Blog

TOP 5 őszi biciklitúra a Dunakanyarban

Akár hűvösebb időben is érdemes elindulni biciklivel felfedezni a Dunakanyart, csak megfelelő felszerelés, és egy remek túracélpont kell hozzá. Öt izgalmas célpontot máris ajánlunk nektek, meglátjátok, két keréken sok olyan élményhez juthattok, ami arra ösztönöz majd benneteket, hogy ismét felkerekedjetek és útnak induljatok. Mutatjuk, mely településeken halad át a TOP 5 biciklitúra a Dunakanyarban!

Hirdetés

Göd

Bár kétségkívül nyáron a legélvezetesebb a települést felfedezni, de Göd ősszel is remek lehetőségeket rejt magában. Felkereshetitek Kincsem egykori istállóját, bár az épület belseje jelenleg nem látogatható a felújítás miatt.

Ha szívesen megpihennétek tekerés közben, megállhattok a felsőgödi részen, ahol a töltés mellett csónakkölcsönzésre is van lehetőség, még ilyenkor ősszel is, ha pedig már Gödön jártok, álljatok meg a Feneketlen tó partjánál, vagy tekerjetek el a sződligeti horgásztóhoz. Hosszabb táv bejárásához jó trükk lehet, hogy odafele biciklivel fedezitek fel a környéket, visszafele pedig vonatoztok egyet, így gyerekekkel is bátran nekiindulhattok a túrának.

Feneketlen-tó, Göd

Visegrád, Apátkúti-patak völgye

Tekerjetek végig biciklivel Visegrád központjából a Mátyás király utcán (ami párhuzamosan halad az Apátkúti-patakkal) az erdő mélye felé, mindig előre, sosem felfelé kanyarodva, míg az Apátkúti-patak völgyében a Telgárthy-réthez értek. Bár nagyon könnyen lehet haladni két keréken, az út fokozatosan, lassan emelkedik, és számítsatok rá, hogy az erdőben gyakran elég párás a levegő.

Útközben elhaladtok az Ördögmalom-vízesés, és a Magda-forrás mellett, míg a Bertényi Miklós Füvészkerthez értek. A kert mellett fekszik a Telgárthy-rét, ahova a padoknak, asztaloknak és tűzgyújtó helyeknek köszönhetően tartalmas programot tervezhettek. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk az Apátkúti-patak völgyének felfedezését!

Apátkúti-patak völgye

Dömös, prépostság

Rám-szakadékot ugyan nem tudjátok biciklivel megközelíteni, ám ha Dömösre szeretnétek kirándulni, azt ajánljuk, keressétek fel a prépostságot. A dömösi palota a magyar királyok kedvelt tartózkodási helye volt, a prépostság története pedig kilencszáz évre nyúlik vissza. Ez az egyik legrégebbről fennmaradt emlékünk.

Álmos herceg, Könyves Kálmán király öccse alapította 1107-ben, ekkor épült fel a bazilika, főszentélye alatt a csarnokkriptával. Dömös több szempontból is szuper kirándulóhely, hiszen ha biciklizés közben elfáradtok, megállhattok pihenni a hajóállomásnál, és gyönyörködhettek a panorámában. A prépostságot a hegyoldalban, a temető fölött találjátok, legegyszerűbben Dömös főutcája felől tudjátok megközelíteni, a Dobogókői úton, vagy az Álmos herceg útján. Jelenleg csak kívülről lehet megtekinteni.

Dömösi prépostság romjai

Szentendrei-sziget

Nincs biciklitúra a Dunakanyarban Szentendrei-sziget nélkül! Ha ősszel szeretnétek körbejárni a szigetet, készüljetek fel arra, hogy kiadós, de gyönyörű túrára vállalkoztok. A kerékpárosok szívesen közlekednek a betonút helyett a töltésen, végig a Duna mellett haladva akár a Kis-Duna ágon, akár a Vác felé néző oldalon. Erre gyerekekkel is el lehet indulni, hiszen nem kell állandóan a forgalmat figyelni, több idő jut a kikapcsolódásra, és a fényképezésre is.

A településeket akár egy nap alatt is bejárhatjátok, de érdemes inkább szállás után nézni, és egy hétvégét rászánni a túrára. A szigeten több lovardát is felkereshettek tekerés közben, de napozhattok is a Duna parton, kavicsokat gyűjtögetve, és a Dunát bámulva. Van néhány kerékpár kölcsönző is a közelben, de ha saját biciklivel vágtok neki az útnak, mindenképpen nézessétek át őket indulás előtt. A falvakban egyébként nagyon segítőkészek és kedvesek az emberek, kellemes élmény lehet, ha ismerkedtek a helyiekkel.

Pócsmegyer

Vác

Fedezzétek fel Vác belvárosát két keréken! A város központja nem túlságosan nagy, így gyerekekkel is nyugodtan körbetekerhetitek. Érdemes megnézni a diadalívet, a székesegyházat, és a Fő téren álló Fehérek templomát, de ne hagyjátok ki a Duna partot se, gyönyörű kilátás nyílik innen a vízre, és a Szentendrei-szigetre is.

Tekerés közben álljatok meg egy-egy cukrászdánál és előzetesen utána nézhettek annak is, hogy milyen kiállítások nyílnak még ősszel. Mivel a városban gyakran tartanak szabadtéri programokat, így ezekkel is összeköthetitek a biciklis túrázást, és piknikezhettek a parkban is, a Zenepavilon közelében. Vácon vezet keresztül talán a legjobb biciklitúra a Dunakanyarban, érdemes útba ejteni!

Fehérek temploma Vác

Ugye mennyi lehetőség rejlik „biciklitúra a Dunakanyarban” témakörben?

A Dunakanyarban persze még rengeteg más remek útvonal van, amit érdemes két keréken bejárni, ezer oldal sem lenne elég, hogy felsoroljuk őket.Indulás előtt mindenképpen tájékozódjatok az útviszonyokról, és vigyetek magatokkal elegendő vizet, egy biciklipumpát és minden olyan kötelező felszerelést, amely a kerékpározáshoz szükséges. Ha eltévedtek, nyugodtan kérjetek útbaigazítást, errefelé biciklivel nincsenek hatalmas távolságok. Jó tekerést kívánunk!

Megosztás: