Szigetmonostor

Szigetmonostor

INFORMÁCIÓK

Alapítva

1 214

Népesség

2 670 fő

Terület

23,51 km2

Szigetmonostor

Szigetmonostor a Szentendrei-szigeten fekszik Szentendre, illetve Göd között. A település elhelyezkedésének köszönhetően igen védett, így az ember is hamar megtelepedett, a legkorábbi leletek a rézkorból kerültek elő, de egy vaskori települést is feltártak. A limesben is fontos szerepe volt a területnek, egy őrtorony romja a mai napig megtekinthető a településnél.

Hirdetés

A magyarok is hamar megtelepedtek a szigeten Kruszán fejedelem révén. Leszármazottja Tiburc ispán 1214-ben alapított itt Bencés kolostort, mely mára teljesen elpusztult, ugyanakkor Szigetmonostor neve felidézi a korai építményt.

Múltbéli érdekességek

A török dúlás elől menekülve találta meg a falu lakossága a település jelenlegi helyét, mikor a Duna partjáról áttelepültek. A Zichy család nevét kell még megemlíteni a történelmi visszatekintésben, hiszen közel száz évig, 1750-ig tulajdonolták, mikor a Horányi családhoz került a terület, akik katolikusokat telepítettek be. Akkor komolyabb ellentéteket szült ez a lépés, ugyanakkor az utókor köszönettel tartozik, hiszen az 1752-ben felhúzott templom és a 1768-ban befejezett plébánia is figyelemreméltó örökségünk.

Egyedülálló élővilág

A Szentendrei-sziget a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik, ez is mutatja kivételes természeti adottságait. Ugyanakkor a főváros közelsége miatt kedvelt kirándulóhely, így komolyabban terhelve van a természet, a természetvédelmi törekvések miatt vannak részek, melyek nem látogathatóak egyáltalán. Biciklivel is jól bejárható a terület, de tanösvény is rendelkezésre áll, hogy megismerjük az egyedülálló élővilágot.

Vendéglátás – turizmus

Szigetmonostor valódi bájos falucska Budapest közvetlen szomszédságában, a településen méretéhez képest ezért igen széles a választék szállásokból és vendéglátó egységekből is. Egy éjszakát akár már néhány ezer forintért is eltölthetünk, de ha igényeink úgy kívánják, a luxus is elérhető a Rosinante Fogadónak köszönhetően. A vendéglátóhelyek is hasonlóan széles spektrumot mutatnak, büfék, cukrászdák és éttermek is várják az utazót, de (elnézést) a Monostor Borház is megér egy misét.

A településen a nyári szezonban sem ér véget az élet, melynek egyik ékes bizonyítéka a PirosLábos Fesztivál, mely kiemelkedik a fesztiváldömpingből maga egyszerűségével és bájával.

Kiemelt kép: Kovács Attila
További képek: I Love Dunakanyar

Térkép

Szigetmonostori programok

Közelgő események

Szállások

Szigetmonostori szállások

Szigetmonostori látnivalók

Kapcsolódó cikkek

Megosztás: