat se hagyjátok otthon, mert a dömösi átkelés átkelőhajó ezeket is könnyedén átviszi nektek a másik partra, útközben pedig nézzetek fel a Remete-barlangokra is, és ha még nem ismeritek a legendájukat, keressetek rá bátran, nálunk több történettel is találkozhattok. Rétvári Bence államtitkár mondatával teljes mértékben egyetértünk, így ezzel búcsúzunk:

az átkelőhajóval egy élmény indul el, nem közlekedési eszköz!

Megosztás: