Leányfalu

Leányfalu

INFORMÁCIÓK

Alapítva

1 407

Népesség

3 817 fő

Terület

15,37 km2

Leányfalu

Leányfalu Szentendre és Tahitótfalu között fekszik a Nyerges-hegy lábánál. A település területéről is kerültek elő ókori leletek, melyek bizonyítják, hogy a rómaiak megfordultak a környéken. A római őrtorony romjait a mai napig meg lehet tekinteni a Móricz Zsigmond úton.

Edenrock Stairs
Hirdetés

A rómaiak után a történetírás megszakadt ebben az esetben is, annyi valószínűsíthető, hogy a honfoglaláskor ismét benépesült a terület. Az első írásos emlék 1407-es oklevélből maradt ránk, ekkor már Leanfalva néven szerepel. A törökök bevonulása elsöpörte a települést, majd kiverésük után az Esterházy család zólyomi ágához kerül, ezután főként borászattal foglalkoznak a helyiek.

Leányfalu felemelkedéséig az 1860-as évekig kell várni, ekkor fedezi fel magának a fővárosi polgárság a kivételes fekvésű falvacskát, ahol a présházak helyét hamar villák veszik át, majd 1892-ben felépül a neogótikus Szent Anna templom is. A művészek is megtalálták itt helyüket, Móricz Zsigmond is itt élt 1912-től haláláig.

Hajózás, evezés és termálfürdő Leányfalu környékén

A vizes élmények Leányfalun garantáltak, akár strandolni, akár hajózni szeretnénk. A Budapest-Szentendre-Visegrád-Nagymaros vonalon közlekedő kirándulóhajó járatok Leányfalun is kikötnek (menetrend), így lehetőségünk nyílik jobban megismerni egy hajókirándulás közben a települést. A hajóállomás épületének története legendás, melyről egy kihelyezett információs táblán olvashatunk. A hajóállomáson álló várótermet 1948-ban elmosta a jeges árvíz, és a helyére 1949-ben építették a mai épületet. A kikötőben annak idején egy „stéges” is dolgozott, akinek az volt a feladata, hogy a helyieknek egy haranggal jelezze a kofahajók érkezését.

Hirdetés

A kikötő közelében található a Leányfalu Strand és Termálfürdő, amely a ’60-as évek óta népszerű strand azok körében, akik kedvelik a gyógyvizet, és a kissé retró hangulatot. A strand ezzel együtt nagyon szerethető, akár többnapos programot is érdemes miatta a településre szervezni. A fürdőben gyerekekkel együtt is garantált a szórakozás, csúszdát és pancsolót is találunk a strand területén. A büfékben nosztalgikus élményünk lesz a helyi lángostól, a palacsintától és a hagymás hamburgertől. 

Aki a sportolási lehetőségek miatt érkezik a községbe, annak a lehető legjobb választás egy kajak-, vagy kenutúra. Nagyobb túrákhoz célszerű túravezető segítségét igénybe venni. Népszerű program a Szentendrei-sziget körbeevezése, vagy Leányfalu Duna-partjának felfedezése. 

Kirándulás Leányfalu környékén

A strandolás és vízi programok mellett a település kiváló kiindulópontja túráknak is, már a villák miatt is, melyeket útközben meg lehet csodálni. A közelben található a Dömörkapu-vízesés, a Lajos-forrás, a Petőfi-pihenő és a Szentendrei Skanzen is, de Szentendre számos múzeumát is célszerű felfedezni. 

Ha távolabbi úti célt keresünk, érdemes a Pilisben meglátogatni a pilisszántói jégkorszaki kőfülkét és a Kárpát-forrást Pilisszentlászlón, illetve a ciszterci kolostorromot Pilisszentkereszten. A Pócsmegyeri-révvel átkelve a Szentendrei-szigetre, felfedezhetjük Pócsmegyer bájos kis utcáit, a nyári melegben pedig a Pázsit-tó vize segít a felfrissülésben. 

Visszatérve Leányfalura, szállást is szép számmal találhatunk, az árak 16.000-30.000 Ft/2fő/1éjszaka áron mozognak. Étteremből is több várja az ide látogatókat a környéken, akár magyaros fogásokra, akár strandos finomságokra vágyunk. 

Térkép

Helyi programok

Szálláshelyek

Látnivalók Leányfalun

Kapcsolódó cikkek

Megosztás: