Folytatódik a faültetési akció Leányfalu parkjaiban

Kristóf Eszter 2017. 12. 09.
  • Folytatódik a faültetési akció Leányfalu parkjaiban
  • Az elmúlt években rengeteg település döntött úgy, hogy csatlakozik a Gemenc Zrt. „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” elnevezésű mozgalmához, melynek keretében őshonos facsemetéket ültetnek el. 

    A gemenci erdőgazdaság számára fontos, hogy a felnövő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjön a fákhoz, az erdőhöz, ezáltal pedig a természeti környezetük védelméhez. Kiemelkedő cél az is, hogy a gyermekekben a szülőhelyük megbecsülése, szeretete erősödjön, mindemellett a Gemenc Zrt. mozgalmával a kedvezőtlen klímaváltozás hatásának mérséklésére is felhívja a figyelmet. Az erdőgazdaság akciója továbbra is nyitott, várja újabb települések jelentkezését. A Gemenc Zrt. 2009. október 14-én indította el mozgalmát Pörbölyön, az Ökoturisztikai Központban, ahol a kapcsolódó települések képviselői ünnepélyesen aláírták a csatlakozási megállapodást.

    Az akcióhoz Leányfalu is csatlakozott, a szervezők a település honlapján is hírt adtak a tevékenységükről:

    „November 25-én kőris és tölgyfákat ültettünk a Gomba játszótéren. Folytatjuk a Minden újszülöttnek ültessünk egy fát! akciót Leányfalun. A 2013-ban és 2014-ben született gyermekek szülei korábban a Duna-parton, most a 2015-ben született leányfalui gyermekek szülei a játszótéren ültettek fát gyermekeiknek. Köszönjük a segítséget és a közös munkát minden kedves résztvevőnek! Tavasszal a 2016-ban és 2017-ben született gyermekek kerülnek sorra.”

    Az erdőgazdaság minden esetben a települések tájegységének megfelelő őshonos csemetéket adományoz, melyek a helyi talajviszonyoknak is megfelelnek. A települési önkormányzatokkal kötött együttműködési szerződés keretében a Gemenc Zrt. vállalta, hogy évente, a született gyermekek számának megfelelően, a szükséges facsemetéket térítésmentesen biztosítja, valamint a tavaszi, illetve az őszi ültetés során szakmai iránymutatást és felügyeletet nyújt az önkormányzatoknak.

    A települési önkormányzatok az együttműködés során azt vállalták, hogy az éves tavaszi és őszi faültetési napot megszervezik, az ültetéshez a szerszámokat és a faültető személyzetet biztosítják (az erdőgazdaság javaslata szerint a facsemetét a szülők ültessék el), valamint az elültetett fákat ellátják névazonosítóval. Az önkormányzatok azt is vállalták, hogy az ültetéshez a település parkjaiban, terein, utcáin területet biztosítanak és az elültetett fák ápolását, gondozását megszervezik. Az akció egyben elősegíti, hogy bővüljön a települések természetes környezetének védelmére irányuló tevékenység is.

    Figyelem! Amennyiben a ti falutok/városotok is csatlakozni szeretne a kezdeményezéshez, az alábbi oldalon tájékozódhat a programhoz való csatlakozás lépéseiről.

    forrás: leanyfalu.hu, Országos Erdészeti Egyesület

    Iratkozz fel hírlevelünkre