Blog

Légkompresszor – a fejlődés útján

A sűrített levegő történelme

A kompresszorok története meglepően régre nyúlik vissza, noha a mai eszközök kevéssé hasonlítanak elődeikre. E berendezések szempontjából az elmúlt évtizedeket a töretlen fejlődés jellemezte. Van-e még hová előre és mik az eddigi tapasztalatok?

A kompresszorok, vagyis hagyományosabb elnevezésükkel élve gázsűrítők egészen tekintélyes történetre néznek vissza. Az első prototípusok már évszázadokkal ezelőtt megjelentek. Ekkoriban azonban még leginkább úttörő feltalálók és tudósok műhelyéből kerültek ki az ilyen eszközök, gyakorlati hasznuk még kevesebb volt. A légkompresszor történelem – hiszen ez az elnevezés is ugyanazt az eszközt takarja – leginkább a 20. század második felében lendült fel.

Az 1970-es évektől kezdődően az olasz FIAC gyár kezdett bele legkomolyabban a légkompresszor innovációba. Ekkoriban kerültek ki a gyártósorokról a maira leginkább emlékeztető modellek. A technológia akkor még természetesen nem tartott ott, mint ma, ám a légkompresszor evolúció ugyanúgy töretlen. Mára kellőképpen stabilizálódott a piac és a kínálat is, úgy tűnik a gyártók megtalálták az egyensúlyt a felhasználói igények, a minőség és a költséghatékony megoldások között.

A kínálat két halmaza

A légkompresszor kínálat az évtizedek során rengeteget változott. Ez elsősorban a különböző műszaki és technológiai megoldások változásainak köszönhető, leginkább ezekkel párhuzamosan következtek be módosítások. Számos modelltípus tűnt fel majd tűnt el a forgalmazók polcairól. Mára a légkompresszor piac elérte azt, hogy két készüléktípus képes lefedni az összes felmerülő felhasználói igényt a barkács céloktól az ipari igényekig.

A légkompresszorok e két csoportja a dugattyús, illetve a csavarkompresszorok és természetesen ezen belül a különféle változatok. Míg előbbi egy régebb óta használt technológiát alkalmaz, addig utóbbi egy abszolút modern, a kor ipari követelményeinek megfelelő működési elvet használ. Ebből is fakad, hogy egy dugattyús légkompresszor teljesítménye messze elmarad egy csavarkompresszor mögött, de nem is célja versenyre kelni ezekkel a modellekkel. Minden eszközt a maga helyén érdemes kezelni.

Jelenkori kompresszor-tendenciák

A különféle típusú légkompresszorok tehát megtalálják a maguk felhasználói csoportját. Versenyről azért sem érdemes beszélni, mert már felépítésük és az alkalmazott technológiák is két külön területre szánják őket. A cél persze továbbra is a fejlődés. A dugattyús légkompresszor kínálat sem kíván feltétlenül megállni az olcsó, de kisebb teljesítményű modelleknél. Egyes verziók egészen speciális területeken, pl. fogászatban is alkalmazhatók.

A csavarkompresszorok pedig mára csúcsteljesítményű ipari berendezésekké nőtték ki magukat. A legmodernebb légkompresszorok már minimális zajterhelés mellett is óriási teljesítményre és folyamatos működésre képesek. Az ipari automatizálás követelményeinek megfelelően sok esetben mikroprocesszor felel a vezérlésért, így egy ilyen légkompresszor szervesen képes beépülni a folyamatosan fejlődő ipari folyamatokba is.

(X)

Megosztás: