/  Hír   /  5+1 príma program a Dunakanyarban augusztus 20. körül!
Program a Dunakanyarban

5+1 príma program a Dunakanyarban augusztus 20. körül!

Ha még nincs tervetek a hosszú hétvégére, van néhány program a Dunakanyarban, amit a figyelmetekbe ajánlanánk. Váctól Esztergomon át Nagymarosig nagyon izgalmasnak ígérkeznek a rendezvények, így az is jó ötlet, ha egy kisebb Dunakanyar körútra indultok. Benne vagytok?

1. Szent István Napi Borünnep, Nagymaros

Nagymarosról már számos alkalommal írtunk nektek, nagyon szeretjük ezt a csodaszép kisvárost. A Szent István Napi Borünnepen 12 borvidék több mint 20 pincészetének borait kóstolhatjátok meg, sétahajózhattok, és meghallgathatjátok a koncerteket is. 18-án este a Bikini együttes lép fel, 19-én pedig Tóth Andi koncertjét hallgathatjátok meg, melyet lampionos felvonulás és a tűzijáték követ majd.

Érdemes lesz körbenézni a termelői piacon is, a rendezvény ideje alatt pedig szuper gasztronómiai élményekben lehet részetek!

Időpont: 2018. augusztus 18-19.

Helyszín: Nagymaros, Fő tér – Béla király sétány

Nagymaros Borünnep lampionos felvonulás

2. Dunakanyar Sörfesztivál, Vác

Mesés program a Dunakanyarban! Szeretitek a sörkülönlegességeket, és szívesen meg is kóstolnátok párat? A váci Sörfesztiválon közel 100 féle sörkülönlegességgel ismerkedhettek meg, és meghallgathatjátok az ingyenes koncerteket is a Zenepavilonnál. Érdemes lesz elmélyülni az italok mellett a jobbnál jobb ételekben, és azt tanácsoljuk, hogy a kézművesek utcáját is keressétek fel, ha erre jártok!  A tűzijáték mellé már csak a jókedv hiányzik. Irány Vác!

Időpont: augusztus 18-19-20.

Helyszín: Vác, Duna-part, Zenepavilon

3. Államalapító Szent István Ünnepe, Szentendre

Az egynapos rendezvényen fellép az Apnoé zenekar a Kincskereső kisködmön mesekoncerttel, zenél majd a Kecskés együttes, és az MHAA zenekara is koncertet ad. A városi ünnepen átadják a Szentendre Város Díszpolgára címet és a Pro Urbe Emlékérmeket, majd ezt követően megnézhetitek a Szentendre Táncegyüttes előadását. Az este folyamán ünnepi koncert lesz a Református Gimnázium kápolnájában, a tűzijáték után pedig Szabó Balázs bandája ad koncertet. Kár lenne kihagyni, nem igaz?

Időpont: augusztus 20.

Helyszín: Szentendre, Fő tér

Szentendre augusztus 20 programok

4. Monostori Lecsófőző Verseny – Szent István napok

A horányi Piac tér mellett megfőzhetitek életetek legfinomabb lecsóját, amivel érdemes lesz benevezni a lecsófőző versenybe is. Főzés közben érdemes lesz körüljárni a kézművesek vásárát, benevezhettek a rodeó bika versenybe, és sakk-szimultán is lesz. Vagány program a Dunakanyarban, nem igaz?

Hirdetés

A Piac téren felállított színpadnál meghallgathatjátok Csoóri Julianna és a Kerek zenekar népzenei műsorát, a Dynamite Dudes rockabilly és a Rednek Roadkill country-rock koncertjét, az esti utcabálon pedig az Online bulizenekar zenél majd.

Időpont: augusztus 18-19.

Helyszín: Horány, Piac tér

5. Esztergomi Történelmi Napok

Az Esztergomi Vármúzeum idén 7. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat, amelyek Szent István korába röpítenek vissza bennünket. Megnézhetitek a korabeli lovas és gyalogos harci- és viselet-bemutatót, és bemutatkoznak a középkori mesterségek is. A programsorozatot solymászbemutatók, gólyalábasok, íjászok, rendhagyó tárlatvezetések, és vásári forgatag is színesíti.

Ugye nem kérdés, hogy érdemes-e a hosszú hétvégén Esztergomba látogatni?

Időpont: augusztus 18-19.

Helyszín: MNM Esztergomi Vármúzeuma

Esztergom Történelmi Napok 2018

+1. Betyáros Hétvége, Skanzen

A hosszú hétvégén tanyát vernek a zsiványok és három napig a múzeumban settenkednek, sőt! Még a Skanzen Vonat is veszélybe kerülhet! Vegyetek fel betyárruhát, tegyétek próbára magatokat a betyárpróbákon, és utazzatok a kalandos vonaton is! Ismerkedjetek meg a tolvajbabonákkal, és a férjfogó praktikákkal, készítsetek magatoknak bajuszt, és a játékos betyártotót is érdemes lesz kitölteni!

Időpont: augusztus 18-19-20.

Helyszín: Szentendrei Skanzen

Szentendrei Skanzen programok

Töltsetek minél több időt a szabadban, és ha tehetitek, fürödjetek is a térség fürdőiben és szabadstrandjain. Ezt a hétvégét kár lenne a négy fal között tölteni!

Témába vág

Top 10 novemberi program a Dunakanyarban Beköszöntött a hideg, és úgy érzitek, nincs kedvetek kimozdulni otthonról? Pedig számos koncert, gasztroélmény, sportprogram, múzeumlátogatás és Márt...
Felolvasószínházi előadás a Szentendrei Teátrumban! A szentendrei Barlang fergeteges koncertekkel és előadásokkal készül minden alkalommal a közönség számára, ahogyan azt Szentendrétől már megszokhattu...
Kihagyhatatlan őszi programok a Skanzenben Éppen hogy csak hazaérkeztünk a Skanzenből, máris érdemes lesz ismét nyakunkba venni a Sztaravoda-völgyet, ugyanis az őszi programok a Skanzenben ren...
Töretlen a bájos PirosLábos Fesztivál népszerűsége Azzal kapcsolatban egy szemernyit sem kételkedtünk, hogy a szigetmonostori PirosLábos Fesztivál 2019-ben is hatalmas népszerűségnek örvend majd. Amik...
7+1 októberi program a Dunakanyarban Sport-, és gyermekprogramok, fesztiválok, gasztronómiai rendezvények, és fantasztikus koncertek várnak benneteket ősszel is a térségben. Október első...
Fantasztikus hír! Megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark A napokban figyeltünk fel a hírre, hogy megalakult a Pilisi Sziklák Natúrpark. Magyarország 15. Natúrparkjának alapítói Piliscsaba, Piliscsév, Piliss...
PirosLábos Fesztivál 2019 – Programok és élmények A Dunakanyar legbájosabb fesztiválja egyértelműen a Szigetmonostoron megrendezett PirosLábos Fesztivál, és nem csak a hihetetlenül rafináltan kiválas...
Hétvégén indul a Szentendrei Jazz- és Bornapok Végre ismét elérkezett az ideje annak, hogy egy pohár finom bor társaságában élvezzük a jazz lágy dallamait, miközben a bámulatos Szentendre lát vend...
TOP7 bámulatos szállás Visegrád szívében Visegrád az egyik legszebb település a Dunakanyarban. A város egyaránt népszerű a panoráma, a sportok, a gasztronómiai élvezetek, és a kikapcsolódás s...
Bringatúrák a Skanzenben – Ne hagyd ki! Biztosan nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy az októberi hétvégékre is izgalmas programokkal készül a szentendrei Skanzen. Szívesen felf...