Blog

Váci Világi Vigalom

Fergetegesen jó volt az idei Váci Világi Vigalom

Változatos programokkal várta a Váci Világi Vigalom idén is az érdeklődőket. A háromnapos ingyenes rendezvényen minden korosztály megtalálhatta a számára leginkább vonzó programokat. A finomságok mellett olyan különlegességekkel is találkozhattunk, mint a látványkaptár, és a koncerteket is sokáig emlegetjük majd.

Hirdetés

Vác főtere egy átlagos nyári napon is üdítő látványt és élményt ígér, fesztiválok idején azonban önálló életet él.

A Vigalomra a Szentendrei-szigetről komppal érkeztünk, és már a Duna túloldaláról láttuk a hatalmas körhintát, amit persze idén sem mertünk kipróbálni. Gyávák voltunk hozzá, nem úgy, mint a gyerekek, akik nekifutás, dobbantással ugrottak az ülésekbe. Hiába győzködtük magunkat, hogy gyerekkorunkban bezzeg miket vállaltunk be, sajnos elmúltak azok az idők, pedig gyönyörű fotókat készíthettünk volna a dunai panorámáról.

Váci Világi Vigalom

Helyette inkább meghallattuk az utcán zenélő fiatalokat, majd az árusok felé vettük az irányt, mert arra számítottunk, hogy néhány kerámiával, és némi édességgel feltankolva térhetünk majd haza. Mivel nagyon szeretjük a kézművesek portékáit, nagy örömmel fogadtuk a fazekas, bocskorkészítő, mézeskalácsos, fafaragó, drótostót, gyöngyfűző, kosárfonó és a kovács standját, ahol nem csak vásárolni lehetett, de nagyon jót beszélgettünk magukkal az iparművészekkel is. Itt valóban úgy éreztük magunkat, mint gyermekkorunkban, amikor a kis zsebpénzünket szorongatva, csillogó szemekkel bámultuk a kígyózó sorokat egy-egy árusnál. Végül néhány apróságot természetesen vásároltunk otthonra, biztos, ami biztos.

Ami a finomságokat illeti, természetesen rengeteg étel és frissítő ital közül választhattunk.

A különféle lángosok, kenyérlángosok, minifánkok, és krumplipelyhek mellett megkóstoltuk a házi limonádékat és a különféle izgalmas ízesítésű kézműves söröket is. A választék egyébként minden évben bővül, már csak ezért is érdemes évente kilátogatni a rendezvényre.

Váci Világi Vigalom - ételek

Vác - kürtőskalács

Az egyik kedvencünk a hagyományőrző játszótér volt

– a fa gólyalábakkal, diótöréssel és még számos olyan népi játékkal, amik roppant népszerűen voltak a gyerekek és a szülők körében is. A körhintánál nagyon tetszettek a fellógatott kosarak és hintalovak, és a Duna parton még az íjászatot is ki lehetett próbálni. A gyerekek el sem akartak mozdulni a lovak és a huszárok mellől, és persze az ostorcsattogtatást is mindenki ki szerette volna próbálni.

Váci főtér

Vác főtere

Koncertek:

A koncertek előtt már egy órával a színpad közelébe sem lehetett férni, sokan vitatkoztak azon, hogy melyik előadót hallgassák meg. Mi a Duna part és a Március 15. tér között mozogtunk folyamatosan, mert meg szerettük volna hallgatni az AK26-ot és Radics Gigit is. Egy cseppet sem volt meglepő, hogy az AK26-nál hatalmas tömeg lesz, hiszen a srácok már az Eperfesztiválon is elképesztően népszerűek voltak, Radics Gigit pedig szintén nem kell senkinek bemutatni. Több ezren énekelték vele együtt a dalait, amiket szerencsére még a környező utcákban is lehetett hallani.

Váci naplemete

A XXV. Váci Világi Vigalom pontosan azt az élményt hozta, amit vártunk tőle!

Az időjárás pedig ennél kedvezőbb nem is kedvezhetett volna. Az árakkal ki voltunk békülve, a naplementét pedig sokadmagunkkal együtt néztük meg a vízparti betonlépcsőkön üldögélve. Soha jobb nyári programot nem kívánunk senkinek!

Megosztás: