Blog

Új bicikliút épül a Dunakanyarban

Új bicikliút épül a Dunakanyarban, Szentendre és Pomáz között!

Új bicikliút épül a Dunakanyarban Pomáz és Szentendre között, aminek nem csak a környéken élők örülnek majd, hanem azok is, akik biciklivel érkeznek a régióba. Hálózattá formálnák az eddig széttöredezett magyar bicikliút-rendszert, a gazdátlan szakaszok fenntartását pedig a Magyar Közút veszi át.

Hirdetés

1100 km külterületi bicikliút kerül most a Magyar Közúthoz – ennek a hálózatnak eddig nem volt gazdája – a településeken található bringautakat azonban továbbra is az önkormányzatok tartják fönn.„Kormánybiztosként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy egységes kerékpárút-hálózatot alakítsunk ki” – mondta Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa.

Új bicikliút épül a Dunakanyarban!

Eddig a polgármesterek építtettek bicikliutakat saját településeiken, ezek azonban nem alkottak rendszert, idén viszont 3,6 milliárd forint áll rendelkezésre, hogy a meglévő szakaszokat hálózattá alakítsák, azaz olyan hiányzó hálózati elemek megépítésére, amelyek már építési engedéllyel is rendelkeznek, így kivitelezésüket azonnal megkezdhetik.

A mostani bejelentés szerint bicikliút épülhet többek között Pomázról Szentendrére, amely Révész Máriusz kormánybiztos szerint 2019 nyarára el is fog készülni. Szilvai József Attila, a Magyar Közút vezérigazgatója elmondta, hogy a géppark bővítéséhez, humán erőforrás biztosításához a források már rendelkezésre állnak, az utak felmérése megtörtént, az önkormányzatokkal az átadás-átvételi folyamat már elkezdődött. Még az idén megkezdik az infrastruktúra karbantartását, illetve a felújítást, mert sok helyen arra is szükség van.

Révész Máriusz korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, kormánybiztosként három projekt tető alá hozásán fáradozik, ezek közül az egyik az Eurovelo 6-os Duna-menti bicikliút első, Budapestet és Bécset összekötő szakaszának magyarországi szakasza. Talán fölösleges hangsúlyoznunk, hogy mennyire fontos, hogy megfelelő bicikliutakon lehessen megközelíteni a Dunakanyar egyes településeit. Amint az idő alkalmas lesz rá, a bicajosok kirajzanak a térségbe, és jogosan várják el, hogy biztonságosan közlekedhessenek akkor is, ha nem a hegyekben túráznának két keréken.

Mi pontosan tudjuk, milyen jó érzés biciklivel körbetekerni akár Szentendrét, akár a Szentendrei-szigetet, ezért már alig várjuk, hogy még több útvonalat bejárhassunk, mivel nagy-nagy örömünkre új bicikliút épül a Dunakanyarban! Ti is szívesen birtokba vennétek már az utakat?

forrás: mti.hu

Megosztás: