Blog

kötelező látnivalók Visegrádon

Visegrád és környéke látnivalói – Kelj fel a fotelből!

Gyertek velünk egy képzeletbeli túrára Visegrádra, ahol már Mátyás király korában is izgalmas volt az élet. Akár egyetlen napot szeretnétek a városban és a környékén eltölteni, akár egy egész hétvégét, vannak olyan látnivalók, amelyeket semmiképpen nem szabad kihagyni a tervezgetésből. Következzenek Visegrád és környéke látnivalói!

Királyi Palota

A mai Királyi Palota területén Károly Róbert idején csak néhány lakóház épült meg, palotává Zsigmond uralkodása alatt alakították. Nagyon népszerű kirándulóhely, szinte minden turista felfedezi magának, ti se hagyjátok ki, akár jártatok már itt, akár nem! A Palotát a 11-es úttal párhuzamosan haladó Fő utcáról közelíthetitek meg, a parkolást a közeli hatalmas parkolóban tudjátok megoldani. A menetrend szerintEsztergomból vagy Újpest, Városkaputól induló sárga Volán buszokról a Visegrád, Királyi Palota nevű megállónál kell leszállni, onnan nem több mint 5 perces sétával érhettek a múzeumhoz. Bővebb információt a Palota honlapján és a + 36 (26) 597 010-es telefonszámon kaphattok.

Palotaház

Ha már a Királyi Palotában jártok, semmiképpen ne hagyjátok ki a közelben található Palotaházat (régi Ágasház), amely sokat segít abban, hogy az ide látogatók közelebb kerüljenek a város középkori életéhez. A Mesterségek Udvarában április elsejétől megismerkedhettek a régmúlt idők mesterségeivel, így a kovács, a kőfaragó, a keramikus illetve a papírmerítő munkáját is tanulmányozhatjátok. (Az Étkek Házában pedig az éhes kirándulók is megpihenhetnek!)

Hirdetés

Salamon torony

A Királyi Palotához igen közel, 10 perces sétára találjátok a Salamon-tornyot, melynek nevéhez számos legenda kötődik. A Salamon-tornyot két irányból is meg lehet közelíteni. Ha az Esztergom – Újpest, Városkapu között közlekedő buszról Visegrád, Hajóállomás nevű megállónál szálltok le, onnan nem több mint 10 perces sétával érhettek a toronyhoz, ha pedig a Visegrád, Várkert nevű buszmegállóból szeretnétek megközelíteni a tornyot, egy szerpentines úton felfelé haladva szintén pár perces sétával elérhetitek a felső bejáratot. A torony május 1. és szeptember 30. között várja a látogatókat, részletes információt ITT találtok. Amennyiben hajóval szeretnétek érkezni, könnyedén megtehetitek, hiszen a hajóállomás a buszmegálló mellett van közvetlenül, onnan pedig már az említett módon felsétálhattok a toronyhoz.

Salamon-torony

Fellegvár

Visegrád leglátogatottabb és legismertebb műemléke egyértelműen a Fellegvár, amely a Salamon-torony felett magasodik. A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége Laszkarisz Mária királyné, a királynő hozományából. Később Károly Róbert bővítette a várat, Luxenburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, Mátyás király uralkodása idején pedig a vár palotaszárnyait is teljesen felújították. A Fellegvárat autóval, gyalogosan, vagy kerékpárral is megközelíthetitek, a vár parkolója parkolási díj megfizetése ellenében használható.

Több útvonal is vezet – a turistaútvonalakon kívül – a várhoz, egyrészt a Nagymarosi révtől a Rév utca – Nagy Lajos utca – Mátyás király utca – Panoráma utca vonalon érhető el, ez esetben, ha busszal érkeztek, az Esztergom-Budapest vonalon közlekedő buszról a Visegrád, Nagymarosi rév megállónál szálljatok le. A másik útvonal az, ha Visegrád-Szentgyörgypuszta felől a Visegrád, Várkert nevű megállónál felkanyarodtok a szerpenitenes betonúton, és a várig ezen az úton haladtok tovább. Autóval Visegrádról mindkét útvonalon kb. 15 perc, gyalogosan 1-2, vagy akár több óra is lehet az út, attól függ, hogy megálltok-e útközben a panorámában gyönyörködni. A nyitva tartásról, a belépőjegyek áráról és a parkolási díjról az alábbi oldalontájékozódhattok.

Visegrádi Fellegvár

Telgárthy rét

A rét egy hatalmas, árnyékos területen fekszik az Apátkúti-patak völgyében. Minden korosztály találhat magának itt olyan elfoglaltságot, amely akár egész napra szólhat, hiszen fa mászókák, padok és asztalok várják a patakparton a kirándulókat, a tűzgyújtó helyeknek hála, nagyon gyakran bográcsoznak, sütögetnek az ide érkező családok, baráti társaságok. A rét mellett találjátok a Bertényi Miklós Füvészkertet (részletekért kattints ide), de a közelben találhattok több pisztrángos halastavat, valamint egy horgásztavat, az Ördögmalom-vízesést, a Magda-forrást, és a Kaán-forrást is. A Kaán-forrás a réttől 1,7 km-re, autóval, biciklivel és gyalog is könnyen elérhető távolságra van. A parkolás a rét melletti parkolóban ingyenesen megoldható.

Szállásfoglalás:



Booking.com

Nézzük, hogyan érhettek ide! A Nagymarosi révtől a Rév utca – Nagy Lajos utca – Mátyás király utca vonalon haladjatok egészen addig az elágazásig, ahol balra fordulva, a Panoráma utcán a Fellegvárba juthattok, jobbra kanyarodva az Apátkúti-patak völgyében a Telgárthy-réthez értek. Ha busszal érkeztek, az Esztergom-Budapest vonalon közlekedő buszról a Visegrád, Nagymarosi rév megállónál szálljatok le. Visegrádról autóval kb. 10 perc, gyalogosan 1 óra is lehet az út, a táv pedig nagyjából 2,5 km. A rét Pilisszentlászlóról is megközelíthető, két piros jelzés is indul Visegrád felé, az egyiken a Pap-rétet érintve (aszfaltozott úton) juthattok el az Apátkúti-patak völgyébe, a másik, szintén piros jelzésű út pedig sokszor a patakmederben halad. Készüljetek kényelmes, vízhatlan cipővel!

Mogyoróhegy

Ha szívesen kirándulnátok a környéken, akkor irány a Mogyoróhegy! Számos fajáték várja a gyermekeket, akik jókat futkározhatnak, labdázhatnak a hatalmas füves réten, és ha kedvetek tartja, nyugodtan piknikezhettek is, egy kockás pléd és néhány szendvics itt alapfelszerelés! Az elérhetőségek hasonlóak, mint a Fellegvár esetében, hiszen a Mogyoróhegy innen nem messze található. Ha közben boboznátok is, álljatok meg a télen-nyáron nyitva tartó bobpályánál, és csúszkáljatok egy jót!

Visegrád - Mogyoróhegy

Tipp!

Ha kíváncsiak vagytok, mivel érdemes Visegrádra kirándulni, kattintsatok IDE.

Ha szívesen felderítenétek Visegrád környékét, akkor mindenképpen látogassatok el Dömösre, amelyről többeknek egyből a Rám szakadék jut eszébe, de ennél még sokkal több látványosságot és kirándulóhelyet is rejt.

Árpádvár

A Rám-szakadék és a Lukács-árok között emelkedő 484 méter magas hegy tetején kisméretű, Árpád-kori vár maradványai találhatók. A hegytető peremét lepusztult fal maradványa övezi, a falon kívül eltömődött árok nyomai figyelhetők meg. A vár belső területén található mélyedések régi épületek maradványait rejtik magukban, valamint faragott köveket, és tetőcserepeket is találtak. Kíváncsiak vagytok a vár történetére? Ide kattintva sok érdekességgel találkozhattok.

Rám szakadék tanösvény

A tanösvény Dömösről indul és a Rám-szakadék felső pihenőjének érintésével a Lukács-árkon keresztül ér vissza a Szőke-forrás-völgybe. Két útvonalon közelíthetitek meg. Az egyik egy kb. 7 km hosszú túra, ami Dömösről indul, majd a Szőke-forrás-völgy – Rám-szakadék – Lukács- árok – Szőke-forrás-völgy útvonalon haladva Dömösön ér véget, a másik útvonal egy körtúra, amely kb. 17 km, és főként gyakorlott túrázóknak ajánlják. Ez a Rám-szakadék felső pihenőjéig az előző túrával azonos nyomvonalon halad, azonban ott nem kanyarodik vissza Dömös felé a Lukács-árokba, hanem felkapaszkodik először Dobogókőre, majd a Prédikálószékre, és a Vadálló-kövek érintésével ér vissza Dömösre. Ha autóval érkeztek, ingyenesen parkolhattok a Hajóállomás melletti parkolóban, az Esztergom-Újpest, Városkapu között közlekedő távolsági buszokról pedig a katolikus templomnál kell leszállnotok. A Rám-szakadékot a zöld sáv jelzésen érhetitek el. A jelzett turistaút kezdetben az aszfaltúton halad, majd a faluból kiérve átmegy a Malom-patakon és a patak mentén vezet tovább egészen a Rám-szakadék alsó bejáratáig.

Prépostság

Az Árpád házi királyok kedvelt lakhelye volt a Dunakanyar, az egyik legkorábbról fennmaradt emlékünk a dömösi prépostság, ami a lankásan emelkedő hegyoldalban, a temető fölött található. Legegyszerűbben Dömös főutcája – Kossuth Lajos utca – felől közelíthető meg, a Dobogókői úton, vagy az Álmos herceg útján. A prépostság történetéről, és más érdekességekről nyugodtan faggassátok Dömös kulturális munkatársát, Spóner Orsolya Dunakanyar kutatót, aki fantasztikusan érdekes történeteket mesélhet nektek a Dunakanyarról.

Dömösi Prépostság

Dömös, hajóállomás

Ha már Dömösön jártok, mindenképpen álljatok meg egy picit pihenni a hajóállomásnál. Esztergomból 20 perc, Budapestről pedig 50 perc alatt is ki lehet érni Dömösre a 11.-es számú főúton. Ha a fővárosból jönnétek, számoljatok az esetleges dugókkal, hiszen jó időben nagyon sokan jönnek kikapcsolódni a Dunakanyarba. A hajóállomás közvetlenül az út mellett van, a „dömösi nagykanyarnál”. A parkolóban bőven van hely autóknak, de ha bátrak vagytok, kajakot, kenut is hozhattok magatokkal. A panoráma gyönyörű, a parton piknikezhettek is, nyáron pedig mindenképpen álljatok bele a Dunába egy kicsit, hogy felfrissüljetek.

Visegrád és környéke látnivalói

Juliánus-kilátó

Juliánus-kilátó tetejéről nemcsak a Dunára, a belső Börzsönyre is páratlan kilátás nyílik, a lábánál padok és asztalok várják a kirándulókat. Nagymarosról a kék, Zebegényből a sárga jelzéseket követve, nagyjából 4 km-es túra után érkezhettek a kilátóhoz, a túra közepesen nehéznek mondható. Az útvonal minden évszakban járható, de esős időben készüljetek fel rá, hogy az út valószínűleg csúszós lesz. A táv megtétele teljesítményfüggő, de órákban mérhető, ezért vigyetek magatokkal folyadékot és némi útravalót is.

Remete-barlang

Ha a Dunakanyarban utazgattok, akkor biztosan fel szoktatok nézni a Dömössel szemben álló Szent Mihály hegyre, ahol a Remete-barlang található. A barlang csak úgy vonzza a tekinteteket, megközelíteni viszont meglehetősen nehéz. Ha mégis nekivágtok a túrának, Nagymarosról érdemes indulni, de vigyázzatok, az út sok helyen sziklás, morzsalékos, így veszélyes a terep.

Amennyiben Visegrád és környéke látnivalói felfedezése után kicsit elfáradtatok, és úgy érzitek, hogy kocsonyából vannak a lábaitok a rengeteg gyaloglástól, üljetek le a Duna-partra, szívjátok magatokba a víz illatát és élvezzétek a Dunakanyar szépségét. Visegrádon, Dömösön és Nagymaroson is szuper a vízpart, mindenképpen szánjatok időt a fényképezésre, hazafelé pedig álljatok meg Dunabogdányban, ahol finom pék-, és cukrászsüteményeket kóstolhattok!

Megosztás: