English

Ha a Duna mesélni tudna…

Ha a Duna mesélni tudna, annyi történetet mondhatna el, hogy több könyvet megtölthetnénk vele...

duna, visegrád, római, part, randi, tanulás, parton, érettségi, dunakanyar

Vajon hányan ülnek le a partjára, ha szomorúak, ha vidámak, ha boldogok, ha egy kis magányra vágynak, vagy ha át kell gondolniuk az életüket? Hányan várnak választ a kérdéseikre, miközben a hullámokat bámulják?

Szeretem a Duna illatát, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Ha megérzem, tudom, hogy hazaértem, tudom, hogy itthon vagyok. Egészen apró koromban is fürödtem már a Dunában, élveztem a sodrását, a talpam alatt finoman pergő homok puhaságát, és boldog voltam, ha kagylókat gyűjtögethettem a kavicsok közül. Ha a folyóparton voltam, soha nem volt hiányérzetem, megnyugtató volt a víz hangja, még a babáimat sem hiányoltam.

Itt randiztam először, amikor 11 évesen egy falubeli fiú meghívott a strandon egy Kaktusz jégkrémre. Nagyon zavarban voltam, hiszen az amúgy igen beszédes természetem cserbenhagyott, és egész végig kukán ültünk egymás mellett, amíg elnyalogattuk a jégkrémet. Ma már csak nevetek rajta, de akkor halálosan komolyan vettem, és nagyon szégyelltem magam. Mikor a srác visszament a szüleihez a plédre, csak bámultam magam elé és rugdostam a homokot dühömben.

Néhány évvel később, a nyári szünetekben a barátaimmal minden este lejártunk a helyi büfébe, ami lent volt a parton. Bolondoztunk, és olyan tipikusan „kamasz témákat” boncolgattunk, mint a hétvégi bulik, a srácok, és a legújabb pletykák. Később a Duna partján volt az első vakrandim is, emlékszem, akkor már voltak mobiltelefonok, így anyukámmal összebeszéltünk, és a randi elején felhívott egy kifogással, hogy felmérje, ki kell-e mentenie vagy sem. A sráccal végig a vízparton sétáltunk és nagyon jót beszélgettünk. Kiderült, hogy neki is volt mentőöve, ha esetleg én lennék borzalmas vakrandi alany. Örök emlék marad, hogy milyen jót nevettünk magunkon.

Érettségi előtt sokszor tanultam fent Visegrádon a nagyszüleimnél, emlékszem, gyakran besokalltam a szóbeli vizsgatételek ismételgetése közben. A nagymamám tanácsára számtalanszor lesétáltam a patakpartra a papírjaimmal, és amikor egy-egy tananyag feldühített, hajót hajtogattam belőle, és vízre engedtem, hogy a Dunáig ússzon, messze tőlem. A nagymamám néha lesétált hozzám, hogy elterelje a gondolataimat, és ilyenkor hosszú órákon át beszélgettünk mindenről, ami velem történt akkoriban, és mama gyerekkoráról, ami mindig lekötötte a figyelmemet és elröpített egy másik, sokkal titokzatosabb világba.

Mióta a párommal saját kutyáink vannak, nagy örömet okoz számunkra, ha sétálhatunk egyet velük a Római parton, és miközben mi az álmainkat osztjuk meg egymással, ők vígan tipegnek a vízben. Remek dolog a Duna mellett üldögélni, és a közös jövőnkről beszélgetni, főleg, mert a Dunakanyarban nőttünk föl mindketten. Ha pedig van egy kevés szabad időm, szeretek lemenni a vízhez, és elmerülni egy jó könyvben. Közben figyelem a szállodahajók fedélzetén közlekedő utasokat, és azt találgatom, vajon milyen nemzetiségűek, és miért pont a Dunán hajóznak.

Nézem a fiatal párokat, akik kézen fogva sétálnak a Margitsziget felé, és megfigyelem a kutyáját sétáltató papot, akinek ez a kedvenc útvonala. Egy csapat kamasz egymást ugratja a Batthyány téren, miközben a turisták megörökítik a Parlamentet, az előtte folydogáló jéghideg vízzel. Reggelenként a villamosmegállóban gyakran azt figyelem, hogyan csónakáznak a madarak egy korhadt faágon, és élvezik a megnyugtató ringatózást.

A Duna eközben halkan és nyugodtan csordogál. Meghallgatja minden gondolatunkat, megjegyzi az arcunkat, figyeli a körülötte élő embereket, és megtartja magának a történeteiket. Örök élmény mindannyiuknak a Duna jelenléte, ami számomra is megőrizte az életem fontos és vidám stációit (és eláztatta, majd elsüllyesztette a második világháborús történelem érettségi tételeim kishajó változatát is).

Ha a Duna mesélni tudna, ezer történetet mondana el. Vajon rólad mit mesélne?

 

top banner