Kálvária kápolna

Kálvária kápolna

INFORMÁCIÓK

Cím

Szob

Kálvária kápolna – Szob

A kálvária kápolna Szobon a magaslatra vezető stációsor végén, a Duna-part felett, a domb szélén épült. A stációk az út bal oldalán állnak, egymástól 12-13 méter távolságra. A domborműveket Luczenbacher Pál készíttette, a kápolnát pedig Czigler Győző építette és tervezte.

A kápolna érdekessége, hogy két oldalról 25-25 lépcsőfok vezet fel a tetejére, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra. Az esztergomi Szamár-hegy és a Hideglelős-kereszt, a dömösi hegyek és az Esztergom közelében fekvő Búbánatvölgyben található Szamár-hegy is látható innen.

A kálvária kápolna története

A mai kálvária helyén egykor egy kőkereszt állt, erre vitt a faluból a Zebegény felé vezető út. Ezen a helyen építtette fel az 1880-as évek elején Luczenbacher Pál a kálvária kápolnát és a hozzá vezető stációkat. Mivel a kálvária középső keresztjén az 1881-es, a kápolna épületén pedig az 1890-es évszám olvasható, ezért feltételezhető, hogy a szobi kálvária két időszakban épült. Vagyis, a stációk és a keresztek már 1881-ben álltak, a kápolna pedig 1890-re készült el. 

Hirdetés

Nyitva tartás

A kápolna folyamatosan látogatható. 

Kápolna megközelítése

Szob Budapesttől 75, Váctól 30 km-re fekszik. Vonattal a Budapest-Nyugati Pályaudvar-Vác-Szob vonalon érhető el a település (menetrend). Aki szívesen biciklizik, annak Budapest felől a Duna bal partján Dunakeszi-Vác-Nagymaros-Zebegény érintésével az EV6-os számú kerékpárúton kell haladnia a városba, míg autóval a település Budapest belvárosából 1 óra 20 perc, és 76 km.



Képek: Greff Tibor – I Love Dunakanyar

Település

Térkép

További látnivalók Szobon

Megosztás: