Blog

Emeletes vonatok a Dunakanyarban

Emeletes vonatok érkeznek a Dunakanyarba

A MÁV minden második utasa a budapesti elővárosi forgalomból származik. A Budapest – Vác – Szob vonal az egyik legnépszerűbb, itt 2019-től nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes vonatok kerülnek majd forgalomba.

A váci vonal nem csak a dolgozni és iskolába járó utasok körében nagyon népszerű, rengeteg turista közlekedik erre vonattal akár Vácra, akár Kismarosra a kisvasúthoz, de Nagymaros, Dunakeszi, és Zebegény is közkedvelt hely a kirándulók körében. A járatok gyakorisága már most is lényegesen megkönnyíti a közlekedést az utazóközönségnek, a zónázó vonatokkal gyorsan elérhetnek bárhova, míg a személyvonatok kisebb állomásokon is megállnak.  Az egyre népszerűbbé váló vasúti utazás újabb és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, ezért kerül sor a nagy kapacitású, emeletes motorvonatok beszerzésére.

Hirdetés

A 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű) emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal új korszakot nyit a MÁV-START a személyszállításban; ezek lesznek az első emeletes motorvonatok Magyarország vasúti közlekedésének történetében.

A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására képesek (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez). A KISS-ek a kor legutóbbi biztonsági szabványai szerint készülnek, továbbá a gyártó ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is ellátja, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon – a pályaparaméterektől függően – a 160 km/h engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen. – olvashatjuk a MÁV honlapján.


A Dunakanyarba látogatók tehát modern, emeletes, minden igénynek megfelelő vonatokon utazhatnak a térségbe. Az eddiginél lényegesen rövidebb lesz a menetidő, ha minden szükséges feltétel adott lesz hozzá. Mi nagyon örülünk a hírnek, izgalmasan hangzik az emeletes vonat lehetősége, reméljük, hogy még az eddiginél is többen kirándulnak majd a Dunakanyar szebbnél szebb településeire!
Fotó: index.hu, szeretlekmagyarorszag.hu

Megosztás: