Blog

Kékevező Fesztivál - Horány

Kékevező Fesztivál: hűsölj, csobbanj és evezz!

Napsütés, színes evezők, vidám programok és fantasztikus fellépők várnak benneteket Horányban (az idei Kékevező fesztivál keretein belül), ahova mindenképpen csalogassátok el a szomszédokat, a barátokat és a családból mindenkit, hiszen ezt az eseményt nem érdemes kihagyni. Horány ismét bombasztikus napnak néz elébe!



A rendezvény rengeteg féle programot sorakoztat fel, ezért kizárt, hogy ne találnátok kedvetekre valót, főleg, hogy a horányi Duna-part olyan elképesztően szuper, hogy egy kis fürdéssel is kiegészíthetitek a napot. Tavaly mi sem tudtuk megállni, hogy beleálljunk a hűsítő vízbe, és nagyon bántuk, hogy nem készítettünk be a táskánkba fürdőruhát. Idén ezt a hibát biztosan nem követjük el újra! Nézzük a programokat!

A horányi Kékevező Fesztivál csak rád vár!

A Kékevező fesztivál többek között azért nagyon népszerű esemény, mert több helyszínen, sokszínű programmal vár benneteket.

Hirdetés

A horányi Piac téren felállított színpadon, a délelőtt folyamán megnézhetitek a showtánc és a zumba bemutatókat. Ezt követően pedig nagy szenzációnak ígérkezik a gólyalábasok óriáscirkusza, illetve a Senior örömtánc is, amibe tavaly a nézők közül többen is becsatlakoztak.  Ha a retró szerelmesei vagytok, akkor biztosan örömmel fogadjátok majd a hírt, hogy délután sor kerül majd az Art osztály retró divatbemutatójára. A Super Troupers is fellép majd, méghozzá a ’60-70-80-as évek slágereivel. Érdemes otthon gyakorolni a dalszövegeket, hogy élesben már kívülről fújjátok majd a ’90-es évek előtti legnépszerűbb zenéket!

Tipp!

Mindenképpen tekintsétek meg a Retró kiállítást is a Szigeti Béke Nyugdíjas Klub és az Art osztály szervezésében, fantasztikus dolgokra bukkanhattok!

Kékevező Fesztivál - Horány

Kékevező Fesztivál - HorányVizes szórakozás a Duna-parton

Ha már Kékevező lett a fesztivál neve, nem maradhatnak el a vizes programok sem! Az evezés általában hozzátartozik azoknak az életéhez, akik kedvelik a Dunát, és szívesen próbálnak ki vízi sportokat, de ha egyelőre csak ismerkednétek velük, akkor is érdemes lesz lejönni a vízpartra.



Kipróbálhatjátok, hogy milyen a kajak, a kenu, a kielboat és a stand up paddle. Lesz big sup verseny, rekeszépítés, falmászás és strandröplabda is. Minden évben izgalmas esemény a sárkányhajó verseny is, ahol a Szentendrei-sziget települései mérkőznek meg egymással, a verseny előtt pedig (10-16 óráig) természetesen a sárkányhajót is ki tudjátok majd próbálni.

Tipp!

Pattanjatok be a fürdőruhátokba, és szurkoljatok a kedvenc csapatotoknak a vízből, miközben egy jót strandolhattok a környék legszuperebb szabadstrandján!

Kékevező Fesztivál - Horány

Remek szórakozás mindenkinek!

Puszta Monostori Birkáson mindig nagyon népszerű az állatsimogató, ezért ezt mindenképpen ajánljuk nektek, de részt vehettek a jurta látogatáson, nemezelésen és sajtkóstoláson is. Sőt! Miután megebédeltetek, kipróbálhatjátok a pónilovaglást, és meghallgathatjátok, hogyan zenél Waszlavik László.

A gyerekek számára további programokkal is készülnek a szervezők. A Gyereksarokban megnézhetik majd a Fabula Bábszínház Vitáz László és az ördög c. előadását. Előtte és utáni pedig bábokat is készíthetnek, emellett pedig lufibohóc, csillámtetoválás, buborékfújó készítés, és rodeo surf is lesz.

Kékevező Fesztivál - HorányMeteor Telepen délelőtt meghallgathatjátok a Zene Szíve énekkar kórusának, és a Szigetmonostori Zöld Sziget Általános Iskola gyermekkórusának előadását, egy idegenvezető segítségével pedig megismerhetitek a Meteor Telep 90 évre visszatekintő életének történetét. Semmiképpen nem érdemes kihagyni, feltétlenül illesszétek bele a napba ezt a programot is!

Kékevező Fesztivál - HorányFergeteges finomságokkal, helyi ízekkel, frissítő italokkal, és kézműves vásárral vár a Kékevező fesztivál, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy kedvence, akár a szigetről érkeznek, akár a Dunakanyar más településeiről.



Mi a helyetekben az egész szombatunkat Horányban töltenénk! Annál is inkább, mert az Exotic együttes koncertje és a Poptarisznya Retro party B.Tóth Lászlóval elképesztően szuper szombat esti programnak ígérkezik! Ugye megmondtuk, hogy a Kékevezőt nem érdemes kihagyni?

Megosztás: