Blog

Kifejezés eltávolítása: Dunakanyar turisztikai fejlesztése Dunakanyar turisztikai fejlesztése

Előtérbe kerül a Dunakanyar turisztikai fejlesztése

A Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat szerint 2017-től 2031-ig számos olyan változásra számíthatunk a Dunakanyarban, melyek előrevetítik a szabadstrandok, a kerékpárútvonalak, a dunai gyorshajózás és több település esetében a településközpont fejlesztését is.

A Dunakanyar turisztikai fejlesztése valóban előtérbe kerülhet!

Bizonyára sokan vártátok már azokat a fejlesztéseket, melyekre – valljuk be – igencsak szüksége van már a Dunakanyarnak. Mi, akik szeretjük a térséget minden szépségével, előnyével, egyedi pontjával és hátrányával együtt, lubickolunk abban a sok tervben. Ezeket olvasva már lelki szemeink előtt megjelent egy még izgalmasabb és élhetőbb Dunakanyar. Átböngésztük a kormányhatározatban foglalt célkitűzéseket, melyeket itt találjátok: 1550/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról, valamint a térségben megvalósítandó egyes fejlesztésekről. 70 település tartozik a Dunakanyar kiemelt turisztikai térséghez, ahol a következő években 35 fejlesztést terveznek megvalósítani hazai forrásból származó támogatással. 2031-ig az alábbi változásokra számíthatunk.

Hirdetés

Börzsönyi kisvasutak

A Börzsöny kerékpárút-hálózatának fejlesztésére, a börzsönyi kisvasutak útvonalainak bővítésére, szolgáltatások továbbfejlesztésére, valamint a Börzsöny komplex turisztikai fejlesztésére összesen 5,38 Mrd Forintot különítettek el a Dunakanyar turisztikai fejlesztése céljából. Azok is örülhetnek, akik hajóval szeretnék meggyorsítani a közlekedést a Dunakanyarban, ugyanis a Budapest, Szentendre, Visegrád, Esztergom, Vác vonalon sor kerül majd a dunai gyorshajózás fejlesztésére is (12,50 Mrd Ft). Esztergom egyházturisztikai, és egészségturisztikai fejlesztése is előtérbe kerül majd, ez utóbbi a Szent István műemlékfürdő fejlesztését jelenti.

Lepencei strandfürdő

Erdei kerékpáros infrastruktúra fejlesztése

Az aktív turizmus érdekében szükséges az erdei kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatás fejlesztése. A Pilis-Visegrádi-hegység, Budai-hegység területén (2 Mrd Ft), míg Vácon a barokk belváros és a múzeumnegyed fejlesztésére is számíthatunk (3+1 Mrd Ft). Zebegény, Kisoroszi, Verőce, Visegrád, Esztergom, Szentendre és Komárom szabadstrandjai, Leányfalu strandja, és a Visegrád mellett található Lepencei strandfürdő is nagy fejlesztésen fog átesni. Nagymaros turisztikai attraktivitásának fejlesztése érdekében a nagymarosi Duna-part környezetére 1 Mrd Forintot szánnak. Zebegény esetében a településközpont fejlesztésére 0,5 Mrd Forintot biztosítanak.



Nagy változások Szentendrén és Visegrádon

Nagy változásokra számíthattok Szentendrén és Visegrádon is a Dunakanyar turisztikai fejlesztése kapcsán. A tervek szerint összekapcsolják Budapestet és Szentendrét a Bubi rendszerrel, fejlesztik a Skanzent, és újjáépítik a Duna korzót is. Visegrádon fejlesztik majd a Nagyvillám sípálya infrastruktúráját és szolgáltatásait, de az élménytereket és az emblematikus helyszíneket is hatékonyabban szeretnék összekapcsolni. A fejlesztések között szerepel továbbá autós panorámapontok kialakítása, gasztronómiai és borturisztikai mesterközpont kialakítása és az e-mobilitás élénkítése, töltőállomások létesítése a térségben.

Estergom

A nemzeti fejlesztési miniszter a belügyminiszterrel együttműködve köteles a fejlesztésekkel kapcsolatosan megvizsgálni az esetleges átfedéseket a térségben már megvalósult, illetve megvalósítani tervezett vízügyi beruházások által és a fejlesztési programmal érintett területek között.



Nem meglepő módon, a legjobban talán a Lepencei strandfürdő fejlesztésének hírére kaptuk fel a fejünket, hiszen évek óta kérdéses a környék egyik legszebb völgyében elhelyezkedő strandnak a sorsa. Reméljük, hamarosan beszámolhatunk a megkezdődött munkálatokról, és a fejlesztésekkel kapcsolatos pozitív észrevételekről, tapasztalatokról.

Megosztás: