Dunakanyar programajánló

- Ez az esemény elmúlt.
Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál
augusztus 25 – augusztus 27

Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek gyerekprogramok, jótékonysági gumikacsa-verseny, fényfestés a Fő téren, programok a Barlangban és a P’Art Moziban, kiállítások és műhelybemutatók. A tavalyihoz hasonlóan a rendezvény ideje alatt a Dunakorzó ismét Borkorzóvá alakul.
A város hagyományos nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivált immár 18. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. Az idén nagykorúvá vált fesztivál 18 éve töretlenül képviseli azt, amit az alapítók megálmodtak: egy közösségi alapokon szerveződő, három napon át tartó izgalmas, sokszínű, a minőségi kultúrát képviselő programsorozat létrehozását, amelyen keresztül Szentendre megmutatja a valódi arcát, értékeit és egyediségét a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén – mondta Lakatos Judit, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezető igazgatója.

A fesztivál műfaji sokszínűsége, bohém jellege és a népszerű, hagyományos programelemek idén is megtalálhatóak a kínálatban. Idén is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyerhetnek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket. Ezeknek a programoknak a művészetek megismertetésén túl közösségépítő szerepe is van a település életében.
A Barlang kulturális programokkal és koncertekkel, a P’Art Mozi vetítésekkel és egy kiállítással színesíti a programkínálatot. Az idei év újításaként augusztus 24-én, a 0. nap programjaival indul a fesztivál. A 0. nap keretein belül a P’Art Mozi izgalmas programokkal készül a filmek kedvelőinek.
A rendezvényen a borok kedvelőinek is különleges élményben lehet részük, a Dunakorzó ugyanis három napra ismét Borkorzóvá alakul, ahol helyi és országosan is ismert pincészetek borait kóstolhatják meg a látogatók a rendezvény logójával ellátott borospohárból. A rendezvény ezzel is visszatekint a múltba, amikor is a fesztivál a fesztiválban koncepció érvényesült és az ideihez hasonlóan egy hétvégén került megrendezésre a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál és a Borkorzó, akkor még Művészet és Mámor Bor – és Gasztrofesztivál néven.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a legszentendreibb fesztiválra augusztus utolsó hétvégéjén. Ezzel együtt felhívják a figyelmet arra, hogy Szentendre belvárosában korlátozott számú parkolóhely áll rendelkezésre, ezért megkérnek minden kedves látogatót, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel vagy gyalogosan érkezzenek a rendezvényre!
Weboldal: https://szentendreejjelnappalnyitva.hu/
Online programfüzet: https://issuu.com/szentendreiteatrum50/docs/szen_programfuzet_2023
Szentendrei Kulturális Központ Facebook oldala: https://www.facebook.com/szentendreikult
A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Facebook oldala: https://www.facebook.com/szentendreejjelnappalnyitva
+36 26 312 657
dmh@szentendre.hu