Harmincegy éve élek a Dunakanyarban, ám még soha nem voltam a Rám-szakadék környékén. Hiányosságom orvoslásra szorult, így elhatározásomat tett követte, ennek köszönhetően az év legmelegebb napján farmer sortot, trikót és…
Tartalomjegyzék:
Túl sok információval ugyan nem rendelkeztünk az indulásnál, nekem is csak gyerekkori legendák jutottak eszembe, hogy ez aztán a kemény útvonal, de mégis mindenki élményekkel telve regélte a saját impulzusait.
Logikusnak találtuk Dömösről indulni, hogy előbb jussunk fel a keményebb szakaszon, onnan már lefelé egészen biztos könnyebb lesz. Indulhattunk volna Dobogókőről is, abszolút vállalható az út onnan is, de a tapasztalatlanságunk eredményeképp Dömösről kezdtünk (ami helyes döntés, ez az ajánlott startvonal). Végül is nem oszt nem szoroz, lényeg hogy végig kell járni az utat, és egyben le kell érni.
A Dömösi hajóállomásnál hagytuk az autókat, és heten kezdtünk neki az útnak. Mindenki csomagolt otthon kis szalámis szendvicseket, és vizet. Többre nem is igazán lesz szükséged, ez nem egy felesezős rántotthúsos túra, jó ha végig képben vagy, és nem csapod el a gyomrod már az elején semmivel. Kisállatot, kutyát, macskát, pockot nem érdemes vinni, vannak szakaszok ahol gyakorlatilag a patakban kell gázolni, később létrákon mászol felfelé, így elég ha magadra figyelsz. Egyébként a csapatunk teljesen vegyes volt, néhányan aktívan túráznak, a többiek abszolút elvárosiasodott egyedek.
akár aszfaltos úton is sétálhatsz egy szakaszon, később az erdőben vezet az út (mi végig erdőztünk). A levegő iszonyú kellemes és friss, hamar kitisztul az ember tüdeje, és pirospozsgás lesz az arc a tömény oxigéntől.
Ahogy haladsz felfelé, szűkül az ösvény, patakok, korlátok olykor létrák jelzik, hogy oda kell figyelni, balesetveszélyes a szakasz (egyébként táblák is figyelmeztetnek erre…). Ez a második szakasz a legkeményebb, tényleg kapaszkodni kell, csúszásveszély is fennáll, de aki ijesztő sztorikat gyárt a helyről, annak megsúgom hogy 8-10 éves gyerekek futkostak el mellettünk nagyokat nevetve.
Ez a második szakasz maga a Rám-szakadék, ha ezen túljutsz, egy kis fárasztó lépcsőzés után megérkezel egy elágazódáshoz, ahol padok és útjelzők várják a megfáradt hősöket. Mi is itt telepedtünk le, elfogyasztottuk a kis ebédünket, és megkonzultáltuk, hogy menjünk-e tovább Dobogókőre vagy irány vissza lefelé. Nálunk az eredmény: „vissza” volt. Legközelebb felmegyünk teljesen, de kezdésnek ez most elég volt.
A lefelé vezető út egy könnyed séta gyakorlatilag az erdőben, semmi különösebb megerőltető akadály nem áll az utadban, csak élvezed az erdő „zaját”, és hogy még mindig NINCS TÉRERŐ!
Nagyon ajánlott ellátogatni a környékre, mert gyakorlatilag fillérekért vásárolsz életre szóló élményt egy nap alatt.
