Blog

Mielőtt útnak indulunk

Aki autóval tervezi nyaralását, nem árt, ha felkészíti a járművet a hosszú utazásra. Ennek része az is, hogy ellenőrizzük a folyadékszinteket, a klímaberendezés állapotát, az abroncsokat, a pótkereket vagy mankókereket. Az ablaktörlő lapátokat sem árt megvizsgálni, mint ahogy a fényszórók állapota is fontos a biztonságos közlekedés szempontjából.

Ha a nagy melegben indulunk útnak, még indulás előtt szellőztessük ki az autót, ilyenkor ne kapcsoljuk be a klímát. Nem mindegy ugyanis, hogy a berendezésnek hány fokos levegőt kell lehűtenie. Ugyanígy, ha tehetjük, parkoljunk árnyékos helyen, ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy ne forrósodjon fel az autónk. A légkondicionálót természetesen lehet és kell is használni, arra azonban ügyeljünk, hogy a belső és külső hőmérséklet között ne legyen több, mint tíz fok. Ugyan jólesik a negyven fokból beülni egy húsz fokos autóba, de ennek számos egészségügyi kockázata van. Egyrészt a megfázás, meghűlés, másrészt a szív- és érrendszer terhelése is megnő a nagy hőmérséklet-különbségtől. 

Ha a hosszú út során elfáradunk, álljunk meg pihenni. A fáradság ugyanis csökkent figyelemmel, tompasággal jár, így ne kockáztassunk. Folyadék, lehetőleg víz mindig legyen az autóban, ez egyébként télen is igaz, kiegészítve azzal, hogy télen némi élelmet és takarót is mindenképp vigyünk magunkkal. 

Fókuszban a gumiabroncsok

négyévszakos gumi elterjedőben van hazánkban is, ennek több oka is van. Egyrészt sokan nem szeretnek gumicserével bajlódni, nem tudják hol tárolni az épp nem használt abroncsokat, valamint az egyre enyhébb telek miatt úgy gondolják, hogy tökéletes választás a négyévszakos gumiabroncs. Ebben nem is tévednek, ezek az abroncsok ugyanis egyre jobb és jobb minőségben készülnek. Télen és nyáron is jól tapadnak, megállják a helyüket a zord hidegben és a kánikulai forróságban is. 

A nyári gumi plusz 7 fok felett nyújt biztonságot, így tavasszal és ősszel, télen is jó ha figyeljük az időjárás-előrejelzéseket. Fontos, hogy a nem használt szett megfelelő tárolásáról is gondoskodni kell. Lehetőleg ne tegyük ki tűző napfénynek és tároljuk egyenletes hőmérsékletű helyen. Felnire szerelve egymáson fektetve, felni nélkül egymás mellé állítva. Ha pedig eljön az abroncscsere ideje, akkor érdemes alaposan megfontolni a döntést. 

Amikor valaki téli gumit keres, széles kínálattal találkozik. Az első és legfontosabb a pontos méret ismerete, ez alapján tudunk keresni a webáruházakban. A autogumiakcio.hu kínálatában széles választékban találunk téli gumikat is, kedvező árakon. Ha valaki 175 65 r14 téli gumit keres, választhat prémium, középkategóriás vagy olcsó abroncsot. Ezeket az abroncsokat évről évre tesztelik a különböző szaklapok és autós szervezetek. Ez az abroncsméret számos kis, városi autó mérete, nem véletlen, hogy nagyon sok abroncsgyártó gyárt ebben a méretben téli és nyári gumikat, és természetesen négyévszakos abroncsokat is. A Citroën C2, C3, valamint a Fiat 500 és a Renault Twingo is ilyen méretű abroncsokon fut. 

Ha megnézzük a prémium gyártók kínálatát ebben a méretben, kiváló abroncsokat találunk: Continental WinterContact TS860, Bridgestone Blizzak LM-005 vagy épp a Continental WinterContact TS870 téli gumi. A középkategóriás abroncsok között is vannak igazán jól teljesítők, mint a BFGoodrich G-Force Winter 2, vagy a Kleber Krisalp HP3 téli gumi. Jó választás lehet a szintén középkategóriás Hankook Winter Icept RS2 W452, és az alacsony árú Maxxis Premitra Snow WP6. A teszteken általában a prémium kategóriás gyártók termékei végeznek az élen, de egy-egy középkategóriás abroncs is megjelenik az élmezőnyben. 

A tesztek végeredményén, a végső sorrenden túl azonban érdemes megnézni, hogy az egyes kritériumok alapján hogy teljesítettek az abroncsok és ez alapján meghozni a döntést. Lehetséges, hogy egy abroncs kiváló, csak a magasabb zajszintje miatt került hátrébb a sorban? Ha ez számunkra nem annyira fontos, akkor miért is nem választhatnánk ezt az abroncsot. A kérdésre tehát mi magunknak kell megkeresni a választ, és ennek része az is, hogy milyen autóra szánjuk az abroncsot.

Borítókép: Pixabay

(X)

Megosztás: