INFORMÁCIÓK

Alapítva

1393

Népesség

2705 fő

Terület

19,81 km²

Rétság

A Dunakanyarban fekvő Rétság mindössze 55 km-re fekszik Budapesttől, Bánk, Diósjenő, Berkenye és Szendehely szomszédságában. A település kiváló elhelyezkedésének köszönhetően nagyon népszerű a kirándulók körében, hiszen a környéken kirándulási lehetőségek, városnézés, vízi programok és fesztiválok várják az ide érkező turistákat. Rétság ideális úti cél családoknak kisebb gyerekekkel is, illetve azoknak, akik szívesen felfedeznék a Börzsöny legnépszerűbb túraútvonalait.

Ille Olla
Hirdetés

Rétság története

Rétság egykor katonaváros volt, annak idején fontos volt a hadak vonulása és a kereskedelem szempontjából is. 1562–63-ban Mehemed Daud hűbérbirtoka volt a település a török hódoltság alatt, majd az ezt követő évszázadokban számtalan alkalommal váltott gazdát. A településhez tartozó Pusztaszántót 1299-ben említik először, 1393 környékén Réthi Saagh néven emlegették a községet.

Látnivalók Rétség községben

Római katolikus templom

A Szent András templom 1729 táján épült barokk stílusban, a templombővítésre 1933-ban került sor, 11.000 pengőből.

A Mindszenty emlékmű

Az egykori laktanya bejárata melletti emlékparkban található egy kettős emlékmű, amely azt hirdeti, hogy Mindszenty József hercegprímás itt töltötte fogsága után az első szabad éjszakáját, Pálinkás őrnagy szobájában. Az emlékmű mellett álló kopjafa a hercegprímás mártírhalált halt kiszabadítójára emlékezik, Pálinkás Antalt ugyanis azért, mert kiszabadította őt, kötél általi halálra ítélték. A kopjafát 1991-ben állították.



Helytörténeti kiállítás

A helytörténeti kiállításon megtekinthetők a környékről előbukkant régészeti leletek, régi térképek másolatai, illetve a régi rétsági pecsétek is. Ezen kívül kiadványok, háborús dokumentumok, iskolatörténeti emlékek is színesítik a kiállítás anyagát. A falakon kiállított fotókról Rétság múltja köszön ránk. A strand képe, a régi kultúrház és természetesen sok régi utcakép.

Kovács-kúria

A Kovács-kúria Rétságon kívül található, az eredetileg klasszicista kúriát feltehetően a 19. század második felében vagy végén építették át, verandája is ekkor készült.

Kirándulás Rétság környékén

A Rétság környékén kirándulók számára nagyon vonzó a Börzsöny közelsége. A Csóványosi-kilátó, a Remete-barlang, és a Julianus-kilátó izgalmas lehet azok számára, akik kedvelik a nehezebb túrákat, gyerekekkel pedig Királyrétre és a közeli Seholsziget Élményparkba érdemes mindenképpen ellátogatni.

Aki fürdeni szeretne, annak ott van a szomszédos településen a Bánki-tó, és a Duna-part is, Verőcén felújított szabadstrand várja a fürdőzőket. A horgászok kedvence a Jenői-tó, amely Diósjenőhöz tartozik. A hajózás szintén remek program, a MAHART kiránduló és szárnyashajó járatait elcsíphetjük Vácon, Nagymaroson és Zebegényben is (menetrend). Vízi túrákhoz a környéken kajakot, és kenut is lehet bélelni, szervezett túrák keretén belül sárkányhajózásra is van lehetőség.



Aki városnézésre vágyik, annak érdemes ellátogatni Vácra, ahol a diadalív, a Fehérek temploma, a székesegyház és a Március 15. tér bakancslistás hely. A környéken várlátogatásra is van lehetőség, Drégelyvár és Nógrád vára is kiváló választás azok számára, akik kedvelik a történelmi emlékeket.

További érdekes programokat szervezhetünk a Verőce közelében található Csattogó völgyben, illetve Szendehely-Katalinpusztán is, ahol a Katalinpusztai Kirándulóközpont mellett a Gyadai tanösvény az egyik legnépszerűbb turistacélpont.

Rétság megközelítés

Rétság Budapesttől 55 km-re, vagyis 1 órás autóútra található. Autóval a 2-es számú főút irányából közelíthető meg, kizárólag vonatközlekedéssel nem érhető el a település. Rétságra busszal Vácon keresztül utazhatunk (menetrend), de a településre gyalogosan is eljuthatunk, az Országos Kéktúra túraútvonala ugyanis Nógrádon halad keresztül.

Térkép

Rétsági szolgáltatások