English

Göd

Göd, dunakanyar

A Duna partján fekvő Göd mindig is kedvelt nyaralóhely volt, a településen kifejezett sok villa és kúria található, de a Duna közelsége és a helyi termálfürdő is remek célponttá teszik egy egynapos ejtőzéshez.

Sok más dunakanyarbeli településhez hasonlóan Göd történelme is az őskorig nyúlik vissza, számos őskori régészeti emlék került elő itt. Természetesen a rómaiak is felbukkantak a környéken, a mai Felsőgöd területén pedig egy avar kori földvár található, melyről az utat és a Dunát lehetett védelmezni. Göd később a Madách, majd a Grassalkovich család tulajdonába kerül.

A településen azonban más típusú „hírességek” is felbukkantak, 1875-től 1880-ig a gödi istálló lakója volt Kincsem, minden idők legeredményesebb versenylova. Ekkor alakul ki egy versenyló tréningtelep Gödön. A ma is álló Kincsem istálló egyébként Göd egyik legrégibb épülete. Az istállón kívül egy kellemes kis séta keretében érdemes megnézni a Nemeskéri-Kiss Kúria, a Pich-villa (a mai városháza), a Tost-Wigner-villa (ma piarista iskola), a Schöffer-kastély, a Latabár-villa vagy a Szapáry kastély épületét. Gödön van Németh László villája is, az író itt írta az Emberi színjáték, a Szerdai fogadónap és a Tanú című műveit. Magától értetődő, hogy a Duna part is megér egy andalgós kiruccanást, de kirándulhatunk egyet a gödi szigetre is. Ha pedig inkább csobbannánk egyet, a helyi termálstrand két medencével várja a fürdőzni vágyókat.

Göd remek úti cél egy egynapos kiruccanásra, vasúttal, busszal és kerékpárral egyaránt könnyedén megközelíthető. Ha azonban szeretnénk huzamosabb időt eltölteni itt, arra is van lehetőség körülbelül 7500 és 9000 forint/fő/éj áron. Vendéglátóhelyekben sincs hiány, akár közvetlenül a Duna parton is vacsorázhatunk egyet.

Helyi programok
top banner