A Boldogasszony kápolna Pilisszántó közelében található a településen kívüli erdőben, 30 perces autóútra Esztergomtól és Szentendrétől. A kápolna alapkövét 2006. június 19-én rakták le, és 2006. december 21-én szentelték fel a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére.
A Pilisszántó feletti László kúpján álló Boldogasszony kápolna Makovecz Imre és Örfi József terve alapján készült, 2006-ban. Az épület alapját Vad Tivadar és Szőke András öntötte ki. A kápolna alaprajza körforma, a két jellegzetes, 9 méter magas torony látványa előrehajló csuklyás, pálos szerzetesekre emlékeztet.
Építését kezdettől fogva úgy tervezték, hogyha egyszer megépül, az kizárólag csak adakozásból és munkafelajánlásból történhet. A munkálatokat végig jóakarat és önzetlen segítség jellemezte, volt, aki ebéddel, szódával, süteménnyel járult hozzá az összefogáshoz.
A kápolna közelében áll a Pilis Keresztje, alattuk pedig a Sziklaszínház és a Pilis Kapuja található. Egy pilisszántói kirándulás során érdemes útba ejteni a Dunakanyar egyik legizgalmasabb barlangját, a Pilisszántói-kőfülkét is.
A kápolna környékén több tűzrakóhely és padok is találhatóak, így a megfáradt túrázók pihenése biztosított, ill. akár kisebb családi / baráti sütögetés is szervezhető ide. A kereszt mellett (alatt) található bánya veszélyes terület, így fokozottan figyeljen mindenki magára és gyermekeire. A kilátás páratlan, csodaszép képeket lehet készíteni a környező dombokról és településekről.
A kápolna bejárata nyitva van, a kápolna minden évszakban látogatható.
Pilisszántó Budapesttől 28 km-re fekszik, autóval a 10-es úton keresztül közelíthető meg, míg Esztergomból autóval a Dobogókői úton át 26 perc az út. Busszal Budapestről 53 perc a menetidő, a távolság 24 km. A település közúton elérhető Pilisszentkereszt felől is, a többi szomszéd település irányából pedig turistautak vezetnek a községbe. A kápolna a Kossuth Lajos utca felől, a Pilis Keresztjéhez vezető úton át közelíthető meg.
A murvás mellékút minősége nem túl jó, ráadásul helyenként szűk is, így a szemből érkező járművek kikerülése problémás lehet. Fent csupán 3-5 gépjármű parkolására van lehetőség. Javasolt az autókat inkább lent leparkolni, és gyalogosan megközelíteni úticélunkat.
Képek: I Love Dunakanyar
A Dunakanyar Magyarország egyik legszebb és leggazdagabb tájegysége, ahol a Duna folyásiránya nyugat-keletiről észak-délire változik. A folyam a Börzsöny és a Visegrádi-hegység között folyik, és számos történelmi, kulturális és természeti látnivalót kínál a látogatóknak. Esztergom, Visegrád, Szentendre, Vác és Zebegény
Ti is rajongtok a kilátókért? Hát mi bizony így vagyunk vele, ráadásul szeretünk újabb és újabb különleges helyekre is elkalauzolni Benneteket a Dunakanyarban. Ezúttal egy talán kevésbé ismert úti célra esett a választásunk, ami bízunk benne, hogy cikkünk elolvasása után
Szeretjük, ahogy a kislányaink fantáziája kastélyokká varázsolja a várromokat, ahogy a képzeletük élettel tölti meg a régmúlt idők tereit. Egy üres szoba hirtelen bálteremmé változik, egy omladozó torony pedig egy hercegnő szobáját rejtheti. Ugye ti is számtalanszor jártatok már a visegrádi
A pandémiás időszaknak “köszönhetően” egyre többen és többen fedezik fel Magyarország természeti kincseit, ezért így év elején a téli túrázás legfontosabb aspektusait járjuk kicsit körbe. Az első és legfontosabb, hogy legyünk tisztában a felkészültségi szintünkkel. A fokozatosság elve szerintünk a
Szeretnél minőségi túracipőt vásárolni, és már napok óta böngészed az üzletek kínálatát, dacolva a minőséggel, a legújabb technikákkal és a kényelemmel? Sajnos csalódást kell okoznom, a reklámok és a garanciák ellenére nem létezik univerzális túracipő. A masszív modellek tökéletesek a
Kétség kívül az egyik legnépszerűbb úti cél a Dunakanyarban a Prédikálószék. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy elképesztően jól mutat Instagramon, valami csoda az a panoráma, ami a 639 méter magas hegytetőn vár! Belátni innen az egész Dunakanyart, a szemközti
Gyakran tapasztaljuk utazásaink során, hogy az egynapos kiruccanásaink sokszor bőven felérnek akár egy többnapos pihentető hétvégével. És persze nem is feltétlenül kell mindig több napra tervezni, hiszen kinek van annyi szabija. Nincs igazunk? Mutatjuk milyen egy tökéletes kirándulás Budapest környékén! Ha
A Pilisi Parkerdő által kezelt Budapest környéki erdők az ország leglátogatottabb, turistautakkal legsűrűbben átszőtt természeti területei közé tartoznak. Most újabb tematikus útvonalhálózattal egészül ki a Parkerdő területét behálózó ezer kilométernyi jelzett ösvény. A Magyar Pálos Rend „Pálos utak” néven tematikus
Biztosak vagyunk benne, hogy aki egy kicsit is rajong a Dunakanyarért, annak nem nagyon kell bemutatni a Julianus-kilátót és az oda vezető túraútvonalakat. Induljatok akár Nagymarosról vagy Zebegény felől, a túrát semmiképp nem nevezhetnénk könnyűnek. Mi most mégis csavartunk egyet
Az egyik, ha nem a legkeresettebb családbarát és egyben kutyabarát úti cél a Dunakanyarban a Szendehely – Katalinpusztáról induló Gyadai tanösvény, mely minden évszakban kirándulni vágyó turisták ezreit vonzza. Természetesen ezen a méltán népszerű tanösvényen kívül is számos izgalmas programlehetőség
Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy rajongunk a Dunakanyar rejtett kincseiért és azok felfedezéséért, de talán egyetértetek velünk abban, hogy néha nagyon jó itthon is amolyan „igazi” turistának lenni. Szeretjük időről időre újra felfedezni a közkedvelt úti célokat. Így esett újév
Teljes pompájában ragyog az indián nyár a Börzsöny és a Pilis vadregényes erdeiben, mindeközben pedig villám léptekkel közeleg az őszi szünet. Ilyenkor jól esik kicsit kikapcsolódni együtt a családdal, esetleg el is utazni valahova az első iskolai/óvodai etap után. A
Becsengettek ugyan az iskolákba, elkezdődött az újabb tanév, de ettől egyáltalán nem kell alábbhagyjon a kirándulási kedv. Sőt! Nincs is jobb annál, mint mikor egy hosszú hét után végre minőségi időt tudunk együtt tölteni a csemetékkel. Hoztunk is Nektek rögtön
Manapság ha azt mondjuk utazás, jellemzően távoli tájak meghódítására gondolunk, legyen szó tengerről, egzotikus tájakról, vagy minimum egy 200 km-re fekvő hazai település felfedezéséről. Ez a 21. század, és ezzel alapvetően nincs is semmi probléma, azonban mielőtt több százezer, esetenként
Egyre többen és többen választják kikapcsolódás gyanánt a természetjárást, hiszen lassan ez az egyetlen lehetőségünk maradt a feltöltődésre. Éppen ezért érthető, hogy hihetetlen módon megnőtt a “nem tudatos” kirándulók száma, ugyanis a természetjárás szabályai nincsenek kőbe vésve, azonban a természetbe
Van úgy, hogy csak átutazóban vagy vendégségben töltünk néhány órát a Dunakanyarban, azonban az ilyen alkalmakat is érdemes megragadni, hogy a lehető legtöbb helyet felfedezzük az adott településen. Legutóbb a Dunakanyar szívében töltöttünk néhány órát, amiből kettőt egy váci városnézés
Állj meg egy pillanatra, és képzeld magad elé azt az idilli állapotot, amikor egy vendégház teraszán élvezed az őszi dunai panorámát, miközben egy pohár bor mellett hajnalig beszélgetsz a barátaiddal. Megvan a kép? Akkor most gyűjtsd az összes színt, illatot
Imádsz a Dunakanyarban kirándulni, mert egyszerűen odavagy a panorámáért? Kapd a hátadra a hátizsákot, és vidd magaddal a listánkat is, hogy még véletlenül se maradj le azokról helyekről, ahol a legszebb Dunakanyar panoráma vár! 1. Prédikálószék Ha készítenénk egy közvéleménykutatást, valószínűleg a