Dőry-kastély

Dőry-kastély

INFORMÁCIÓK

Cím

Zebegény, Dózsa György út 18.

Dőry-kastély, Zebegény

Zebegényről sokaknak azonnal a káprázatos Dőry-kastély látványa jut először eszébe, amely nem csak a szárazföldről nyújt páratlan látványt, de a Duna közepéről is. Sétahajózás, evezés közben számtalan alkalommal csodálják meg a helyiek és a kirándulók a kastély formáját, mesébe illő hangulatát.

A Dőry-kastély története

A zebegényi Duna-parton a 20. század elején egymás után épültek meg a nyaralók és kúriák, köztük a Dőry-kastély is. Az eklektikus stílusú épület 1917-ben épült meg, és eredetileg a Jobaházi Dőry család birtokában volt.

Az évek során az épületből szakszervezeti üdülő lett, sokáig igen romos állapotban állt, majd 2001-ban felújították, teljesen átalakították a belsejét, és egy 2006-os árverésen új tulajdonosa lett.

Őszi kampány Roadblock 2024
Hirdetés

Érdekesség

Mikszáth Kálmán Különös házasság című történelmi regényében szerepel ez a bizonyos Dőry báró, és családja is, ám a házasság és későbbi pereskedés valós eseményeit teljesen megmásítva mutatja be a mű. Ez úgy történhetett, hogy az író a művéhez megtörtént eseményt vett alapul, de később kiderült, hogy az általa készen kapott történet a valóságban másképp alakult.



A Sauska család birtokában lévő épületnek nincs állandó lakója, csak kívülről tekinthető meg. A Dőry-kastély szépségét csak tovább fokozza az építmény lélegzetelállító parkja, a Dunához levezető kacskaringós kőlépcsők látványa, és a páratlan vízparti panoráma.

Kár lenne kihagyni egy kirándulás során a kastély megtekintését, melyhez talán a legalkalmasabb helyszín egy kirándulóhajó fedélzete.

Dőry-kastély Zebegény

Fotó: Majdán István

Cím

2627 Zebegény, Dózsa György út 18.

Dőry-kastély megközelítése

Zebegény megközelíthető autóval a 12-es számú útról, míg vonattal a Szob-Budapest vonalon érhetjük el a települést. Akik biciklivel érkeznek, azok a Duna bal partján Dunakeszi-Vác-Kismaros-Zebegény vonalon az EV6-os számú kerékpárúton tekerhetnek Zebegénybe, és a kastélyhoz is.

Fotók: Várak Kastélyok Magyarországon

Település

Térkép

Programok

Őszi kampány Sidebar
Hirdetés

Közeli szálláshelyek

További látnivalók Zebegényben

Megosztás: