top banner
English

Budakalász

Budakalász

A Duna jobb partján fekvő Budakalászt – a szemközti Dunakeszivel együtt – a Dunakanyar kapujának is szokás nevezni.

Budakalász remek célpont egynapos kiruccanásokhoz, hiszen a fővárossal közvetlenül határos, a HÉV nagyjából harminc perc alatt elhoz ide minket a Batthyány térről.

Bár a település régészeti emlékek lelőhelye, hiszen megközelítőleg 15 ezer éve élnek a környéken emberek, fő vonzerejét mégis a természetes tavak nyújtotta fürdőzési és vízi sport lehetőségek adják. Az Omszki-tónál a wakeboard szerelmesei találhatják meg számításukat, fürdőzni pedig a Lupa-tóban érdemes. A Lupa-tóhoz kerékpárút vezet, így az aktív kikapcsolódást kedvelők a pancsolást összeköthetik egy kellemes kerekezéssel. A tó környékét nemrégiben alaposan átszabták, a napernyőkkel tarkított, tengerparti hangulatot sugárzó fürdőzőhelyet igazán megéri felkeresni.

Ha a strandolás után mégis úgy döntünk, hogy megnéznék Budakalász nevezetességeit, akad a településen egy római őrtorony maradványa, egy kálvária, ami az egykori Árpád-kori templom romjai fölött áll és egy barokk ortodox templom 18. századi ikonosztázzal.

Kapcsolódó írásaink
Kapcsolódó látványosságok
top banner