Pilisszántó

Pilisszántó

INFORMÁCIÓK

Alapítva

1299

Népesség

2937 fő

Terület

15,96 km²

Pilisszántó

Pilisszántó a Pilis és a Hosszú-hegy, illetve a Zajnát-hegyek határolta völgyben fekszik, Pilisvörösvár és Pilisszentkereszt szomszédságában. Bár a Pilisszántói-kőfülkében tízezer éves őskori leleteket találtak, a községet először 1299-ben említették írásban a falu első oklevelében. A környéken szemet gyönyörködtető erdők és hegyek várják a kirándulókat, a sárkányosok és a siklóernyősök körében szintén népszerű Pilisszántó. A falut körülölelő terület a Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képezi.

Hirdetés

Látnivalók Pilisszántó községben

Pilisszántó számos látnivalóval várja a településre érkezőket. Érdemes felkeresni a barokk templomot, Boldog Özséb síremlékét, a római feliratos mérföldkövet a templom mellett, a Pilisi Boldogasszony kápolnát, a Sziklaszínházat, a Trianon kopjafát a Sziklaszínház bejáratánál, és a felújított kálváriát, illetve kápolnát. A Sziklaszínházban nyáron népszerű előadásokat tartanak.

A falu két jellegzetes épülete a volt Baross-Jurkovich-kúria, illetve az Orosdy-kastély. A Trézsi-kút természetvédelmi területen található.

A Csillagösvényen szakrális sétát lehet tenni a Pilis Keresztjéhez és Jézus szobrához. Jégkorszaki emlék a környéken a Pilisszántói-kőfülke, amely egy régészeti és őslénytani leletekben gazdag, fokozottan védett barlang. A nevét és a helyét a turistatérképek jelzik.

Kirándulás Pilisszántó környékén

A Pilis számos programlehetőséget rejt magában, akárcsak a Duna közelsége. A település közelében fekszik Pilisszentlászló, Pilisszentkereszt, és Szentendre, melyek számtalan kirándulóhellyel kecsegtetnek. Pilisszentlászló központjából indulva a Spartacus-ösvényen a Telgárthy-rétig juthatnak a kirándulók, majd a vadregényes Apátkúti-völgyön át visszatérhetnek Pilisszentlászlóra. Aki biciklivel szeretné megismerni a környéket, annak a Pilis Bike túraútvonalait érdemes célba venni. 



Érdemes bejárni Pilisszentlélek, és Kesztölc környékét is, egy esztergomi kirándulás során pedig a Várhegy, a Bazilika és a Babits Emlékház felkeresése bakancslistás pont. 

Aki szívesen meghódítaná a Visegrádi-hegység legmagasabb pontját, annak Dobogókő mindenképpen kerüljön fel a listájára. A Rezső-kilátóból a Rám-hegy, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék és Börzsöny csúcsai, de még a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy is látható. 

Szentendrén érdemes felkeresni a város múzeumait, a Duna korzót, a Hubay Házat, és a Retro Design Centert. Kiránduláshoz pedig a Lajos-forrás, a Dömörkapu-vízesés, és a Szentendrei Skanzen ígér izgalmas látnivalókat, és természeti kincseket. 

Megközelítés

Pilisszántó Budapest központjától 40 percre, és 28 km-re található autóval, a 10-es úton keresztül. Esztergomból autóval 26 perc az út a Dobogókői úton keresztül. Busszal Budapestről 53 perc – 1 óra a menetidő, a távolság 24 km (menetrend ITT). Aki kerékpározna a környéken, annak igen nagy szintkülönbségekre kell elkészülnie, kezdőknek nem ajánljuk. Pilisszántó közúton elérhető Pilisszentkereszt felől is, a többi szomszéd település irányából viszont csak turistautak vezetnek a községbe.

Térkép

Szállások Pilisszántón

Szállások Pilisszántón

Látnivalók Pilisszántón

Megosztás: