Luczenbacher-kastély, Szob

Luczenbacher-kastély

INFORMÁCIÓK

Cím

Szob, Széchenyi sétány

Luczenbacher-kastély, Szob

A szobi Duna-parton található a legendás Luczenbacher-kastély, amely sokáig a Luczenbacher család tulajdona volt. A kastély történetében sok az üres folt, kevés írásos emlék maradt fent róla, de az épület ma is használatban van.

A Luczenbacher-kastély története

Az épület helyén a XVIII. század elejéig egy Árpád-kori templom állt, mely a XIII. században épült. Később, a templom lebontása után a park területén több lakóház épült, itt állt az első szobi iskola is.

Hirdetés

A Luczenbacher család Belgiumból érkezett Magyarországra, és Szobon telepedett le. Ám akkoriban még csak egy lakóházban laktak, a későbbi kastély parkjában. Miután meggazdagodtak, felvásárolták a telken található épületeket, a területre pedig a XIX. század második felében felépítették a mai Széchenyi sétány mellé a földszintes kúriát.

Alpár Ignác tervei alapján a kastélyt 1904 és 1907 között átépítették, így klasszicista-neobarokk külsőt kapott. A család azonban 1930-ban csődbe jutott, így a kastélyból lazarista rendház lett. 1950-ben a rendek megszüntetésekor felszámolták a papneveldét és az épület a továbbiakban nevelőotthonként működött. A rendszerváltás után a rend visszakapta a kastélyt. Jelenleg a Szent László Gimnázium kollégiuma működik az épületben.



Az épület mai állapota már csak nyomokban mutatja azt a pompát, amelyre a látogatók számítanak, amikor felkeresik a szobi Széchenyi sétányt, ám a Luczenbacher-kastély parkja segít felidézni a terület egykori fényűző hangulatát.

Aki a környéken kirándul, annak érdemes felkeresni Szobon a Börzsöny Múzeumot, illetve gyerekekkel nagy élmény a Transzbörzsönyi Kisvasút is. Szobtól nem messze fekszenek Damásd vára és Zuvár romjai, vízitúrákhoz kiváló célpont az Ipoly, a Börzsöny pedig számos túraútvonalat, és kilátót rejt magában.



Megközelítés

Szob Budapesttől 75, Váctól 30 km-re fekszik. Vonattal a Budapest-Nyugati pályaudvar-Vác-Szob vonalon érhető el a település, aki pedig szívesen biciklizik, annak Budapest felől a Duna bal partján Dunakeszi-Vác-Kismaros-Zebegény-Szob érintésével az EV6-os számú kerékpárúton kell haladnia. A Luczenbacher-kastély a Luczenbacher sétány és Széchenyi sétány kereszteződésénél áll.

Fotó: mapio.net

Település

Térkép

További látnivalók Szobon

Megosztás: