top banner
English

„Nézzük meg lent a vén Dunát” – Magyar költészet napja a Dunakanyarban

Áprily Lajos Keleti szél című verséből idéztünk, ám rajta kívül még számos költő pihenő vagy lakóhelyéül szolgált a Dunakanyar.

„Nézzük meg lent a vén Dunát” – Magyar költészet napja a Dunakanyarban

A magyar költészet napját 1964 óta minden évben József Attila születésnapján, vagyis április 11.-én ünneplik. Ezen a napon az országban számos helyen tartanak irodalmi esteket, költőtalálkozókat, versenyeket és könyvbemutatókat, ahol tisztelegnek a költészet előtt, ezért mi összegyűjtöttük, mely költők fordultak meg biztosan a Dunakanyarban, és hogy milyen programokon vehetünk részt a költészet napja alkalmából.

Áprily Lajos (1887november 14. – 1967augusztus 6.) – 1943-ban nyugdíjba vonult, és Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. A visegrádi katolikus temetőben nyugszik.

Babits Mihály (1883. november 26. – 1941. augusztus 4.) - Először hajón érkezett Esztergomba feleségével, Török Sophie-val együtt, akivel 1924-ben megvettek egy kis nyári lakot, amelyet fokozatosan alakítottak át. Babits a házban több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits emlékházként működik.

Balassi Bálint (1554. október 20. - 1594. május 30.) - A tizenöt éves háború kezdetén részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során egy gyalogos roham közben egy ágyú golyója roncsolta a lábait, és hosszú szenvedés után meghalt. Emléktáblája a Kis-Duna sétányon, megsebesülésének helyszínén található.

Csoóri Sándor (1930. február 3. – 2016. szeptember 12.) – Babits kései utódai közül a költő gyakori vendége volt Esztergom városának, a világszerte ismert költő és műfordító, akinek nyaralója volt a városban. Esztergom díszpolgárává avatták.

Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25. – Budapest, 1909. november 9.) A költő az 1870-es évek elején járt először Leányfalun, majd egyre több időt töltött apósa villájában, ahol pezsgő irodalmi-művészi társasági élet alakult ki egészen 1909-ben bekövetkezett haláláig.

Juhász Gyula (1883. április 4. – 1937. április 6.) – A költő 1899. augusztus 26. és 1900. május 5. között piarista novícius volt Vácott.

Karinthy Frigyes (1887. június 25. – 1938. augusztus 29.) Verőcén töltötte nyarait, ennek emlékét a Nógrádverőcei legenda című írásában is megörökítette.

Sík Sándor (1889. január 20. – 1963. szeptember 28.) - Piarista tanári működését az 1910/1911. iskolai évben, Vácott kezdte meg. Váci tanári évének karácsonyára jelent meg első verses kötete, a Szembe a nappal (1910).

A Dunakanyarban a magyar költészet napja alkalmából idén az alábbi programokon vehetünk részt:

Szentendrén a Tavaszi Fesztivál keretében április 11.-én Szabó Lőrinc estet tartanak Különbéke címmel 19:00-21:00 óráig az Offline Centerben

Esztergomban április 11.-én 18:30 órai kezdettel Wass Albert est lesz Rékasi Károly színművész előadásában Szerelmem, Erdély címmel, Koltay Gábor rendezésével a Művelődési Házban. A belépés díjtalan.

Vácott április 13.-án „Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel Eperjes Károly önálló estjén vehetünk részt. A Kossuth-díjas színművész Ady Endre, Babits Mihály és Pilinszky János verseit adja elő a Madách Imre Művelődési Központ Kamaratermében megrendezett zenés irodalmi esten. 

top banner