Blog

Két dizájnelem a lakberendezéshez, ami trendi és praktikus egyszerre

Amikor berendezzük az otthonunkat, egyrészt szeretnénk, ha kényelmes, komfortos lenne, de azt is szem előtt tartjuk, hogy az összkép stimmeljen. Érdemes tehát olyan darabokat választani, amelyek egyszerre praktikusak és trendi megjelenésűek – ide tartoznak a könyvszekrények és a hosszú szálas szőnyegek.

Minden otthonban szükség van könyvszekrényekre

könyvszekrények elsősorban a nappali és a dolgozószoba kiemelkedő darabjai lehetnek, de egy kihasználatlan sarok vagy egy folyosó is feldobható ezek elhelyezésével. Abban a legtöbb ember egyetért, hogy egy könyvszekrénynek mindenképpen lennie kell az enteriőrben, nem is elsősorban a dekoratív megjelenése miatt. Inkább azt lehet vele hangsúlyozni, hogy bár a digitális világ egyre inkább elhatalmasodik, a hagyományos értékeket, a könyvekbe írt ismereteket és történeteket sem felejtjük el. Így tehát ha szeretnénk kedvenc darabjainkat látványos helyen megmutatni, a könyvszekrények között kell megtalálni ehhez a megfelelő darabot. Szerencsére hatalmas a választék, egész biztos, hogy stílusban és színben is lesz majd megfelelő, ami tökéletesen illik az összképbe. Az is fontos, hogyan rendezzük be a szekrényt, nem szabad például agyonzsúfolni, roskadásig pakolni könyvekkel. Ha nincs ötletünk, semmi baj: remek inspirációkat találunk az interneten.

Pihe-puha megoldás a hosszú szálas szőnyeg

Szintén tökéletes a nappaliba a hosszú szálas szőnyeg, de más helyiségekben is lehet neki helyet találni. Ez elsősorban dekordarab, feldob bármilyen parkettát, laminált padlót vagy járólapot, egyben kiegészítheti a szoba többi elemét. Most mégsem ezt a funkcióját szeretnénk kiemelni, hanem az elképesztő puhaságot, ami árad egy ilyen szőnyegből. Egész egyszerűen ajándék minden perc, amikor rálépünk a hosszú szálas szőnyegre, kényeztetés a lábaknak, egy rövidke meghitt harmónia a nehéz napokon. Amennyiben padlófűtéssel ellátott szobában kap helyet, és a puhasága mellett át is melegszik, nincs ennél jobb talaj a talpaink számára. Egy hosszú szálas szőnyeg tisztítása nem a legegyszerűbb feladat, de megéri a fáradtságot a rengeteg előnye miatt.

A fotó forrása:
Photographee.eu / Shutterstock.com

(X)

Megosztás: