Blog

2017-es Dunakanyar Félmaraton

Rajtol a 2017-es Dunakanyar Félmaraton

Közel 1500 fővel rajtol a 2017-es Dunakanyar Félmaraton. A Dunakanyar mindig közkedvelt célpont volt a futók körében, hiszen a Duna mellett haladva, tiszta levegőn egyszerre élvezhetik a futás felszabadító élményét és a gyönyörű kilátást is.

A panorámafutás évről évre népszerűbb fogalom, 2017. április 2.-án 10 órakor Nagymaroson ebben az élményben lehet része annak, aki indul az első alkalommal megrendezésre kerülő Dunakanyar Félmaratonon.

Hirdetés

A 2017-es Dunakanyar Félmaraton

A szervezők két távon, 5 és 21 km-en hirdették meg a versenyt, így az edzett futók és a kihívást kedvelő amatőrök is részt vehetnek az eseményen. Telefonos megkeresésünkre azt a tájékoztatást kaptuk az illetékesektől, hogy a helyszínen további jelentkezést nagy valószínűséggel már nem tudnak majd fogadni, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel elfogytak a helyek. Ennek ellenére szeretettel várják az eseményre az érdeklődőket, és a szurkolókat egyaránt. Minden táv a nagymarosi főtérről indul, és oda is ér vissza. A félmaratont futók Zebegény irányában fognak haladni, olykor hegymenetben is, miközben visszafele újra élvezhetik a Duna közelségét.

Fontosabb információk

A rajtszámot a Művelődési házban lehet majd átvenni, a rajt, a cél, a torna és az eredményhirdetés a Fő tér alsó részén, a Duna parton lesznek. Mivel a településre igen nagy létszámban érkeznek majd a versenyzők, problémás lehet a parkolás, ezért érdemes korán érkezni, vagy belekalkulálni a parkolást az időbe. Nagymaros Visegrádon keresztül is megközelíthető révvel, akik pedig a vonatozást választják, azoknak sem kell sokat sétálniuk a rendezvény helyszínéig. A szervezők ügyelnek arra, hogy a jelentkezők számára biztosítva legyenek a szükséges helyiségek, mint az öltözők, ruhatárak és mosdók is.

Akik a program miatt egyébként is a Dunakanyarba látogatnak, azoknak érdemes lehet összekötni a futást egy kellemes kirándulással, illetve városnézéssel, hiszen a Duna bal partja annyi szépséget és érdekességet tartogat, hogy a gyerekek és a felnőttek tetszését is biztosan elnyeri majd. Nagymaroson a hegyről gyönyörű kilátás nyílik a Fellegvárra, a Salamon toronyra és a közeli Vác is kellemes kikapcsolódást ígér az elfáradt futók számára hangulatos éttermeivel, kávézóival, és kerthelyiségeivel. Az időjárás is kedvezni fog előreláthatólag a rendezvénynek.

A programhoz jó hangulatot, míg a versenyzőknek kitartást kívánunk! A Dunakanyar nem okozhat csalódást!

Megosztás: